Keresési találatok: Liviu-Dragnea

Liviu Dragneát jelenleg a rahovai börtönben tartják fogva, miután 2019 májusában három és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték hivatali visszaélésre való felbujtás miatt.

A Szociáldemokrata Párt elnöki tisztségére a korrupcióért letöltendő szabadságvesztésre ítélt Liviu Dragnea bebörtönzése nyomán üresedett meg.

A Dragneát szállító autó hangoskodó tüntetők, fotósok és operatőrök gyűrűjében érkezett Rahovára és hajtott be a börtön kapuján.

Dragnea nem volt jelen a hétfői tárgyaláson, így nem élt az utolsó szó jogával. Korábban ártatlannak vallotta magát.

A pártelnök a PSD-kormányt élesen bíráló jobboldali elnököt is támadta beszédében.

Az elnök egy rögtönzött sajtóértekezleten kommentálta a képviselőház aznapi, botrányba fulladt ülését.

Toni Greblát befolyással való üzérkedéssel és kenőpénz elfogadásával vádolta meg a DNA.

A szociáldemokrata pártelnök szerint többször is az életére akartak törni, feljelentést azonban egyszer sem tett.

Ebből adódóan a pártelnök nem mond le, sőt, még eltökéltebben folytatni akarja munkáját.

A szociáldemokraták elnökét hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással gyanúsítják.

Liviu Dragnea ellen nemrégiben újabb nyomozást indított a DNA, Klaus Johannis államfő szerint az alsóházi elnöknek az őt ért vádak miatt illene lemondania.

Liviu Dragneát bűnszövetkezet megszervezésével, hivatali visszaéléssel, és uniós támogatások eltérítésével gyanúsítják

A Hotnews.ro közölte egy friss IMAS-közvéleménykutatás eredményét.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint a tervezett intézkedések mindenki számára előnyösek lesznek.

A társadalombiztosítási járulékok terhének áthárítására vonatkozó intézkedés életbe lépését követően bűncselekménynek fog számítani, ha a munkáltató nem fizeti be a járulékokat.

Nem csak a búza, a repce is rekordokat döntött idén.

Az egyik legnagyobb hazai energetikai központ ügyét tárgyalják, de felelősségre vonhatják a pénzügyminisztert is.

Bemutatta Liviu Dragnea az új kormány tagjait.

Tudose kész lemondani a miniszterelnöki tisztségről abban az esetben, ha Dragnea kormányfő lehet.

Liviu Dragnea PSD-pártelnöknek nincs miért ünnepelnie - pirruszi győzelmet aratott.

Dragnea sokak szerint még mindig a kormányfői kinevezésre hajt.

Ponta az első, aki nyíltan Dragnea pártelnököt és Tariceanut, az ALDE vezetőjét hibáztatja.

A politikus cáfolta, hogy feszültségek lennének a párton belül.

Sajtótájékoztatót tartott Liviu Dragnea és Sorin Grindeanu.

A Hotnews szerint Dragneát meg kell állítani, még mielőtt tönkreteszi Romániát.

Dragnea Soros György és az általa finanszírozott szervezetek ellen emelt kifogást.

Román sajtó: a bukaresti szociálliberális kormánykoalíció vezetőit is segítené a közkegyelmi rendelet.

A tiltakozók a város központjában gyűltek össze, olyan jelszavakat skandálva, mint Lemondani!, Le Ciorbeával!

Alkotmányossági óvás a Dragnea kormányfői kinevezését ellehetetlenítő törvény ellen.

A honvédelmi miniszternek jelölt PSD-s politikus Szatmárnémeti alpolgármestere is volt.

A PSD-ALDE koalíció jelöltjei lettek a bukaresti parlament két házának elnökei.

Dragnea: a választók egyértelműen döntöttek, és az eredmények alapján a PSD-nek kell kormányt alakítania.

A PSD elnöke elvárná, hogy a romániai magyarok is győzelemnek tartsák Erdély elcsatolását.

Ha Dragneát bűnösnek találja a bíróság, a korábbi felfüggesztett börtönbüntetését is le kell töltenie.

Ítélet született az akkori államfő leváltásáról, 2012-ben kiírt népszavazással kapcsolatos perben.

Dragneát hivatali visszaélésre és közokirat-hamisításra való felbujtással gyanúsítják.

A román szociáldemokraták várhatóan nem vonják meg támogatásukat a vád alá helyezett Pontától.

Nem a Ponta által támogatott jelölt lett a román szociáldemokraták ideiglenes pártelnöke.

Új kormánytagot neveztek ki a korrupcióért elítélt miniszter helyére.

A miniszterelnököt a 2012-es népszavazással kapcsolatos per kapcsán idézték be.

Liviu Dragnea biztos benne: a második fordulóban Ponta nyer Szatmár megyében is.

A kormányfőhelyettest választási csalás megszervezésével vádolják.

Ponta és Dragnea átadták a buszokat és vidékfejlesztési szerződéseket írt alá.

Szatmár megyében összesen 27 önkormányzat kap buszt.

Terelőút, harmadik Szamos-híd, repülőtér modernizálása: mindent megígért a miniszterelnök.

Az alkotmánybíróság döntése ellenére módosítani fogják a törvényt.

A vád: illegális módszerekkel próbált az érvényességi küszöböt meghaladó részvételt elérni egy népszavazáson.

Létezik egy olyan munkaváltozata is a régiósítási tervnek, amely szerint a Közép-régiót kettéosztanák.

Dragnea úgy nyilatkozott: magánemberként, nem miniszterként 8 vagy 9 régió kialakítását látja ésszerűnek.

Liviu Dragnea: a jelenlegi fejlesztési régiók határait követhetik az új közigazgatási régiók.

Befolyással üzérkedés gyanújával indult bűnvádi eljárás Liviu Dragnea, a kormányzó PSD főtitkára ellen.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: