Keresési találatok: Hám-János-Líceum

Fontos, hogy a népmesék világa a gyermekek életének része legyen.

Közel nyolcszáz diák kezdi meg tanulmányait idén szeptembertől.

Ismét lelkigyakorlaton vett részt a Hám János Líceum tanári kara.

A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum küldetésének tekinti, hogy támogassa a magyar nyelvű szakoktatást. 

Jutalmazták a legaktívabb és legjobban teljesítő diákokat, és persze méltó módon zárták a tanévet a Kálvári templomban.

Büszke szülők, meghatódott tanárok és diákok töltötték meg a székesegyházat péntek délelőtt.

Hosszú, fárasztó nap áll a versenyző gyerekek háta mögött: mégis megérte minden nehéz pillanat, hiszen az eredményhirdetéskor szerzett dicsőség mindenért kárpótolta őket. 

Tizennégy megyéből érkeztek a tanulók, hogy vidám perceket szerezzenek egymásnak és a zsűrinek.

A Hám János Líceum udvarán kialakított modern, gyermekbarát játszótér mellett még két másiknak is örülhetünk városunkban.

Ezúttal az előkészítő osztály izgalmas mindennapjaira készülhettek fel a gyerekek és a szülők.

Eljött az iskolai nyílt napok ideje, érdemes résen lenni az intézmények programjával kapcsolatban.

Ádámkó igazgató díjazta a diákokat és megköszönte kollégái áldozatos munkáját.

A tanévzáró ünnepségnek a Kálvária templom adott otthont.

A VIII. osztályt végző diákoknak bemutatták az iskola filmjét is a nyílt napon.

Az iskola nyílt napra hívja a nyolcadik osztályos diákokat és a kedves szülőket a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumban megrendezésre kerülő Nyílt Napra.

Közel száz diák vesz részt a verseny országos döntőjén.

A képességvizsgára felkészítőket is szervez a tanintézmény.

A Hám János Líceum diákjai három matekversenyen is bizonyítottak.

Az Északi Színházban emlékeztek a Hám János tanulói március 15-re.

A Hám János Líceum idén is megszervezte a matekversenyt.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: