A tömegközlekedési eszközökön, a mozikban, színházakban, diszkókban fenntartják a maszk kötelező használatát Olaszországban egészen június 15-ig - jelentette be az olasz egészségügyi miniszter csütörtökön.
Az Észak-Afrikából érkező gázmennyiség növeléséről írt alá szerződést az algériai Sonatrach és az olasz ENI energiavállalat - jelentette be Mario Draghi olasz miniszterelnök, aki hétfőn Algírban tárgyalt.
A La Repubblica napilap számításai szerint a járvány eddig 24 milliárd euróba került az olaszországi egészségügynek.
Olaszországban életbe lépett az ötven év felettiek munkavégzésére vonatkozó rendelkezés, miszerint kizárólag emlékeztető oltással dolgozhatnak az állami és a magán ágazatokban egyaránt.
Hosszú sorok kígyóznak az olaszországi koronavírus-tesztelési pontokon, miközben már több mint 2,5 millióan vannak karanténban a szigorú kontaktkeresési szabályok miatt.
Lezárások helyett a római kormány azokkal szemben lép fel, akik eddig egyetlen adag oltást sem vettek fel.
Négy 17. századi fehér márvány angyalka szobrát lopták el a dél-olasz Guardia Sanframondi falu két templomából, az olasz műkincsrendőrök a nyomukra akadtak és visszaszerezték őket.
A rendőrség jelenleg is igyekszik feloszlatni a megmozdulást: könnygázt és gumibotot is használnak az emberek visszaszorítására.
A demonstrálók megpróbáltak áttörni a rendőrségi kordonokon, bútordarabokkal és petárdákkal dobálták meg a rendőröket.
Ezzel egy időben a sajtó számításai szerint átlagban öt-hét euróval nőtt egy teljes tankolás ára, és az energiadrágulás a gabonaárakat is növelte.
Lezuhant egy turisztikai célokra használt kisrepülőgép vasárnap az észak-olaszországi Milánó közelében. Az olasz média szerint hét utas és a román állampolgárságú pilóta életét vesztette.
Limitált darabszámú öteurós pénzérmével tiszteleg a tavaly elhunyt Ennio Morricone kétszeres Oscar-díjas olasz zeneszerző, karmester emléke előtt Olaszország.
Alig három nappal a bemutatkozó meccsük előtt voltak kénytelenek változtatni az olaszok.
Kampányt sürgetett a magát beoltatni nem akaró lakosság meggyőzésére az olaszországi tartományok szövetségének elnöke, hangoztatva, hogy szeptembertől készen állnak a harmadik dózis beadására.
A tájékoztatás szerint a gyanúsítottak több különböző bűnszervezet tagjai, vannak köztük a nápolyi camorra, a calabriai ‘ndrangheta emberei is.
A rendőrség szorította vissza a római képviselőház előtt tüntető kereskedőket, vendéglátósokat, akik egész Olaszországban demonstráltak az új koronavírus-járvány miatti zárlat ellen kedden.
A vonat óránként százhatvan kilométeres sebességet érhet el, és az országos sínhálózaton elsőbbsége van, épp úgy mintha egy mentőautóról lenne szó.
Az országos oltási kampányt irányító járványbiztos 24 oldalas dokumentumot közölt a vakcinázás operatív irányelveivel.
Az új koronavírus brazíliai és angol mutációjának gyors terjedése miatt hétfőtől két hétre karantén alá helyezik az olasz Perugia és Terni város térségét - közölték az egészségügyi hatóságok vasárnap.
A szavazási eredményt viták kísérték, mivel a felsőház két tagja a voksolási időn túl szavazott, és éppen ez növelte Conte támogatottságát.
Megnyerte a koalíció válsága miatt maga által kezdeményezett bizalmi szavazást hétfőn az olasz parlament alsóházában Giuseppe Conte miniszterelnök.
Ehhez hasonló pert több mint harminc évvel ezelőtt, 1986-ban a Cosa Nostra szicíliai maffiaszervezet tagjai ellen rendeztek Palermóban.
A belügyminisztérium 70 ezer rendőrt és katonát küld az utakra és utcákra, drónokat is bevetnek a gyalogos és járműközlekedés szabályozására.
Az olaszországi választásokat akkor kellene megtartani, amikor már elmúlt a járvány miatti vészhelyzet - vélekedett szombaton Matteo Salvini, az olasz Liga párt és a jobboldali koalíció vezetője.
Egy nap alatt több mint 29 ezer új fertőzöttet szűrtek ki a korábbi majdnem 26 ezerhez képest, ugyanannyi teszteléssel.
Campania és Toszkána tartományt is vörös színű zónának minősítették egész napos kijárási tilalom elrendelésével, miközben az egy nap alatt szűrt betegek száma meghaladta a negyvenezret Olaszországban.
Az olasz fővárosban több tüntetést tartottak szombat este a koronavírus-járvány miatti korlátozások elleni tiltakozás jegyében, miközben a kormány szigorítást tervez többek között Milánó és Nápoly lezárásával.
Hétfőtől lépett életbe a vendéglátóipart sújtó korlátozás, amelynek értelmében a bároknak, presszóknak, éttermeknek este hat órakor be kell zárniuk.
A tüntetések este hat óra után kezdődtek, amikor a bárok, presszók, éttermek bezártak az újabb korlátozásoknak megfelelően.
Lombardia tartományban csütörtök estétől, Campania és Lazio tartományban péntektől lép életbe a koronavírus-járvány miatti éjszakai kijárási tilalom, amely húszmillió olaszt érint.
Egy olaszországi büntetésvégrehajtó intézetben raboskodó elítéltek mentettek ki a tengerből egy 13 éves lányt, ezért hősként ünneplik őket.
Elemzők szerint a kormány több okból döntött a vészhelyzet fenntartása mellett, amelyet nem akart feloldani a járvány esetleges őszi erősödése, valamint az iskolakezdés előtt.
A koronavírus-járvány enyhülésével intenzívvé vált a forgalom az olaszországi autósztrádákon és a pályaudvarokon a tartományok közötti és a külső határok megnyitásával szerdán, amivel teljesen szabaddá vált az országon belüli mozgás
Újranyitották hétfőn Olaszországban a játszótereket és a mozikat, ismét lehet esküvői partikat rendezni, és megnyitották a milánói nemzetközi repülőtér újabb terminálját is.
A kormány eredetileg májusban akarta bevezetni a kontaktkereső applikációt, de számos, főleg adatvédelmi jellegű akadály késleltette az indulást.
Június közepétől Olaszországban megnyitják a nyári gyerektáborokat, valamint újraindulhatnak a mozik, színházak, koncerttermek és szórakozóhelyek, többek között a diszkók is.
Az egészségügyi hatóságok aggodalmukat fejezték ki a társadalmi távolságtartást nem mindig betartó fiatalok miatt.
Az adriai Rimini lakosai tengerparti sétával köszöntötték hétfőn a koronavírus-járvány miatt több mint két hónapja elrendelt korlátozások utáni újraindulást Olaszországban.
Giuseppe Conte kijelentette, az eddigi óvintézkedések meghozták eredményüket, a jelenlegi járványhelyzet lehetővé teszi az újraindulást.
Az olaszországi korlátozások a legszigorúbbak közé tartoztak, egyebek között csak kivételes esetekben lehetett az országból ki, illetve az országba belépni.
Százhetvenkettővel emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak egy nap alatti száma Olaszországban a polgári védelem kedd esti adatai szerint, és így elérte a 30 911-et.
A kereskedelmet, a vendéglátóhelyeket, a fodrászatokat és a strandokat is újranyitják május 18-tól Olaszországban a járványkorlátozások eredetileg tervezett fokozatos feloldása helyett.
Olaszországban negyedére esett vissza a Covid-19 fertőzés miatt intenzív osztályon kezeltek száma a tetőzés időszakához képest, valamint folyamatosan csökken a halottak napi száma is.
A járvány miatt házi őrizetbe helyezett bűnözők azonnali újrabörtönzését sürgette az igazságügyi miniszter, miután a sajtóban szerdán megjelent a cellájából elengedett 376 maffiavezér névsora.
Május 4-től továbbra is csak indokolt esetben lehet elhagyni a lakókörzetet, például munkavégzés céljából vagy egészségügyi okból.
Giuseppe Conte és a májusi újraindulás részletes forgatókönyvének kidolgozásával megbízott szakértői bizottság szombatra ígérte a végleges ütemterv bemutatását.
Második napja ötszáz alatt van a koronavírus-fertőzés huszonnégy óra alatt mért halálos áldozatainak száma, amely elérte a 23 660-t Olaszországban - közölte vasárnap este az olasz polgári védelmi hatóság.
Emelkedett a naponta végzett vírustesztek száma: március 13-án naponta tízezret, most már mintegy napi negyvenezret végeznek, jelentős többségüket Lombardia és Veneto tartományban.
Továbbra is hétszáz felett van az új típusú koronavírus-járványban Olaszországban naponta elhunytak száma, amely az elmúlt 24 órában elérte a 13 915-t
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök kedd esti sajtótájékoztatóján álhíreknek nevezte az új koronavírus-fertőzés miatti mozgáskorlátozás július 31-ig tartó meghosszabbításáról elterjedt informáci&oa
Olaszországban a halálozások aránya elérte a 9 százalékot, a gócpont Lombardiában a 12,1 százalékot.
Oroszország katonaorvosokat, fertőtlenítő-járműveket és orvosi műszereket küld Olaszországba, hogy segítse az új típusú koronavírus okozta járvány elleni harcot - közölte az orosz védelmi minisztérium vasárnapra virradór