Keresési találatok: Ilyés-Gyula

Közel hét millió lej és valamivel több, mint egy év: erre volt szükség ahhoz, hogy elkészüljön a Sürgősségi Betegellátó Osztály.

Rohamosan romlik a kápolnák állaga Vetés községben, ezért az önkormányzat idén átfogó felújításba kezd.

Mintegy három millió lejjel csökkennek idén a Vetési Polgármesteri Hivatal kiadásai, miközben a beruházásra szánt összeg 2,4 millió lejjel haladja meg az előző évit  

Közel két millió lejes mínuszt jelent Vetés számára a kormány által november elején elfogadott személyi jövedelemadó-csökkenés.

A tűzoltóság statisztikái szerint a fűtési szezonban a nem megfelelő állapotú kémények okozzák a legtöbb tüzet.

Az egykori közigazgatási épület ezentúl elsősorban kulturális intézményeknek ad majd otthont.

Az út korszerűsítése után az óváriak másik nagy problémája is hamarosan megoldódik végre.

Üzembe helyezték a térfigyelő rendszert Vetés községben,

A munkálatok végeztével a községi önkormányzat elmondhatja: egy év leforgása alatt valamennyi óvoda új játszóteret kapott.

Vetés község immár mindhárom településén modern, biztonságos körülmények közepette sportolhatnak a fiatalok.

Végleges formát öltött a 194B községi út - Óvári lakóinak legnagyobb örömére.

A község minden fontos pontján kamera vigyáz majd a lakók biztonságára, javaikra.

Minden azzal kezdődött, hogy az önkormányzat két éve átvette az út adminisztrálását.

A községi tanács döntése értelmében a központ működteti többek között a múzeumot és a könyvtárat...

Az utánpótlással folytatódik az Ilyés Gyula által bevezetett sportforradalom Vetés községben.

Többek között ifjúsági tábor, idősklub és múzeum is szerepel a vetési önkormányzat tervei között.

Jelentős infrastrukturális fejlesztések várnak Vetés községre, a kanalizálás és az aszfaltozás szerepel a prioritási lista élén.

Szatmárnémeti egykori polgármestere szerint nem a ranglétra, hanem az eredmény a fontos.

A pályát a globális oktatás hete részeként adták át.

Szatmárnémeti egykori polgármestere a Facebookon jelentette be döntését.

Számokkal válaszolt Ilyés Gyula a liberális vezér Blaga csütörtöki támadására.

Osztrákok és magyarok sugallták, angolok elbírálták, törökök félvállról vették, szatmáriak megépítették.

A megyei tanács elnöke az Olimpiának adott támogatás megszüntetését is kilátásba helyezte.

A balesetben a rendőrség egy terepjárója és Szatmárnémeti korábbi polgármestere is érintett volt.

A polgármesteri hivatal meghirdette az Északi Színház felújításáról szóló közbeszerzési pályázatot.

A korábbi polgármester szerint nem okozhatunk örömet Bukarestnek.

Az RMDSZ listázta az önkormányzati munkát megnehezítő törvénykezéseket.

Két évvel a pályázat elindítása után végre elkezdődik az évszázados épület felújítása.

Folytatódik a Szolidaritás-negyed felújítása, a beruházás összértéke eléri a 24 millió lejt.

Az Ilyés vezette főosztály jól működő információs hálózatot tudott kialakítani.

Az RMDSZ-t támadta utolsó sajtótájékoztatóján a tanácselnök.

Hatvanöt térfigyelő kamera pásztázza majd Szatmárnémeti útjait, tereit 2014 tavaszától.

Döntött a táblabíróság: az önkormányzat tulajdonát képezi a filharmónia épülete.

Coica szerint az E.ON Gaz akadályozza a polgármesteri hivatal munkáját.

Az évszázados épület teljes rehabilitálása 2014 végéig kell elkészüljön.

A Nagyváradi Járásbíróság a polgármesteri hivatal javára döntött a filharmónia ügyében.

Nem kíván semmiféle szerepet vállalni Szatmárnémeti vezetésében Ilyés Gyula leköszönő polgármester.

A nyíregyházi alpolgármester jelenlétében tartották a projektindító konferenciát Szatmárnémetiben.

Az Olimpia futballistája írásban és szóban is visszautasítja az őt ért vádakat.

Ilyés: igen is tettem lépéseket az ingatlan megmentéséért.

Maskulik Csaba szerint a cél a kulturális rendezvények támogatása és az uniós projektek elkezdése.

Optimális esetben másfél év múlva lehet városrendezési terve Szatmárnémetinek.

Az épület jelenlegi állagának kialakulásához a Szatmár.ro is hozzájárult.

Az érintettek egyelőre nem látnak tisztán, a tapasztalatok sem túlságosan biztatóak.

A Caritas nevetségesnek nevezi a vádakat, Ilyés válaszra sem méltatja.

A polgármester jutalmazta az aranylakodalmukat ünneplőket és „eget rengető” bejelentést tett.

Az 1,32 millió lejes beruházás december elejére készül el.

Amióta Dorel Coica a polgármester, Szatmárnémeti hivatalos honlapjára egy magyar hír került fel.

A város új vezetői parkolót szeretnének kialakítani az Október 25 téren.

Az új városvezetés az Ostrovului utca kanalizálását tervezi és folytatja a játszóterek építését.

Az Észak-Nyugati Fejlesztési Régió önkormányzatai már a 2014-2020-as időszakra készülnek.

Az Európai Unió egy millió euróval támogatja a 101 éves épület rehabilitálását.

„Ha most kellene választanom, akkor is őt választanám”, mondta a rendezvényen egy idős néni.

Sokak számára csak kényelmetlenségek jutnak eszébe a szelektív szemétgyűjtésről. Várjuk a véleményeket!

Kisebbfajta építőteleppé alakul Szatmárnémeti egynémely része az idei esztendőben.

Július közepéig tart a „mindent vagy semmit” játék a szatmárnémeti strand körül.

Egy megvalósítási hatástanulmány készül, amelynek célja megvizsgálni, miként lehetne hajózhatóvá tenni a Szamost.

Politika- és kampánymentes Városnapokat ígér és kér Ilyés Gyula.

Ilyés: a lakosság jóindulatára van szükség ahhoz, hogy uniós szinten kezelhessük a hulladékot.

A tavat és környező utcákat összesen 12,5 millió lejből újítja fel a polgármesteri hivatal.

A német testvérváros öt tagú delegációja vasárnapig marad Szatmáron.

Pénteken ül össze mindkét tanács, akkor választ kapunk a kérdésekre.

„Húsz évet dolgoztam úgy, hogy mindvégig betartottam az eskümet."

1   |   2   |   3   |   4      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: