Keresési találatok: Láncos-templom

Az évnyitót a refisek, mint minden évben, idén is a Láncos templomban ünnepelték.

Idén is szentmise nyitja meg a Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozatot.

Az oklevelek átadásával fejeződött be a tanév. 

Lelkileg megerősítve, felkészülten bontogathatják tovább szárnyaikat a Református Gimnázium diákjai. 

A kolozsvári BBTE Református Tanárképző Karán tanuló zenepedagógia szakos diákok kórusa lépett fel a Láncos templomban.

Az elmúlt vasárnap délutáni hálaadó alkalom különlegessége a közös szolgálat volt.

Hagyomány szerint idén is megrendezik a kétnapos, mindenki számára nyitott, tudományos találkozót, melynek témája a Rákócziak. 

A 81 lelkipásztor, gondnok és presbiter az évértékelő mellett a jövőt érintő kérdésekről is tárgyalt.

A könyv az ismert Szatmár megyei személyiség sorsának közéleti és magánéleti alakulását is bemutatja.

A gyanús bőröndöt a Láncos templom melletti bokrok között fedezték fel.

A diákok betlehemes játékkal készültek, hogy meghittebbé tegyék a szokásos, ünnepek előtti diák istentiszteletet.

Gyülekezeti istentisztelet keretein belül Szatmárnémetiben, a Láncos-templomban nyitották meg a tanévet Erdély és Partium református középiskoláinak - szám szerint tíz intézménynek – a képviselői.

A neves szatmárnémeti grafikusművész, pedagógus és helytörténész segítségével ismerkedhetünk meg épületeink történetével.

A Láncos-templom gyülekezeti termében tartják szerdán a megemlékezést.

Nagyobbrészt az Újszövetségről tanulhattak a lelkipásztorok, presbiterek, diakónusok a legutóbbi munkatársképzésen.

Jövő héten a sándorhomoki lelkipásztor érkezik a diákokhoz.

Az ifjak az élesdiekkel együtt tettek bizonyságot az őket szeretetével szorongató Krisztusról.

Értékelték az elmúlt tanévet, és hálát adtak Istennek annak minden szépségéért.

Tanévet zárt a Szatmárnémeti Református Gimnázium.

Rácz Ervin erdődi lelkipásztor hirdette Isten Igéjét.

Ha farkas vagy, légy az a farkasok között.

A Kálvin János Gyülekezeti Házban tartja ökumenikus imahetét az egyházközség.

Családi és ifjúsági alkalmak bevezetését tűzték ki célul a Szatmár-Láncos Református Egyházközségben.

Lassan hagyománnyá válik, hogy az iskolai tanév végén a nagyvakáció elején ifjúsági csendesnapot tartanak.

Ifjúsági csendesnap lesz szombaton a Szatmár-Láncos templom melletti Kálvin János Gyülekezeti Házba.

A Szatmári Református Egyházmegye Presbiteri Szövetsége XX. alkalommal ült össze.

A Láncos templomban ballagott el harmincegy általános iskolai diák a Szatmárnémeti Református Gimnáziumból.

Főjegyzőválasztásra készül a Szatmári Református Egyházmegye.

A felszólalók jó tanácsokat helyzetek a ballagók lelki tarisznyájába.

Krisztushoz, az élő vizek forrásához érkeznek a Szatmár-Láncos Református Egyházközség tagjai a gyülekezet imahetén.

A vasárnap reggel megtartott istentiszteleten közös műsort adtak elő a vecsési és a szatmári gyerekek.

A Láncos-templomban tanévnyitó istentisztelettel kezdték az évet a refisek.

A Szatmárnémeti Református Gimnázium 70 végzőse vett búcsút az iskolától.

Szeptembertől új segédlelkészek szolgálnak a Németiben és a Láncosban.

1500 nő imádkozott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület konferenciáján.

Újra Szatmárnémetiben látható a „...nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak..." című Dsida-est.

Július 20-án a Szatmárnémeti Láncos templomban nőszövetségi konferenciát tartanak.

Rendhagyó módon a Szatmár-Láncos Református Gyülekezet húsvét után, ezen a héten tartja az imahetet.

Ha az egyház szociális támogatást nyújt híveinek, miért ne nyújthatna erkölcsi, politikai támogatást is?

Szilágyi Éva magyartanárnő a Himnuszról tartott érdekes előadást.

Terepszemlét tartottak az illetékesek a Láncos-templom hátánál, ahová a fejedelem szobrát állítják.

A koncert nagy részét magyar és más nemzetiségű karácsonyi dalok alkották.

A szatmárnémeti Láncos templomban lép fel a Kaláka szerdán, december 7-én 18 órától.

Az egyházmegye egyik legrégebbi nőszövetségének megalapítása 110. évfordulóját ünnepelték.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: