Keresési találatok: Iparosotthon

Kilenc ország 150 versenyzője vesz részt az Iparosotthonban szervezett nemzetközi sakkversenyen, a tét idén sem kicsi.

Több csoportban zajlanak majd a mérkőzések, idén a megszokottnál is több fiatal méri össze tudását az Iparosotthonban.

Ha a legutóbbi beszélgetésről lemaradtál volna, akkor sincs baj, most pótolhatod a lemaradást! 

A dedikálással egybekötött könyvbemutatóra minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Az előadássorozat első meghívottja Dr. Gyarmathy Éva, klinikai és neveléslélektani Prima-díjas szakpszichológus.

Ez alkalommal a Mosó Masa mosodája című előadás lesz látható az Iparosotthonban található bábszínházi teremben.

Ismét gazdasági fórumot tartottak Szatmárnémetiben.

Január 25. és 27. között rendezik meg Szatmárnémetiben a kilencedik Sammedica Fogorvosi Konferenciát.

Október 20. és 22. között zajlik a megye első hackathonja, melynek helyszínéül az Iparosotthon szolgál majd.

Mintegy kétszáz óvodás lepte el péntek délelőtt az Iparosotthont.

A most megnyitott MNKH-iroda a 22. a sorban és ezzel zárult be a kör, teljesedett ki a hálózat.

Ilyen sem volt még Szatmárnémetiben - szatmári égbolt az Iparosotthonba költözött.

A közigazgatási és a gazdasági szféra legfontosabb szereplőit várják.

Az Iparosotthon felújítását célzó projekten dolgozók távolmaradását Kereskényi Gábor is szóvá tette.

Az épületben még dolgoznak a belső tér restaurálásán.

Az felújítás alatt álló Iparosotthon tetejére emeli egy daru az új cserepeket.

A projekt romániai részében újítják fel az Iparosotthon épületét.

Környezetvédelem és szakképzés keveredik majd az egykori mozi alagsorában.

Gyakorlatilag másfél percet tartott a városi tanács rendkívüli ülése.

A Kazinczy út egy részét lezárták a munkálatok miatt.

A legnagyobb értéket képviselő részeket az 1910-es évek állapotába alakítják vissza.

Lassan már másfél hete elkezdődött az egykori Iparosotthon épületének felújítása.

Két évvel a pályázat elindítása után végre elkezdődik az évszázados épület felújítása.

Csütörtökön a városi tanács rábólintott az üzletre.

Az évszázados épület teljes rehabilitálása 2014 végéig kell elkészüljön.

A nyíregyházi alpolgármester jelenlétében tartották a projektindító konferenciát Szatmárnémetiben.

Lassan életveszélyessé válik Szatmárnémeti egyik legpatinásabb épülete.

Az Európai Unió egy millió euróval támogatja a 101 éves épület rehabilitálását.

A tanácsosok a 22 pont között döntöttek például a jövő évi adókról és az Iparosotthonról.

A budapesti központ megfelelőnek ítélte a projektet, ősszel jöhet a pénzügyi elbírálás.

A városi tanács végre áldását adta, a város bérbe veszi az épületet.

Bicikliút építésére és az Iparosotthon felújítására pályázik magyarországi partnerrel a polgármesteri hivatal.

Heves vitákat váltott ki a csütörtök délután megtartott rendkívüli Városi Tanácsülés.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: