Keresési találatok: Ombod

Ombod adott otthont az immáron kilencedik alkalommal megszervezett Egyházkerülti Ifjúsági Sportnapnak.

Ifjúsági istentisztelettel és találkozóval zárják a szikések a nyári vakációt, Ombodon pedig már hagyománnyá vált sporteseménnyel készülnek. 

Nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által szervezett sportnap. 

Ombod református templomában a reformáció 500. évfordulójára is összpontosítva ünnepi istentisztelen emlékeztek meg az elmúlt évszázadokban ott szolgáló lelkipásztorokra, gondnokokra, főgondnokokra.

A sportnap a hagyományoknak megfelelően a Szatmári Református Egyházmegye területén kerül megrendezésre 2017. szeptember 7-én.

Tombolt Ombod szurkolótábora, igazi futballhangulatot teremtve a Csillagpont labdarúgó tornáján.

A két közlekedési baleset szerencsére ijesztőbb volt, mint amilyen súlyos lett.

Az utcák elnevezésének irányelveiről tájékoztatta a polgármestereket az illetékes bizottság elnöke.

Több közlekedési balesetet is okozott az alkohol Szatmár megyében húsvét hétvégéjén.

Szatmárpálfalva község hat településének 87 utcája kapott nevet – így lett Jókaiból Ion Creanga.

Az ombodiak vendégszeretetét élvezték a fiatalok az ötödik alkalommal megszervezett SZIKE-istentiszteleten.

A 152 éves istenhajlék 1938, 1965, és 1997 után lett ismét felfrissítve.

Hetedik alkalommal szervezték meg a Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetségének Sportnapját.

A földön heverő kerékpárost az arra közlekedők vették észre.

A környéken lakók - különösen a gyerekek - félnek a csípésektől.

Felakasztotta magát a helyi csordás Meggyesgombáson.

A rendőrség órákon belül elfogta a két fiatal elkövetőt.

Néhány kilométerrel dél-keletebbre saját otthonában verték meg egy középkorú férfit.

Idén nem, de jövőre biztosan elkészül a modern útszakasz.

Siker volt a tanulók és a szülők körében a farsangi rendezvény a Soltész János Általános Iskolában.

Csütörtökön kezdődik a járda építése Ombódon is.

Nagykárolyban nyugdíjast, Ombódon egy 10 éves kislányt gázoltak el.

Egy férfi a villanyoszlopnak ütközött autójával Ombodon.

A községben immár csak Szatmárpálfalván és Ombódon nincs kanalizálás.

A Szatmári Református Egyházmegyét érintő EU-us pályázatokról is fogják tájékoztatni a presbitereket.

Két halálos kimenetelű baleset is történt az elmúlt hétvégén Szatmár megyében.

Vakációs bibliahetet tartanak kisiskolásoknak a Szőke József Gyülekezeti Házban.

A leendő apuka ellen büntetőjogi eljárást indít a rendőrség.

Összesen nyolc év tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre ítéltek három drogkereskedőt.

A baleset következtében súlyos sérülést szenvedett a jármű utasa.

Az elmúlt hétvégén összesen 444 személyt láttak el a sürgősségiek.

Körülbelül 400 lej értékű zöldséget lopott el üvegházból hat ombodi fiatal.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: