Keresési találatok: Kölcsey-Ferenc

Muzsnay Árpád, a Kölcsey-kör vezetője ahhoz kérte a magyar állam segítségét, hogy vásárolják meg, és tegyék látogathatóvá Kölcsey Ferenc szülőházát is.

A középiskolások interaktív előadások révén mélyedhetnek el a pénzügyi szférával kapcsolatos ismeretekben.

A Refi dísztermében tartották a Kölcsey Ferenc szónokverseny szatmárnémeti elődöntőjét.

Augusztus 4-én délután Kölcsey Ferencre emlékeznek szülőfalujában, Sződemeteren.

A patinás oktatási intézmény a végzős általános iskolásoknak és azok szüleinek kívánja bemutatni ajánlatát.

Eredményükkel jogot szereztek az olimpiai válogatóversenyen való indulásra.

A diákok megrendítő előadását követően Bikkfalvi György szatmári 56-os beszélt szenvedéseiről.

Augusztus 5-én a Kölcsey-szobornál tartottak megemlékezést.

Az anyagi hátteret a Magyar Kormány biztosítja.

1790. augusztus 8-án született nemzeti imádságunk, a Himnusz költője, Kölcsey Ferenc.

A táblát éveken keresztül a sződemeteri református templom szószéke alatt lehetett látni.

Idén Kölcsey Ferenc születésének 225. évfordulója jegyében telik a megemlékezés.

Idén Kölcsey Ferenc születésének 225. évfordulója jegyében telik a megemlékezés.

Játék, móka és kacagás dominált a Kölcsey bentlakásos diákjainak farsangi buliján.

Négy szatmári diákot és egy pedagógust jutalmazott a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

A patinás intézmény pedagógusai két napot töltöttek el együtt.

Sződemeteren Kölcsey Ferenc születésének évfordulójára emlékeztek.

Augusztus 8-án két Kölcsey-megemlékezést is tartanak Nagykárolyban.

Augusztus 8-án, pénteken 17.00 órakor kerül sor a hagyományos sződemeteri megemlékezésre.

Nemzeti imánk szerzőjének születésnapján, augusztus 8-án várják a szervezők a megemlékezőket.

Megkoszorúzták Kölcsey Ferenc szobrát a magyar kultúra napján.

Vasárnap veszi kezdetét az Egycsillagú égbolt - a Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat.

Az idei második ünnepváró kézműves foglalkozáson is megtelt a gimnázium kantinja.

Koltón szavaltak a Kölcsey Ferenc Főgimnázium XI. C osztályos tanulói.

Hosszú évek után újra Óriásnap volt a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban.

Már nem csak vakolat-darabok, hanem téglák is hullanak a falból.

Immár 24. alkalommal került megrendezésre a Kölcsey emléknap.

A 22. Véndiáktalálkozón egy 65 évvel ezelőtt végzett osztály tagjai is találkoznak.

A középiskolások búcsúja után szerdán ismét ünnepelt a Kölcsey Ferenc Főgimnázium.

A társadalomtudományok szakok végzősöknek az osztályfőnöke Nagy Gyula volt.

A természettudományok szakos végzősök osztályfőnöke Fülöp Gizella volt.

A természettudományok szakos végzősök osztályfőnöke Fülöp József-István volt.

A matematika-informatika-bilingv szakosok osztályfőnöke Juhász Paula volt.

A Hollók és a Victoria bizonyult a legjobbnak a Korona és tiara vetélkedőn.

Bepillantó címmel a Kölcsey Ferenc Főgimnázium nyílt napot szervez szombaton, április 6-án.

Nem kevesebb, mint kilenc tantárgyversenyt rendeztek szombaton Szatmárnémetiben.

Péntek délután három Szatmár megyei helyszínen másfél ezer diák méri össze matektudását.

Szilágyi Éva magyartanárnő a Himnuszról tartott érdekes előadást.

A tornán V-VIII. osztályos diákokból álló válogatott focicsapatok mérkőzhettek meg.

Kölcsey-megemlékezést tartottak nemrégiben Sződemeteren - a rendezvényről a Duna TV készített riportot.

A Himnusz szerzőjének szülőfalujában immár huszonharmadik alkalommal rendeznek megemlékezést.

Huszonharmadik alkalommal rendeznek megemlékezést Kölcsey szülőfalujában.

Rendhagyó osztályfőnöki órával veszi kezdetét az idei találkozó is.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjainak 81,87%-a sikeresen teljesítette az érettségi jelentette akadályokat.

Hétfőn két diákot zártak ki, mert megpróbáltak puskázni.

Egy évszázadnyi hányattatás után otthonra talált az 1882-ben készült, Kölcsey Ferencet ábrázoló festmény.

Az iskola iránt érdeklődőket és az általános iskolák végzőseit is várják az iskolában rendezendő nyílt napra.

Négy nagybányai, két szatmári és egy nagykárolyi diák jutott a döntőbe.

A Szatmári RMDSZ első ízben osztotta ki a tragikus hirtelenséggel elhunyt Fodor Istvánról elnevezett Emlékdíjat.

December 27-én, kedden kezdik meg azon pályázatok kiértékelését, amelyek a Kölcsey Ferenc Főgimnázium fűtésrendszerének a felújítását célozták meg.

Az ünnepségre immár 22. alkalommal kerül sor az EMKE szervezésében.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: