Keresési találatok: Maskulik-Csaba

Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala ismételten felhívta a kivitelező cégek figyelmét, hogy csak a megfelelő minőségű munkálatokat veszi át a jövőben.

A polgármesteri hivatal addig nem ad működési engedélyt a Lidl-nek, amíg nem készülnek el a körforgalommal.

Isten kegyelmével és Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök áldásával hétfőn a Székesegyházban megtartott szertartással és ünnepi misével megkezdődött a 2016-2017-es tanév a Hám János Római Katolikus Teológiai L&iacut

A kivitelező és a munkafelügyelettel megbízott cég szakembereinek társaságában tekintette meg Maskulik Csaba városmenedzser a Károlyi úton zajló munkálatokat.

Mintegy kétszáz óvodás lepte el péntek délelőtt az Iparosotthont.

Az utóbbi években nem tapasztalt súlyosságú sürgősségi helyzethez riasztották csütörtök délután a vízszolgáltató Apaservet: beszakadt az aszfalt, mert eltört a szennyvizet gyűjtő fővezeték.

Korábban nem látott tömeg vett részt a vasárnapi Virágparádén: vonult végig a Sugárúton és kerülte meg a Szabadság-teret.

A szegélykövek cseréje után szerdán a marással folytatódott „a 17-es lakónegyed főútjának” korszerűsítése.

Egykori szatmári sportnagyságok emlékére ültettek fákat, közben a kerékpárutak fontosságát hirdették szombaton a bringások Szatmárnémetiben.

Az önkormányzat a teljesen rehabilitált ingatlanban szociális lakásokat kíván kialakítani, erre kormánytámogatást szerzett. A tömbházban szociális központot működtetne a Máltai Szeretetszolgálat.

A bank épületét fedő díszburkolat több helyen foghíjas lett, ezt kell pótolniuk.

Láncfűrészes férfiak vágták ki egyenként 16-os lakónegyed oldalán a fákat...

A Decebal-hídon eddig végzett felújítási munkálatok sok kívánnivalót hagynak maguk után

A 36 százalék körüli emelést egy kormányhatározat indokolja.

A többletköltségekre hivatkozva megemelné a szemétszállítási díjat a köztisztaságért felelős vállalat.

Egyelőre nem tudni, a környezetvédelmi minisztérium mikor írja ki a programot.

A napokban megvizsgálják az éjszaka díszkivilágítással megvilágított épületeket is.

Idén is a Zöld Házban állították fel a fát, megkoszorúzták Kiss Gedeon szobrát is.

Szabadulj meg a konyhai és kerti szerves hulladéktól - ingyen kapod hozzá a felszerelést.

A polgármesteri hivatal is tudja, hogy nem lesz tartós az eredmény, de a nagy gödröket el kell tüntetni.

Hamarosan komoly változások történnek a városi tanács RMDSZ-frakciójában.

Kereskényi Gábor szerint Maskulik tudására és tapasztalatára lenne szükség a polgármesteri hivatalban.

A legutóbbi rendes havi tanácsülésen költségvetés-kiegészítésről is szavaztak.

Fesztivál vagy nem fesztivál - illetve kampány vagy nem kampány. Ez volt a nagy kérdés!

Módosították a költségvetést, 8 millió lej ment parkolóépítésre.

Határozattervezetükkel csökkentenék a cégszékhelyekre kirótt magas adót az RMDSZ tanácsosai.

Ki a hibás azért, mert nyolc hónapig nem volt ki aszfaltozzon a városban?

Ülésezett a Közlekedésbiztonsági Bizottság, elfogadták Maskulik Csaba tervét.

Megszavazták a 17-es lakónegyed és a Kárpátok I. és II. parkolóinak megvalósíthatósági tanulmányát.

A tervezet a hamarosan Közlekedésbiztonsági Bizottság elé kerül.

A péntek délután megtartott gyűlésen összesen 264 küldött adta le szavaztát végül összesen három jelöltre.

Pénzt különítettek el a zöldövezetek karbantartására, de nem adnak pénzt helységnév-obeliszkre.

Fiatalok és idősebbek jelezték: biztonságos biciklizést akarnak.

Nemrég tartottak közvitát a Honvéd (Unirii) utcában építendő tömbház kapcsán.

Számos pontban döntöttek a Városi Tanács tagjai a csütörtöki rendes havi ülésen.

Csütörtökön rendkívüli tanácsülésre gyűltek össze a városi tanácsosok.

Átláthatóságot, realizmust, tervszerűséget, előrelátást követel az RMDSZ.

Ez lehet az első pályázat, amit Szatmárnémeti be tud nyújtani.

A rendkívüli ülés egyetlen pontját egyhangúlag fogadta el a döntéshozó testület.

Az egyértelmű törvényi előírás ellenére sincs hulladékgazdálkodási stratégiája a városnak.

Vita robbant ki a közvitán arról, lehet-e a jelenlegi épületromra további négy emeletet felhúzni.

A határozat akár 200.000 eurós kedvezményt is biztosíthat a beruházónak.

Hevesen bírálta az ellenzék a Coica-féle szatmárnémeti közigazgatást.

Az Országos Útügyi Vállalat másodszor is elhalasztotta a szatmárnémeti kerülőút versenytárgyalásának lezárását

A tanács elfogadta a harmadik Szamos-híd 2011-ben visszautasított megvalósíthatósági tanulmányát.

Maskulik és Butka elegáns és frappáns válasza reakció nélkül maradt.

Foghíjas ülésen fogadták el a tanácsosok a pályázatot lehetővé tevő módosítást.

Kicsik és nagyok, anyukák és apukák egyaránt bringára pattantak szombat délelőtt.

Az RMDSZ leadta a kültéri propagandaanyagok kihelyezését szabályozó tervezetét.

A városi tanács RMDSZ-es frakciója határozatban kötelezne a parlagfű irtására.

Az RMDSZ-es tanácsos feljelentést helyezett kilátásba, ha az önkormányzat nem változtat.

Maskulik: vissza fogjuk adni a pénzt, mert nem tudjuk elkölteni.

Ez nem vonatkozik a 2013-as és a 2014-es parciális kifizetésekre.

A polgármesteri hivatal arra kéri a lakosságot: jelentsék, ha valahol a növényzet kitakarja a forgalomirányító táblákat.

Házaik és nyugalmuk miatt aggódnak a Hegyi út lakói, a hivatal szerint nem vehetnek figyelembe minden véleményt.

Ezúttal sem múlt el parázs vita nélkül a Szatmárnémeti Városi Tanács rendes havi ülése.

Radu Roca alpolgármester maga is belebonyolódott abba, mit is csinálnak a Hegyi úton.

Immár negyedik alkalommal rendezik meg a nagyszabású sporttáncversenyt.

Nem fogadta el a Maskulik Csaba gazdaságserkentő módosító indítványát a Városi Tanács egykori USL-és része.

Megváltozik az elsőbbségszabály a Szőke Mocsár és a Szatmárzsadányi út kereszteződésében.

Operatívan és nagyjából egyetértésben fogadták el csütörtökön a városi tanácsülésen szereplő határozati pontokat.

Szombaton a Nagypiacon népszerűsítették az elhasznált háztartási olaj leadásának lehetőségét.

Hat pontról határozott csütörtökön a Közlekedésbiztonsági Bizottság Szatmárnémetiben.

Az online nyomásgyakorlás meghozta eredményét: az önkormányzat leaszfaltozta a gödröt.

Száz futó- és edzőcipőt - egy Németországból érkezett adományt - adott át a Caritas az iskolának.

A társulási szerződést a tanács nem hagyta jóvá – tehát érvénytelenek!

Az elmúlt szatmárnémeti gazdasága elmozdult a holtpontról.

Az otthonnak évi 120.000 lejes támogatásra lenne szüksége.

Nem lesz közlekedési lámpa a Biki-tér melletti gyalogosátjárónál.

Maskulik Csaba és Butka Gergő válaszai olvasóink közlekedést érintő módosítási javaslataira.

Egyéni kioszkot ígért a polgármester minden árusnak.

Az olvasóink Szatmárnémeti közlekedésére tettek változtatási javaslatokat - városi tanácsosok válaszolnak.

Olvasóink javaslatait Maskulik Csaba és Butka Gergő városi tanácsosok elemezték ki.

Több tíz piaci árus lepte el csütörtökön a Tanács termét.

Feldíszítették a Környezetvédelmi Ügynökség karácsonyfáját és kiállításmegnyitó is volt a Zöld Házban.

Több mint kétezer gyerekhez jutott el az elmúlt másfél hónapban a Vidám Aligátor.

Alig egy napja adták át Szatmárnémetiben a kamionok terelőútját, máris sok a vita körülötte.

Az önkormányzat vezetői beszéltek megvalósításaikról, terveikről – ám nem mindenki értett velük egyet.

Coica kiadta a parancsot: le kell bontani az egykori kazánházat.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: