Keresési találatok: Ilyés

Az emléktáblát Máté Róbert lelkipásztor és az ötletgazda Békéssy Erzsébet leplezte le Király Lajos esperes jelenlétében.

Az önkormányzatnak végre sikerült telekkönyvezni a Filharmónia épületét.

Önállósága 20. évfordulóját ünnepelte a szatmárnémeti közösség.

Szatmárnémeti városa nem kíván egy pénzintézet pénzbehajtója lenni.

A következő hetekben ugyanis a Szabadság tér körüli körforgalom egyik fele is sorra kerül.

A Szatmárnémeti Városi Tanács csütörtöki döntése értelmében tizenkilenc család jutott szociális lakáshoz.

Kedden technikailag is átvette Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala a Closca sugárúton található parkot.

Május elejétől Szatmárnémeti közterein is internetezhetünk wi-fin keresztül.

Az 1711 április 30.-án megköttetett szatmári béke 300. évfordulójára emlékeztek.

Magyargyalázó felirat jelent meg Szatmárnémeti egyik helységnévtábláján.

Egy vagy két napos városi ünnep, dzsessz vagy rock? - mondja el a véleményét.

A magas részvételi arány nem hozott jó eredményt a Szatmár megyei magyarságnak.

A polgármesteri hivatal, jobb híján, legalább az eróziós folyamatokat lassítaná.

Először indul pénteken vízitúra Szatmárnémetiből.

Szatmárnémeti polgármestere a közeli ukrajnai városban töltötte a hétvégét.

A város vezetése jövőre kormánytámogatással oldaná meg véglegesen a súlyos problémát.

Az új központban másfél tucat termelő várja portékáival az érdeklődőket, vásárlókat.

Az ősz folyamán az ivóvíz és a kanalizálási rendszert is üzemképessé teszik.

Több, mint hétezer rászoruló kap több, mint 250 tonna ingyen élelmiszert.

A hét elejétől lehet igényelni Szatmárnémetiben a közelgő téli hónapok fűtéstámogatását.

Heves vitát váltott ki a csütörtöki Városi Tanácsülésen a határozattervezet.

Ilyés rekordidő alatt megcsapolta a söröshordót, Csehi pedig megitta az első ünnepi korsó sört.

Tizennyolcszor hosszabb az ivóvízhálózat a városban, mint volt hetven évvel ezelőtt.

Ilyés pénzkidobásnak tartja a zajtérképet, Lengyelországban tárgyal a hétvégén.

A gyerekek szülei és edzői is panaszkodtak, a város pedig nem ad újabb működési engedélyt.

A város albérlet fejében renoválja az óriási betonkolosszust.

Amatőr politikai döntésnek nevezte Ilyés a kormány nyugdíjasokat megsegíteni szándékozó rendeletét.

A hat dobogósból négy volt Erdélyi, Ilyés Gyula az együttműködés fontosságát hangoztatta.

Kiköltöztetvén az illegálisan meghúzódó tizenhét személyt a Zöld Blokkból.

Öt illetve hét éves adókedvezményt kap, aki felújítja vagy szigeteli lakását, házát.

Szatmárnémeti városa, némileg váratlanul, majd kétmillió lejes hitelhez jutott.

A nyugdíjas szövetségek elégedetlenek a város és a megye vezetőivel.

A már régóta lebegtetett lépést kedden tette meg a város vezetése.

Húsz éve alakult a Sathmarer Stiftung für Internationale Zusammenarbeit.

Több, mint száz lejt költ a város minden egyes kóborkutyára.

A Megyei Tanács jogi buktatótól tart, a minisztériumnak pedig nincs pénze.

Gőzerővel dolgoznak az útépítő munkások, a Szamos töltésén épülő bicikliút lassan formát ölt.

Saját kollégáikkal tolnának ki azok a tanárok, akik pert nyertek a bíróságon.

A szatmáriakat nem érinti a kormány megszorítása, nem sok minden változott.

Elsősorban értelmiségi jelentkezőket várnak, vakáció lesz a népszámlálás idején.

Tovább változhat a romániai választási rendszer.

Szeptember 24.-én két korosztály gyerekeit várják a szervezők.

Ilyés megunta a levelezgetést és személyesen mondta meg a miniszternek a magáét.

Szatmárnémeti polgármestere Gheorghe Ialomiţeanu pénzügyminiszterrel találkozik a fővárosban.

Kedd délelőtt légvédelmi szirénák bömböltek fel Szatmárnémetiben.

Új fejlemények álltak be Szatmárnémeti egyik emblematikus épületének ügyében.

Csehi, Kereskényi, Ilyés és Pataki egy fröccs mellett válaszolt az emberek kérdéseire.

Ilyés felelőtlennek tartja Lazaroiu miniszter vádaskodását.

Ilyés visszavágott a Környezetvédelmi Ügynökségnek, a lakosság segítségét kéri.

A közeljövőben leaszfaltozzák a „Crinul-udvart”, folyatódik a központ felújítása.

A 17-es lakónegyed infrastruktúrájának felújítása egyelőre nincs terítéken.

Otthont maradt a Szatmár kupa, Kereskényi elégedett az újakkal.

Ilyés szerint a cél, hogy minden generációnak nyújtsanak valamit.

Felújítási munkálatok miatt nyolc napig tilos lesz közlekedni a Bratianu utcán.

Az adókról május 26.-án dönt a Városi Tanács.

A Posta 120 éves főépülete hiába tartozik műemlékeink közé, anyagi fedezet híján nem reménykedhet újjászületésben.

A nyolcadik alkalommal kiírt versenyt idén elkerülik a szatmáriak.

A mezőny útra indulását sajnos komoly érdektelenség lengte körül.

Átadták a polgármesteri hivatal és a Free Life ivartalanító központját.

A szociál-demokrata tanácsos Ilyés távollétében támadta a polgármestert.

Ilyés: „a román törvényhozás veszélyes szintre degradálódott”.

Ilyés szerint a kormány egyelőre semmilyen jelt nem adott az ügyben.

Vajon maradna-e polgármester Ilyés Gyula?

Kereskényit felháborították Ilyés Gyula nyilatkozatai.

Kaotikus ülésen született döntés a 16-os negyed változásairól.

A Mihai Viteazul utcán szomorkodik, omladozik a város egyik legimpozánsabb középülete.

A tizenhárom hónapos munka majd másfél millió lejbe került.

Az Útlevél-főigazgatóság épületének homlokzata a járdára omlott.

Szatmárnémeti északi részén kezdték meg a védelmet a talajvíz ellen.

A következő hetekben többek között a Szabadság tér egyik oldalát is felújítják.

A Megyei Könyvtár új épületét három éven belül építené fel a Megyei Tanács.

A városi tanácson múlik, hogy mennyi áramot kapnak a „gettólakók”.

Hétfőn szakemberek a 16-os negyedben mérték fel a terepet.

Jövőre a Károlyi út teljes rehabilitálására készül a város vezetése.

Gyerekzsivajjal teltek meg a Polgármesteri Hivatal folyosói.

Szokatlan zsivaj verte fel a Szamos bal partjának csendjét...

Pénteken eldőlt, melyik cég újíthatja fel a Szamos töltésének aszfaltját.

Ötvenen tiltakoztak az új központban, Ilyés nem fogadta őket.

Sikerült előteremteni az teherforgalmat elterelő út költségeinek egy részét.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: