Keresési találatok: Kabul

A tálibok augusztus 15-én vonultak be Kabulba és ellenőrzésük alá vonták az ország szinte teljes területét.

A CNN amerikai hírtelevízió amerikai kormánytisztviselőkre hivatkozva arról számolt be, hogy legalább öt rakétát lőttek ki a légikikötőre.

A kormány augusztus közepén indított katonai műveletet a Kabulban rekedt németek, valamint a Bundeswehr, a segélyszervezetek és más német szervezetek afgán munkatársai és családjaik evakuálására.

A Világbank a további lépéseket a nemzetközi közösséggel, illetve a fejlesztési együttműködésben részt vevő partnerekkel fogja összehangolni.

​Afganisztánban a szélsőségesen konzervatív iszlamista tálibok egy hete átvették szinte az egész országban az uralmat, emiatt ezrek menekülnek külföldre.

Tizennégy román állampolgár érkezett meg biztonságban péntek reggel a kabuli repülőtérre, és várják, hogy utánuk menjen az Iszlámábádban állomásozó román katonai repülőg&eacut

​A román intézményközi válságstáb állandó kapcsolatban áll a Kabul különböző pontjain tartózkodó román állampolgárokkal és folytatja a közbenjárást a repülőtérre való eljuttatás

Médiaértesülések szerint Bukarest azoknak az afgánoknak segítene elmenekülni a tálibok elől, akik együttműködtek az országban állomásozó román katonai alakulatokkal.

A román kormányfő felkért minden román állampolgárt, hogy vegye fel a kapcsolatot Románia pakisztáni külképviseletével.

Németország az Egyesült Államok után a második legnagyobb létszámmal vett részt az amerikai földön 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadások miatt elindított hadműveletekben.

Több száz, Afganisztánból menekülni akaró civil hatolt be a kabuli nemzetközi repülőtérre, az ott lévő amerikai csapatok a levegőbe lőttek a tömeg oszlatására.

Helyi idő szerint vasárnap éjjel Gáni a Facebookon megerősítette, hogy elhagyta Afganisztánt. Döntését azzal indokolta, hogy el akarta kerülni a vérfürdőt.

Menekülnek a helyiek a fővárosból és menekítik vagyontárgyaikat. A pénzintézeteknél kisebb pánik alakult ki.

A terrortámadás célpontja egy szigorúan őrzött kabuli városrész, ezen belül pedig a román külképviselet volt.

Legkevesebb 80 halálos áldozata és 231 sérültje van a kabuli robbantásnak.

A Pul-e-Sokhta nevű kabuli hídnál naponta 200-300 kábítószerfüggő gyűl össze.

Al Ghaoui Hesna filmje vasárnap este az m1-en.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: