Keresési találatok: Moszkva

A szovjet korszakból származó repülőgép lényegében egy mozgatható parancsnoki központnak felel meg, amely nagyobb védelmet biztosíthat atomcsapás esetén.

Két oroszországi ipartelepen, egymástól több száz kilométerre fekvő helyen felbukkant színes bundájú kutyák rejtélye foglalkoztatja az orosz közvéleményt és a hatóságokat immár több mint egy hete.

Tüntetők egyebek között Navalnij szabadon bocsátását és az általuk tolvajnak minősített Vlagyimir Putyin orosz elnök távozását követelték.

Donald Trump amerikai elnök még szombaton telefonbeszélgetést folytatott Recep Tayyip Erdogan török államfővel, és rajta keresztül üzent Moszkvának.

A csütörtöki riasztások 90 százaléka iskolákra és bölcsődékre vonatkozott, de pokolgépet kerestek kéttucatnyi kórházban, több repülőtéren és mintegy 250 metróállomáson.

Az orosz internetszabadság állapotát felügyelő weboldal szerint a konfliktust egy ürülékbe tűzött orosz zászlócskát ábrázoló fotó váltotta ki.

A föld alatti közlekedés közben való olvasás lehetőségeit bővítik egy kezdeményezéssel. 

Az orosz hatóságok több millió IP-címet blokkolnak, zavart okozva ezzel számos szolgáltató működésében.

Inzultálják a munkagépeket az orosz fővárosban, mert nem takarítják el elég gyorsan a hatalmas mennyiségű havat.

Az autósokat arra kérték, inkább válasszák a tömegközlekedést.

A rendőrség közleménye szerint a vádlottak öngyújtóalkatrészekkel vágták fel az ereiket.

Behatolt egy férfi hétfőn az Eho Moszkvi rádió épületébe, ahol megkéselte Tatyjana Felgengauer műsorvezetőt - közölték a rádióállomás honlapján.

Bombariadó miatt több mint háromezer embert evakuáltak vasárnap Moszkva egyik legnagyobb bevásárlóközpontjából.

Moszkva szerint az amerikai kommandósok biztosítják az ellenzéki erők mozgását a terroristák állásain keresztül.

A CNN birtokába jutott videófelvétel szerint Moszkva látja el fegyverekkel a lázadókat a háború sújtotta országban.

Kijev és az oroszbarát keleti rész gazdaságilag és közigazgatásilag teljesen szétszakadt egymástól.

Tizenegyen életüket vesztették, hetvenen pedig súlyosan megsérültek.

Amerika után Moszkvától is fegyvereket venne Fülöp-szigetek.

A támadásban meghalt az EBESZ ukrajnai különleges megfigyelő missziójának egyik amerikai tagja, két megfigyelő pedig megsebesült.

A Lenin holttestének élethű formában tartására szolgáló biokémiai munkálatokat kétévente szokták elvégezni.

Az orosz főváros közelében -30 Celsius-foknál is hidegebbet mértek.

A magyar celeb állítása szerint fel akarta őt vinni a szobájába.

Viktor Poznyihir altábornagy: az amerikai rakétavédelem célja a hadászati dominancia megszerzése

Putyin felfüggesztette a fegyverfokozatú plutóniumfölösleg hasznosításáról szóló orosz-amerikai szerződés végrehajtását.

Moszkva repülőgép-hordozó nehézcirkálót vezényelt a Földközi-tengerre.

Lezuhant a Russzkije Vityjazi orosz katonai műrepülő csoport egy Szu-27-es vadászgépe.

Három elem földrajzi nevet kapott, a negyediket Jurij Oganesszján tiszteletére nevezték el.

A romániai létesítményeket a tervek szerint csütörtökön helyezik üzembe.

Moszkvát aggasztja az amerikaiak terve.

A román külügyminisztérium "furcsának és sajnálatosnak" tartja az oroszok reakcióját.

Washingtonban úgy látják, hogy az orosz beavatkozás csak ront a helyzeten.

Moszkva a legbarátságtalanabb "lakosainak nem segítőkész magatartása és általános közönye miatt".

Obama a bajorországi találkozón a szankciók folytatásáról győzné meg a többi tagot.

Putyin Moszkva és Washington közötti közvetítőnek javasolta Steven Seagalt.

Egy utcai kamera felvétele ellentmond a rendőrség feltételezésének.

A tűzszüneti megállapodást sem Moszkva, sem a szakadárok nem tartják be.

Az ukrán elnök sürgeti a válaszlépést Moszkvával és a szakadárokkal szemben.

Az interneten ellátogatók bekukkanthatnak akár a Bolsoj zenekari árkába is.

Közös nyilatkozat nélkül ért véget a német-francia-orosz csúcs Moszkvában.

A politikusok javaslatot tesznek a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésére.

Úgy vélik az EU tovább rontja az amúgy is feszült kapcsolatot.

Az ukrán válság kitörése óta egyre gyakrabban hajtanak végre provokatív manővereket.

Moszkva hatalmas arzenállal rendelkezik a harcászati nukleáris fegyverek terén.

Nem állítja fel a Szauron szemét ábrázoló installációját egy moszkvai művészeti csoport.

1,3 ezer négyzetméterrel haladja meg a korábbi holland világrekordert.

Moszkva több mint 600 milliárd dollárnak megfelelő tartalékot halmozott fel.

Eközben a délnyugat-orosz katonai régióban előre megtervezett hadgyakorlatot tartanak.

A kijevi kormány azzal vádolja az orosz elnököt, hogy háborús szándékai vannak.

A pénzügyi, energetikai és hadiipari szektort érinthetik az új büntetőintézkedések.

Ugyanakkor humanitárius missziót jelentett be, konvojt indít Ukrajnába.

Kijev szerint az orosz-ukrán határ túloldalán egyre nagyobb katonai erőt összpontosít Moszkva.

Az ICAO szakértői részt vesznek a katasztrófa kivizsgálásában.

Két embert őrizetbe vettek a közlekedésbiztonsági szabályok megsértése miatt.

A szörnyű balesetben 21 utas meghalt, és több mint 160-an megsebesültek.

Az oroszok már Észtország lerohanását is leszimulálták.

Az odesszai események egy véres polgárháború kiindulópontjául szolgálhatnak.

Az Ukrán Nemzeti Gárda megtisztította Szlovjanszkot a fegyveresektől.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter diplomáciai ellentámadásba lendült.

A Bostoni robbantás kapcsán hallgattak el információkat az egyik merénylőről.

Moszkva az ukrán válság kapcsán tett román kommentárok miatt orrolt meg Bukarestre.

Hágában találkozhat az orosz és az ukrán külügyminiszter.

Günther Oettinger szerint Oroszország nem állítja le és nem is csökkenti a földgázszállítást az EU felé.

Moszkva folytatja nyomásgyakorlását az általa el nem ismert új kijevi hatalomra.

Lemondott az ukrán fegyveres erők vezérkari főnökének helyettese.

A moszkvai politikai elitben erős a meggyőződés, hogy a nyugatos tüntetők győzelme esetén Ukrajna kettéválhat.

Zavargásba torkollott vasárnap Moszkva délnyugati külső kerületében egy bevándorlók elleni tüntetés.

Vlagyimir Klicsko egyhangú pontozással legyőzte Alekszandr Povetkint.

Az első forduló első játéknapján többek között a Manchester United és a Real Madrid is pályára lép.

A lányoknak már nem a Marija, a fiúgyermekeknek pedig nem az Alekszandr nevet adják a legtöbben.

Negyven évet vártunk az Omegára, de megérte - mondták a legendás magyar rockegyüttes moszkvai rajongói.

Evenimentul Zilei: Moszkva érdekeit sértené a romániai palagáz-kitermelés.

Hatszáz kozákkal egészül ki a moszkvai rendőrség, hogy eredményesebben küzdjön a bűnözés ellen.

Az ámokfutót orosz Breiviknek nevezték el az előre kitervelt bűncselekmény elkövetési módja miatt.

A balesetnek több sérültje is van, de az még nem tisztázott, hogy pontosan mennyi.

Ponta nyugati barátai lassan elhatárolódnak tőle, Moszkva tanácsokat ad Basescu eltávolításához.

Moszkva önkormányzata eladásra kínálja a Vörös tér közelében lévő műemlék szállodát, a Metropolt.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: