Keresési találatok: Markó

Markó szerint magyarországi pártok akarják meghonosítani a többpártrendszert Erdélyben.

A népszámlálás eredményeitől függ számos alapvető kisebbségi jog is.

Markó Béla a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar helyeinek kiegészítéséről tárgyalt.

Markó ismét ellenezte az új erdélyi magyar párt létrehozását.

A költő, műfordító Gödöllőn vette át az elismerést.

Markót évtizedes közírói munkássága tette érdemessé a díjra.

Egység, együttműködés és a párbeszéd fontossága.

Az összesen leadott 538 szavazat közül 371-et kapott Kelemen.

Megyénket közel negyven küldött képviseli majd az RMDSZ kongresszusán.

Markó Béla RMDSZ elnök is részt vett az ifjúsági szervezet közgyűlésén.

Markó: a romániai magyarságon belül ma is fontos a szolidaritás, az egység parancsa.

Markó Béla beszámolót tartott a megyékben tapasztaltakból.

Markó szerint még idén megoldás születhet a Kölcsey gondjainak megoldására.

A miniszterelnök-helyettes csütörtökön Szatmárra látogat.

Ugyan már jóváhagyta, a minisztérium mégsem írta még alá a finanszírozási szerződést.

Érkezzen meg végre a már megpályázott pénz – az RMDSZ-elnök segítségét kérik.

Markó Béla és Elena Udrea miniszter segítségét kérte Kovács Jenő.

Markó Béla az RMDSZ-elnökség folytatásán gondolkodik.

Markó: az RMDSZ számára nem a kormányon maradás a legfőbb kérdés.

Markó az önállóság jegyében Magyarország támogatását kérte.

Markó Bélának nincsen konfliktusa Traian Basescu államelnökkel.

Markó Béla szerint alkotmányreformra van szükség.

Markó: A Fidesz egyértelmű, erős mandátumot kapott a választóktól.

Markó: Igazi demokráciát kell teremteni Erdélyben, Romániában.

Fontos a gazdaság javítása, az etnikumközi kapcsolatok rendezése.

Markó Béla átvette miniszterelnök-helyettesi irodáját.

Markó Béla szerint Geoana és Johannis a jó választás.

Markó Béla szerint a második forduló nem két személyről szól.

Markó: jó eredményt ért el az RMDSZ jelöltje a romániai elnökválasztáson.

Markó Béla szerint rendkívül nagy tétje van a vasárnapi romániai elnökválasztásnak.

Markó Béla lesz a Ma Reggel vendége hétfőn.

Markó nem zárja ki egy kisebbségi kormány támogatását.

Hétvégén zajlott az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum ülése.

A két politikus felhívásban beszél az EP választások fontosságáról.

A magyar intézményvezetők leváltása etnikai tisztogatásnak minősül.

Markó: az elmúlt két esztendő az önállóság, az egység próbája volt.

Markó Béla kötetbe szerkesztette a diktatúra őt érintő lehallgatási anyagát.

Egy év múlva kell a szatmárnémeti Kölcseynek kiköltöznie.

Szerdán Szatmárnémetibe látogat Tőkés és Markó a Kölcsey Ferenc Főgimnázium épületének ügyében.

Markó Tőkéssel egyeztet Kölcsey ügyben.

Munkacsoportokat alakít a nemrég alakult Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum.

Tőkés László fogja vezetni az RMDSz és az EMNT közös EP listáját

Kincses Előddel kell megméretkezzen Markó Béla a választásokon.

Több, mint háromszázan tüntettek Szabadkán a magyarságot ért atrocitások ellen.

A Szatmár Megyei Tanács legutóbbi ülésén elfogadta Deac Marcel ideiglenes kinevezését a megyei tanács alá tartózó Művészeti Iskola élére. A volt igazgató Stefan Gregoroviciu nyugdíjba vonult.

Az Alteát és Toledót követően immár a harmadik modellje a SEAT új terméksorozatának.

Törvénymódosítási javaslatcsomagot tesznek le a  fiatal magyar választott tisztségviselők.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: