Keresési találatok: véradás

A véradóktól átlagosan 450 millilitert vesznek le, melyért cserébe egy fizetett szabadnapot, hét ételjegyet, illetve egy ingyenes véranalízisen való részvételi lehetőséget kapnak.

A lány édesanyja vasárnap felhívást tett közzé, mely szerint Rebekának mielőtt trombocitákra van szüksége, viszont a vérközpont készletei teljesen üresek.

A súlyos betegséggel kezelt Rebekának vérre van szüksége, ezért a község vezetője mindenkit arra kér, véradományával támogassa a gyermek gyógykezelését.

A központ vezetősége úgy döntött, ezentúl havi egy alkalommal szombaton is fogadják mindazokat, akik véradományukkal járulnának hozzá a sokszor életmentő készletek pótlásához.

Az Európai Együttműködés Napja alkalmából indított kezdeményezéshez a Szatmár Megyei Csendőr-felügyelőség több mint 20 tagja csatlakozott.

Nemrégiben a Szatmár Megyei Vérközpont megkongatta a vészharangokat: visszaesett a véradók száma, melynek okán egyre kevesebb vértartalékkal rendelkezik megyénk.

A vérdadó központ munkatársai elhatározták, hogy minden hónap keddjén újra megszervezik az akciót, s ennek jegyében május 7-én ismét véradó napot tartanak.

Nyáron negyedével esik vissza a véradók száma komoly gondot okozva ezzel az egészségügyi rendszerben.

Egészen biztosan nem ez volt az utolsó, hasonló jellegű kezdeményezés. 

Előnyben az AB, Rh-negatív vércsoporttal rendelkezők, azonban bárki segíthet Krisztiánnak.

Egy országos akció részeként csütörtökig ötven egyenruhás jelentkezik véradásra.

A Szatmár Megyei Vérközpontban erősen érezhető az országszerte elindult véradási mozgalom, amellyel a donorok a bukaresti Colectiv Clubban megsérült fiatalok gyógyulását szeretnék segíteni. Kedd reggel harminc csendőr és Eugeniu Avram kormánybiztos is beállt a véradók közé.

Véradásra jelentkeztek, azzal a kikötéssel, hogy a bukaresti sérültek kezelését szeretnék segíteni.

A Szatmár megyei fokozott vérhiányra reagálva több napon keresztül csendőr-csoportok mennek vért adni.

Az UNTOLD Fesztivál az első fesztivál, ahol véradással kaphatsz olcsóbban bérletet.

A szatmári csendőrök a megyében uralkodó súlyos vérhiány csökkentéséhez kívántak hozzájárulni.

Június 14-én munkatársaink is felkeresték a Szatmárnémeti Vérközpontot.

A Szatmár Megyei Csendőrség dolgozói hétfőn véradási akcióba kezdtek.

Nem volt elég vér egy sokszoros véradó műtétjéhez Belgrádban.

A Nemzet Csótánya ezentúl a Nemzet Őrangyala szeretne lenni. A véradás fontosságára hívja fel a figyelmet.

A vérközpontban uralkodó hiányt enyhítenék a csendőrök a november elsején kezdődő akciójukkal.

Véradó akcióban vesznek részt a Szatmár Megyei Katasztfófavédelmi Felügyelőség emberei.

A Szatmár Megyei Csendőrség véradási kampányt indított.

A szatmári csendőrök csütörtöktől véradást szerveznek.

Megkétszereződött a véradásra vállalkozók száma.

A véradásról kérdeztük Szatmárnémeti véradóközpontjának vezetőjét.

A tavalyi évhez képest Szatmár megyében jelentősen megnőtt a véradók száma.

Havonta 350 liter vért vesznek le a szatmári központban.

Véradást kért esküvői vendégeitől nászajándékba az ifjú pár.

Sült kolbásszal csalogatják az önkéntes véradókat Székelyföldön.

Véradási akciót szerveztek kedden az Adóhivatalban.

Egy átlagos napon körülbelül negyvenen adnak vért a Szatmár Megyei Véradóközpontban.

A világ lakosainak csupán egy százaléka ad vért.

Az ország lakosságának kevesebb mint 2%-a véradó.

Az elmúlt évhez képest megduplázódott a szatmári véradók száma.

Szatmár megyében nagyon kevesen szánják rá magukat a véradásra.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: