Keresési találatok: Maros-Megye

Koronavírusos volt az a 26 éves fiatalember, aki április 23-án hunyt el Marosvásárhelyen.

Úgy tudni, politikai okok állnak Lucian Goga leváltásának hátterében.

Magyar Levente bejelentette, hogy 2018-ban a programot kiterjesztik más területekre, egyidejűleg a támogatási összeghatár megemelését tervezik.

A hátrányos megkülönböztetés a korábbi években is fennállt, és ez kihatással van a térség etnikai arányaira is.

Egy tanú szerint a rendőrök nem figyelmeztettek, hanem egyenesen a társa fejére céloztak.

 A harmincadik áldozatot Maros megyéből jelentették - egyetlen megye volt, ahol nem bukkant még fel a betegség.

Őrizetbe vették Tamási Zsolt Józsefet egy magyar iskola törvénytelennek vélt létrehozása miatt.

A marosi fiatal a súlyos bírság mellett a bíróságon is felelhet felelőtlensége miatt.

Szováta volt polgármestere az önkormányzati képviselők részéről 24 szavazatot kapott.

Az RMDSZ korábban Péter Ferencet, Szováta polgármesterét nevesítette a megyei elnöki tisztségre.

"Szólásszabadságból elégtelen" diplomával "tüntette ki" a Maros megyei csendőrséget egy civil szervezet.

Egy törvényszéki végrehajtó árverésen próbálja értékesíteni a Maros megyei Kásva falu templomát.

Maros megyében összegyűlt az RMDSZ által kezdeményezett népszavazáshoz szükséges aláírás.

Szórványkollégium nyílik várhatóan ősszel a Maros megyei Szászrégenben, ahol már elkezdték felújítani az új intézménynek otthont adó épületet.

Öt ember halt meg egy közúti balesetben kedd reggel az erdélyi Cikmántor közelében.

Az RMDSZ megyei tanácselnöki jelöltjei Hargita és Kovászna megyékben tartották meg tisztségüket.

Újabb pert indított Maros megye prefektusa a nyárádszeredai ortodox templom ügyében.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: