Keresési találatok: költségvetés

A Fehér Ház szerint hatályba lépése esetén az adó a következő tíz évben nagyjából 360 milliárd dollár új bevételt hozna.

Elfogadta hétfőn a román kormány a jövő évi állami költségvetés-tervezetet, amely 4,6 százalékos gazdasági növekedéssel, 5,84 államháztartási hiánnyal és 6,5 százalékos inflációval számol.

216,4 milliárd lejes bevétellel, 493,2 milliárd lejes kötelezettségvállalási előirányzattal és 301,7 milliárd lejes költségvetési előirányzattal számol a 2022-es állami költségvetés tervezete.

A kormány jóváhagyta pénteki ülésén az idei év második költségvetés-kiigazítását, tartva a 7,13%-os GDP-arányos költségvetési hiánycélt - jelentette be Adrian Câciu pénzügyminiszter.

A szociáldemokrata ellenzék által beterjesztett több mint 3500 módosító indítvány mindegyikét elutasította a jobbközép parlamenti többség.

A 2021-es költségvetés tervezetét, amely 4,3%-os gazdasági növekedéssel számol, csütörtök este bocsátották közvitára pénzügyminisztérium honlapján.

Bővíteni kell az iskolai orvosi rendelők személyzeti állományát, és növelni kell az erre a célra szánt finanszírozást – mutat rá a Tanulók Országos Tanácsa.

Jóváhagyta az EP szerdán az Európai Unió következő hétéves, 2021 és 2027 közötti költségvetését, így az uniós tagországok már a jövő év elején hozzájuthatnak az uniós támogatásokhoz.

​A megállapodást még az uniós tagállamoknak, az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának, majd pedig az EP plénumának is el kell fogadnia.

A kormánynak a költségvetés tervezetét legkésőbb október 15-éig be kell benyújtania a parlamentbe.

A parlamenti többség a kedden elfogadott módosításokkal mintegy 11 milliárd lejes többletkiadást irányzott elő a román költségvetés számára.

Ludovic Orban rámutatott, a pénzügy-minisztérium véglegesítette az ország gazdasági helyzetét és az államháztartást érintő jelentését, és még a hét folyamán elfogadják a költségvetés-kiigazítást.

Az állami költségvetés-kiigazítást a koronavírus-járvány által előidézett gazdasági helyzet tette indokolttá.

Romániában még nem volt példa rá, hogy a büdzsét ilyen módszerrel emeljék törvényerőre: a pártok egy része alkotmánysértőnek tekinti a PNL szándékát.

Az EP főtárgyalója kiemelte, hogy sikerült félmilliárd euróval növelni a klímavédelemre szánt forrásokat, valamint több pénz fog jutni a digitalizáció finanszírozására is.

Míg 2017-ben még szinte azonos volt a román diaszpórának és az őshonos román közösségeknek szánt programok száma, 2019-re a diaszpóra programjai kerültek 57 százalékos túlsúlyba.

Annak érdekében, hogy biztosítani tudják az alkalmazottak bérét, megszorító intézkedéseket kell hozni csökkenteni kell az alkalmazottak utazását, az árubeszerzést, takarékoskodni kell a energiafelha

Pénteki ülésén készül elfogadni a kormány a költségvetés-kiigazítást – jelentette be Viorica Dăncilă miniszterelnök.

Iktatta az RMDSZ a 114-es sürgősségi kormányrendelet módosítását célzó javaslatait - elkezdődtek szakbizottsági munkálatok

Az államelnök nehezményezte, hogy a helyi önkormányzatok 1 milliárd lejjel kevesebbet kapnak, emiatt biztos áldozatai a költségvetésnek.

1   |   2   |   3   |   4      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: