Keresési találatok: Nagykároly

Március 31-én Nagykárolyban koncertezik az egyik legsikeresebb magyar rockbanda.

Sikeres borversenyt tartottak szombaton Nagykárolyban.

A mezőpetri községháza szolgál a jövőben otthonául Nagykároly és Tasnád környéke Leader-irodájának.

Háromszáznál több kérvény érkezett az épülőfélben lévő nagykárolyi szociális lakásokra.

Száznál több mintát bírál majd szombaton az öttagú zsűri.

Április 2-a és 6-a között tanulók látogathatják a Károlyi-kastélyt.

A 38,4 millió lejes beruházás kivitelezése március 15-én veszi kezdetét.

Nagykárolyban a szociális étkezde épületének falairól már lesúrolták a régi vakolatot.

Kórházba került az a kiskorú, akit még péntek délután gázoltak el Nagykárolyban.

Súlyos sérülést szenvedett az a kerékpáros, akit alkohol hatása alatt vezető rendőr ütött el.

Lovas oktatással bővítené a diákok sportolási lehetőségeit a Tanfelügyelőség és Nagykároly önkormányzata.

A Nagykárolyi Rendőrség letartóztatta Remus T.-ét, aki a gyanú szerint nem kevesebb, mint hét lopást követett el a városban.

Öt hónapon belül ez már a negyedik hasonló eset a megyében – de a legfiatalabb.

A Nagykárolyi Magyar Ifjúsági Kezdeményezés gyermeknapot szervez.

Pipaklub alakult Nagykárolyban - együtt füstölögnek a világ dolgain a pipa-fanatikusok.

Két óra alatt kézre kerítette a cserbenhagyásos gázolás elkövetőjét a Nagykárolyi Rendőrség.

Magyarország kolozsvári főkonzulátusának munkatársai látogattak csütörtökön Nagykárolyba.

Néhai Szabó Károlyra emlékeztek halála évfordulója alkalmából.

Több pályázata is készen van Kálmándnak: például turisztikai központ kiépítésére pályáznak.

Eredményes évre számít a Szatmár Megyei Múzeum. A Megyei Tanács január végén dönt az éves költségvetésről.

A Gencsi út mentén bűzölgő lerakat helyett a megyeközpont mellé szállítják a nagykárolyi szemetet is.

Kedd hajnalban Nagykároly mellett árokba borult egy tehergépkocsi, sofőrje könnyebb sérüléseket szenvedett.

Jelenleg a közbeszerzési eljárásra való felkészülést végzik, azaz elkészítik a szükséges dokumentációt.

Vasárnap délután került megrendezésre a döntő, amelyben a szatmáriak nyertek 3-2-re.

Csehi Árpád Szabolcs elnök a részletekről faggatta az elöljárókat.

Börvelyben, Kálmándon, Kaplonyban és Nagykárolyban jártunk.

Az országközi kiállításon lesznek tyúkok, nyulak, egzotikus madarak.

A kastély lovagi termébe száznál is többen sorakoztak a csütörtök délután.

Tóth Bori írása a Piarista Nővérek nagykárolyi rendházában megélt Adventről.

Amint beszámoltunk róla, halállal végződő szerencsétlenség történt hétfő délután Nagykároly és Mezőpetri között. A rendőrségi sajtóközleményben az szerepel, hogy egy 58 esztendős Ianculeşti-i férfi volt az áldozat.

A Hágó Árpád kispályás labdarúgótornát másodszor rendezték meg.

Gyorshajtás, elsőbbség megadásának elmulasztása, ittas vezetés, jogosítvány nélküli vezetés és cserbenhagyásos gázolás...

Kovács Jenő nagykárolyi RMDSZ-elnök szerint eredményes két évet tudhat maga mögött a szervezet.

A nagykárolyi és a szatmárnémeti baleset közül utóbbi okozott súlyosabb sérülést.

A kivitelező jelentette, hogy befejezte a munkálatokat.

A református szociális központban taglalták Szatmár kálvinistáinak jövőjét.

A református szociális központban taglalták Szatmár kálvinistáinak jövőjét.

A 8805 lakásban 20 181 személy él a nyugat-szatmári városban.

Egy boltívet találtak a föld mélyén, a nagykárolyi kastélytól 22 méterre.

Amint hírt adtunk róla, Nagykároly lakossága 20 ezer alá csökkent.

Hétfő kora délután megnyílt a Színművészeti Egyetemek Nemzetközi Fesztiválja, a SPOT.

A Nagykároly.ro hírportál főállású, nagykárolyi lakhelyű újságírót keres.

Igencsak nehezen halad a népszámlálás összesítése a Nagykárolyi környéki településeken.

A kisfiú apja ellen vizsgálatot indít a rendőrség kiskorú megrontása címén.

Előzetes adatok szerint csak Szatmárnémetiben 17 ezerrel esett vissza a lakosok száma.

Újult erővel és szórakoztató programmal tárja ki kapuit a Fashion & Caffe, Nagykárolyban.

A középkorú nő figyelmetlenségének következtében két fiatal lányt ütött el a gyalogátjárón Nagykárolyban.

Emil Boc előbb koszorúz majd leteszi az egyik helyi gyár új hangárjának alapkövét.

Könyvelési hiányosságokat és nem a törvény által előírt alkalmazási formákra bukkantak Nagykárolyban.

Változatos rendezvények hétvégéje a Fashion & Caffeban.

Kormánytámogatással bővül a Continental vállalkozás Romániában.

A hétvégén Retro-estével kedveskedik vendégeinek a nagykárolyi szórakozóhely.

A 248 sikeres pályázatból nem kevesebb, mint hét Szatmár megyei.

Visszacsempészik Nagykárolyban a korzóra a 19. és 20. század hangulatát

Jövő év végéig 10 méteres üvegházat építenek a Károlyi-kastély kertjébe.

Érzékelhető eredménye volt a Vakáció, biztonságban elnevezésű akciónak, íme a folytatás.

Az RMDSZ és a megyei magyar sajtó ezúttal sem bírt egymással, de csapatvonatot szereztünk.

Nyírbátor és Nagykároly között kulturális együttműködés alakulhat ki.

A magyar-román projekt célja a hátrányos helyzetű gyerekek óvodai integrációja.

A hétvégén páratlan közkincseivel várja látogatóit az avasfelsőfalui és a nagykárolyi múzeum.

Tizenöt autószervizt ellenőriztek az elmúlt hetekben a fogyasztóvédők.

Az AugustFest rendezvénysorozat műsorrendjét ismertette kedd délelőtt Bogdan Georgescu.

A nagy sikerre való tekintettel ezen a hétvégén ismét meg lehet vizsgáltatni az autókat.

Figyelmetlenül megforduló autós okozta a robogós sérüléseit Nagykárolyban.

A hétvégén Szatmárnémetiben és Nagykárolyban is súlyos baleset történt.

Rendhagyó sajtótájékoztatón fejezték ki elégedetlenségüket a környezetvédők.

A munkálatok után következhetnek a fesztiválok.

A Fogyasztóvédelmi Hivatal 36.000 lej értékű bírságot rótt ki.

Nagykárolyban fociztak szombaton a megye RMDSZ-esei.

A csütörtökön elfogott tolvaj a gyanú szerint már évek óta "tevékenykedik".

Őrületes buli, forró éjszaka a strandon...

A Megyei Tanács ígérete szerint Szaniszlót is elérheti az út.

Lehet sörözni, lehet partyzni, s lehet otthon gubbasztani...

A megyei közegészségügy igazgatóság vizsgálatát követően.

Úszásoktatás a Nagykárolyi Termálstrandon.

13,5 kilométernyi kerékpáros út lenne a nyugat-szatmári városban.

A vállalkozó kedvűeknek kétségtelenül az óriáscsúszdák nyerik el a tetszésüket...

Piskolton két személy súlyos, egy pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.

Nagyszabású lakásépítésbe is kezdett Nagykároly önkormányzata.

Helyes tartást és öntudatosságot tanulhatnak a lurkók.

[1]      «      7   |   8   |   9   |   10   |   11      »      [12]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: