Keresési találatok: szobor

A rendőrség közleménye szerint a rendőrök négy, 16 és 17 év közötti fiatalt azonosítottak, akik a gyanú szerint a vandalizmust elkövették a június 4-éről 5-ére virradó éjszaka.

Az alkotást közadományokból állították az egyház kezdeményezésére, és 2014. március 15-én avatták fel Haraszti főterén.

A Szent Mihály-plébánia és az általa a felújítással megbízott helyi kézművesbolt egyenként 6 ezer eurós pénzbüntetést kapott.

A szoborcsoportot december 1-én fogják hivatalosan is felavatni.

A Filmakadémia visszavonulót fújt a sok panasz miatt.

Szerda reggel magyarellenes firka jelent meg a március 15-én felavatott Széchenyi Istvánt megformáló szobor talapzatán. Már keresik az elkövetőt.

A szoborfej mellett állatcsontokat, cserépfigurákat és edényeket is találtak.

Sződemeteren ért véget a szokásos évi Kölcsey-megemlékezés.  

Családias hangulat, történelmi áttekintés, irodalmi társalgások: Kölcseyre emlékeznek Szatmár megyében.

Kétnapos rendezvénnyel, irodalmi tanácskozásokkal várják az érdeklődőket.

A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy koszorú helyett inkább egy szál virágot hozzanak magukkal.

A fiatalon elhunyt költő tiszteletére immár tizenhatodik alkalommal rendeznek megemlékezést.

Egyelőre azt sem tudják, hogy egy nagyobb szobor egy részletét, vagy önálló alkotást találtak-e, de tovább folytatják az ásatásokat.

Bemutatták a szoborkomplexum makettjét, mely a tervek szerint novemberre készülhet el.

A centenáriumi évet többek között szoboravatással ünnepelné a helyi román közösség.

A gróf kőmása a régi főtéri park Astoria szálló felőli oldalán kap helyet, avatása a szabadságharc emlékére rendezett ünnepsorozat fénypontja lesz.

Cenzúrázta a Facebook a világ egyik legősibb Vénusz-szobrát.

Gróf Széchenyi István szobra a szatmári központi parkban kap majd helyet.

Restaurálás közben 240 éves üzenetre bukkantak egy Krisztus szobor belsejében Spanyolországban.

Lenin más alakok szobraiban éli túl Ukrajnában a "kommunistátlanítást".

Jó ideje dolgoznak már a Székesegyház előtti terecskén, Hám János püspök szobrának a környékén.

Arany János egészalakos bronzszobrát avatták fel a hétvégén Nagyváradon a PKE tanévzáró ünnepségén.

New Orleans városában eltávolították az egyik konföderációs emlékművet.

Ronald Reagan-szobrot állít Bukarestben a polgármesteri hivatal.

A Real Madrid és a portugál válogatott sztárjáról nevezték el a madeirai repülőteret.

A kis Trier kap egy nagy Marxot a filozófus jövőre esedékes 200. születésnapjára - Kínából.

Idén is a Zöld Házban állították fel a fát, megkoszorúzták Kiss Gedeon szobrát is.

Szobrot állítanak a Marvel-képregényekből és számos nagysikerű mozifilmből ismert szuperhősnek New Yorkban.

Vontatottan halad a közadakozás Brancusi szobrának megvásárlására.

A politikus, író és polihisztor teljes alakos szobrot kap.

Nagyváradon felavatták az 1849-es országgyűlés jegyzőjének felújított szobrát.

A tulajdonosok már 2014-ben el akarták adni a Föld bölcsessége című szobrot.

Michael Jackson hagyatékának kezelői szerint nincs meg az az Oscar-szobor, amelyet a sztár rekordáron, 1,5 millió dollárért vásárolt meg 1999-ben egy árverésen.

Az alkotás olyan tekintélyt parancsoló lesz, mint a New York-i Szabadság-szobor.

A bronzból megformált szobrok továbbra is 24 karátos aranybevonatot kapnak.

Tavaly összesen 139, a kommunista diktatúra vezéralakjait ábrázoló szobrot bontottak le Ukrajnában.

Hamarosan a tanács elé kerülhet a Széchenyi Istvánnak állított szobor ügye is.

Vizsgálatot indított az olasz kormány az iráni elnök miatt letakart ókori szobrok ügyében.

Mao Ce-tung óriási, 37 méter magas, aranyra festett szobrát állították fel Henan tartományban.

Ismeretlenek székely zászlóra cseréltek egy sepsiszentgyörgyi köztéri román lobogót.

A legújabb kutatások szerint csaknem 4500 évvel idősebb a Willendorfi Vénusz, mint korábban hitték.

Bíznunk kell magunkban és ezt a bizodalmat tovább kell adnunk gyermekeinknek.

Egy sátánista szervezet egy több mint két és fél méter magas Baphomet-bronzbálványt avatott fel Detroitban.

Felállványozták a régi városközpont parkjában található szobrot, hamarosan kezdődik a munka.

Egy németországi házkutatáson leltek rá a bronzból készült életnagyságú lószobrokra.

Szentmisével és az év elején leleplezett szobor megkoszorúzásával vette kezdetét az idei Hám János Napok.

Ünnepi szentmisével és a névadó püspök szobrának megkoszorúzásával veszi kezdetét a rendezvény.

Kedden délelőtt leplezték le Gheorghe Dragos szobrát a róla elnevezett iskola udvarán.

A tervek szerint a következő helyi tanácsülésen kerül a városatyák elé a javaslat.

Az ellopott Buddha-szobor egy szerzetes múmiáját rejti.

Az ágyúk már megvannak, most a szoborállításra gyűjtik a pénzt.

Zagyva László szobrászművész alkotása az 1999-ben leleplezett mellszobor helyére került.

Az alkotás az 1999-ben leleplezett mellszobor helyén fog állni.

Az új Hám János szobor állítása kapcsán beszélgettünk el Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspökkel.

Zagyva László szatmárnémetiből elszármazott nyíregyházi szobrászművész alkotása az új szobor.

Az 1,70 méter magas talapzatot is felállították már, tehát minden adott a november 8-i avatóünnepséghez.

Zagyva László szobrászművész készíti el a városépítő püspököt ülő helyzetben ábrázoló alkotást.

A "szoborügy" borzolja a kedélyeket a Nagykárolyi Városi Tanácsban - a liberálisak kivonultak a gyűlésteremből.

Egyöntetű döntés született: felállíthatják a hajdani Deák-téren Szent Flórián köztéri szobrát.

Szent Flórián nagykárolyi szobra talán ismét köztéren állva óvhatja a város lakosságát.

A 8 méter 18 centiméter magas, festett rozsdamentes acél szobor az elmúlt fél évet a Kuanghszi Csuang autonóm régió Kujkang városának főterén töltötte.

A háborús bűnösök kultuszát tiltó kormányrendeletet sérthette meg Tóth Ferenc.

Kossuth Lajos és Fejér Dávid köztéri szobrát rongálták meg.

A dák vezér 8 méteres szobrát állítanák fel egy köztéren.

A magyar összetartozás jelképének, a Magyar lélek szoborcsoport felavatásán Kereskényi Gábor is jelen volt.

Megemlékezést tartottak, majd Szent Erzsébet példáját követték: étellel segítettek a rászorulókon.

Szerdán a Szent István kör szervezett megemlékezést, amelyen megkoszorúzták Bethlen Gábor szobrát.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: