Keresési találatok: Mikola

Szűz Mária királynő ünnepén, augusztus 22-én tartják a mikolai templom búcsúját.

A szerencsétlenség következtében egy nő úgy megsérült, hogy kórházba kellett szállítani.

Szakemberek erősítették meg az afrikai sertéspestis jelenlétét a megyében.

December 11-én, a reggeli órákban kezdték meg a hatóságok a helyszínelést.

Az ünnepi megemlékezésen az ifjak szorgalmát is díjazták.

A Mosolyház a szellemi vagy testi fogyatékkal élők életét szeretné jobbá tenni.

Mária mindig egyszerű maradt, kiüresítette önmagát azért, hogy Isten betöltse kegyelemmel - mondta Fromherz Attila.

Nagylegelőn személygépkocsi, Mikolában robogó nem adott elsőbbséget – utóbbi rosszabbul járt.

A vándortáncházas karaván vasárnap, február 26-án Mikolában állomásozik.

A zsűrizés két kategóriában történt: hagyományos betlehemes játékok és karácsonyi kántálás.

December 20-án a Mikolai kultúrotthonban 10 órától szervezik meg a megyeközi betlehemes vetélkedőt.

Gellért Sándor-emlékkonferenciát tartanak a költő születésének századik évfordulója alkalmából.

Mikola hatodik éve végzett az élen, megidézve Gary Linekert.

A Szatmár Megyei Törvényszék súlyos büntetést szabott ki a tavalyi mikolai gyilkosság elkövetőire.

Súlyos baleset Mikolában, autós és utas egyaránt súlyosan megsérült.

A gyilkosságot elkövető kamaszoknak a jelek szerint társaik voltak – kérdés, ki a gyilkos?

Új emelettel bővült a Gellért Sándor Általános Iskola.

Egy személy súlyosan megsérült a Mikolához közeli balesetben.

Magukat rendőrnek kiadó személyek próbáltak kirabolni egy családot Mikolában.

Villanyoszlopnak ütközött egy gépkocsi Mikola és Szatmárnémeti között.

Tavalyhoz képest a Szatmári Református Egyházmegye egy helyet lépett előre.

Önkéntesek és szociális segélyben részesülők is segítettek.

Lukács evangéliumából készültek a csapatok a vetélkedőre.

Fél hektáron égett az avar, robbanószerek robbantak fel több személyt megsebesítve.

A 81 éves mikolai nő lakásába pénzért hatoltak be gyilkosai.

A hatóság szerint valószínűleg gyilkosság történt.

Három önkormányzat, egy kivitelező, ugyanaz a probléma – de van-e megoldás?

Szűz Mária Királynő ünnepén áldotta meg Ft. Hársfalvi Ottó a felújított mikolai templomot.

Búcsújára külsőleg megújul a mikolai Szűz Mária Királynő templom.

A hétfő reggeli tektonikus mozgást három országban is észlelték.

A keddi nap folyamán negyven közlekedési bírságot szabott ki a rendőrség Szatmár megyében.

Javában folyik a két település közötti, meglehetősen rossz állapotban levő út felújítása.

Az egész megyéből érkeztek hívek vasárnap Mikolába, a görögkatolikus egyházközség ünnepére.

Érezhető kampányhangulatban telt, egykori és jelenlegi PNL-sek vitájáról szólt a megyei tanács ülése.

Anya és fia életét vesztette, két kislányt életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.

Boldogságos Szűz Mária királynő ünnepén, augusztus 22-én tartják a mikolai templom búcsúját.

Mikolában vasárnap lezárult az evangelizációs program.

Megszervezték a Kopácsi István nevével fémjelzett egyházmegyei szintű egyháztörténeti vetélkedőt.

Értesüléseink szerint egy terepjáró vette üldözőbe a Daciát és értesítette a rendőrséget.

A csütörtöki támogatásnak hála a hivatalok ki tudják fizetni az áfát.

Idén is megszervezték a Szatmári Református Egyházmegyében a gyülekezeti szintű bibliaismereti vetélkedőt.

A Mikolai Családi Napon Pataki is leszögezte: mi itthon vagyunk.

A Szatmár Megyei Tanács 850.000 lejt költött négy útszakasz kátyúzására.

Személyi sérülés szerencsére egyik esetben sem történt, a lakóházakat sikerült megmenteni.

A Szatmár Környéki Közösségek Fejlesztési Szövetsége tíz pályázatot hagyott jóvá.

Ilonczai Zsombor egyházmegyei ifjúsági előadó szervezésében bibliaismereti vetélkedőt rendeztek.

Vasárnap került sor a mikolai görög-katolikus templom búcsúünnepségére.

Tizenegy község vállalkozói hatvan projektre pályázhatnak.

A Mikolai Református Egyházközségben is sor került a nyári evangelizációs programra.

Bélteken nem sikerült egyezségre jutni, a NDF-es tanácsos lesz az alpolgármester.

Több helyen is folyik a hatalmi harc, ezért kellett átlépni a törvény szabta határidőt.

Mikola községben az RMDSZ polgármester-jelöltje idén is Dobos István.

Magyar-román-ukrán hármashatár-ünnepséget rendeztek a hétvégén Mikolában.

Mikolában és Egriben már szerdán kezükbe vehették a könyveket az iskolás gyerekek.

A torna sajnos nem maradt sajnálatos események nélkül, Sárközt kizárták.

Immár sokadik alkalommal módosult a Fodor István Emlékkupa programja.

Három csoportkör meccseire szombaton, egyikére pedig vasárnap kerül sor.

A húsz csapatot öt csoportba osztották, a nevezési díjjal a családot segítjük.

Február 4-én három közlekedési baleset is történt a megyében.

Az egy évvel ezelőtt, tragikus hirtelenséggel elhunyt kollégára és barátra emlékezünk.

Egy mikolai roma család csak három nap késéssel jelezte az elhalálozást.

Két mikolai férfi hétfő délután behatolt egy szatmárnémeti lakásba, és megütötték annak tulajdonosát.

Életét vesztette az a középkorú férfi, aki elesett a biciklijével.

A hétvégén két sérülést okozó közúti baleset is történt Szatmár megyében.

A barátságos Boc és a gyönyörű Elena Udrea is jelen volt az avatáson.

A miniszterelnök csütörtökön hivatalos látogatást tesz Szatmár megyében.

Tavasszal elkezdik a 322-es vidékfejlesztési pályázat megvalósítását.

Segélyt kaptak a mikolai árvízkárosultak.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: