Keresési találatok: Forma-1

Ezzel 19 pontra csökkentette a hátrányát az összetettben élen álló és most másodikként végző Charles Leclerc-rel, a Ferrari monacói pilótájával szemben.

A Ferrari monacói sztárja mögött Sergio Pérez, a Red Bull mexikói pilótája ért célba másodikként, míg a harmadik helyen George Russell, a Mercedes brit versenyzője zárt.

A 24 éves pilóta a pole pozícióból rajtolva, kiváló versenyzéssel diadalmaskodott, és teljesen megérdemelten aratta pályafutása harmadik sikerét

A Mercedes brit, valamint a Red Bull holland versenyzője egyformán 369,5 pontot gyűjtött eddig, így a szezon utolsó hétvégéje dönt.

A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton nyerte vasárnap az első Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat, ezzel holtversenyben az összetett élén áll a Dzsiddában második Max Verstappennel.

A címvédő mögött nagy riválisa, az összetettben élen álló holland Max Verstappen zárt másodikként, míg a dobogó alsó fokára a kétszeres világbajnok Fernando Alonso állhatott fel.

A szervezők a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos bonyodalmakra hivatkozva döntöttek úgy, hogy lemondanak a rendezésről.

A 23 éves Verstappennek ez az idei ötödik és pályafutása 15. futamgyőzelme, ráadásul sorozatban három GP-n diadalmaskodott.

A 23 éves Verstappennek ez az idei második és pályafutása 12. futamgyőzelme, a világbajnoki pontversenyben pedig négy ponttal vezet Hamilton előtt.

A tavalyi versenynaptárban eredetileg 22 futam szerepelt, de a világjárvány miatt végül csak 17-et tudtak megrendezni, és olyan kiemelt események maradtak el, mint a Monacói és a Szingapúri Nagydíj.

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton nyerte vasárnap a Bahreini Nagydíjat, amelynek rajtja után Romain Grosjean ijesztő balesetet szenvedett, de kisebb égési sérülésekkel megúszta a történteket.

A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es Portugál Nagydíjat, ezzel minden idők legeredményesebb F1-es pilótájává vált.

Az összegzés szerint az autós gyorsasági vb szereplői között a múlt hét közepétől most csütörtökig 1822 vizsgálatot végeztek el.

Meglepő fordulat történt Lewis Hamilton Orosz Nagydíjon kapott büntetése ügyében: az FIA a Mercedes által szolgáltatott új információkra hivatkozva utólag törölte a büntetőpontjait.

A 35 éves brit pilótának ez volt az idei ötödik, pályafutása során pedig a 89. sikere, így már csak kettő hiányzik neki ahhoz, hogy beállítsa Michael Schumacher 91 futamgyőzelmet számláló rekordját.

Így már csak három hiányzik neki ahhoz, hogy beállítsa a hétszeres világbajnok Michael Schumacher 91 sikert számláló rekordját.

A brit pilóta 66 pontra növelte az előnyét az összetett pontversenyben.

Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője nyerte a Forma-1-es idénynyitó Osztrák Nagydíj szombati időmérő edzését, így vasárnap ő rajtolhat az élről.

A pole pozícióból rajtoló Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat, amely a koronavírus-járvány miatt csaknem négy hónapos csúszással kezdődő idény első futama volt.

A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a 35. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését a Hungaroringen.

A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája volt a leggyorsabb a 35. Forma-1-es Magyar Nagydíj péntek délelőtt rendezett első szabadedzésén.

A Forma-1-es csapatok nyitottak arra, hogy a megváltozott körülmények miatt kétnapos versenyhétvégéket rendezzenek és a szezont csak 2021 elején fejezzék be.

A Schumacherről szóló filmben korábban soha nem látott felvételek is előkerülnek a család életéből, a legendás pilótáról pedig felesége, édesapja, valamint két gyermeke is nyilatkozik egy-egy interjúban.

Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok német versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat.

A 21 éves Verstappennek ez volt az idei első, egyben pályafutása hatodik futamgyőzelme, de utolsó előzését a versenybíróság vizsgálta.

Az összetett pontversenyben második helyen álló versenyző csapattársát, a címvédő és ötszörös világbajnok brit Lewis Hamiltont előzte meg.

1   |   2   |   3   |   4      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: