Keresési találatok: Florisal

Lehetséges-e bevezetni a kormány által elfogadott törvényt a gyakorlatban is?

A nagytakarítás során elszállítják a felhalmozódott növényi hulladékot.

Annak ellenére, hogy már évekkel ezelőtt bevezették városunkban a szelektív hulladékgyűjést, sokan mind a mai napig nem élnek a lehetőséggel.

A köztisztaságért felelős vállalat akciója január 20-ig tart.

Január elsején azonban újra munkába állnak a köztisztasági vállalat alkalmazottai.

A polgármesterei hivatal tapasztalatai szerint kifejezetten kevesen gyűjtik külön az újrahasznosítható hulladékot.

Néhány nappal ezelőtt javarészt az apró lombjuk ágait pusztították a vandálok, szerdára viszont az összes facsemetét derékba törték a Zárda előtti útszakaszon.

Az utcára kihelyezett növényi hulladékot az érvényes szemétszállítási napon viszik el.

A többletköltségekre hivatkozva megemelné a szemétszállítási díjat a köztisztaságért felelős vállalat.

Elszállítják a kidobott karácsonyfákat - akkor viszik el, amikor a háztartási hulladékot is.

December 5. és 11. között szállítják el a kertekben keletkezett őszi növényi hulladékot.

A köztisztaságért felelős cég telephelyén vonultatta fel a hó ellen bevethető eszközöket.

A szokásos "szemetes" napon viszik el a növényi hulladékot március 14. és 26. között.

A szemeteskukák mellett hagyd a kidobott karácsonyfát - máskülönben büntetésre számíthatsz.

Szatmár megye 52 önkormányzata maga oldja meg, a többi másnak fizet.

Az előre meghirdetett ütemtervet nem sikerült tartani, most is a Mátyás király utca van lezárva.

A régi főtéren, a szokásos helyre felállítandó fenyőfát a Nagyenyedi utcából hozták.

November 9. és 21. között szállítják el a kertekben keletkezett őszi növényi hulladékot.

Fákat csavart ki, vastag ágakat tört és a Zárda templom tetőszerkezetét sem kímélte a viharos szél.

A polgármesteri hivatal közleménye szerint a március 16-29 periódusban ingyen viszik el a növényi hulladékot.

Eltakarította az ágakat, gallyakat a közterület-fenntartó – egy nappal a Szatmár.ro cikkét követően.

Jöttek, vágtak, mentek – a fák lecsupaszított lombjai napok óta a tömbházak között tornyosulnak.

A tulajdonosok, akik látták, hogy nincs menekvés, maguk kezdték meg a bontást.

Akár ezer lejes bírságra is számíthat a szatmárnémeti lakos.

Mint minden évben, a Florisal idén is összegyűjti a megunt és kidobott karácsonyfákat.

Az eredeti elképzelésekhez képest három héttel tovább tart a nagytakarítás.

Október 20 és november 2 között tartják az őszi nagytakarítást Szatmárnémetiben.

A munkálatok elsődleges célja, hogy a talaj szintje végre a szegélykő alá kerüljön.

Két héttel több idejük van a kertes házakban élőknek a növényi hulladéktól való megszabadulásra.

Az önkormányzat figyelmeztet: a növényi hulladékot nem szabad összekeverni egyéb szeméttel.

A polgármester készültséget rendelt el a közterület-fenntartó vállalatnál.

A polgármesteri hivatal figyelmeztet: komoly bírságot vonhat maga után az előírások megszegése.

Hétfő reggel ismét megfeketedtek Szatmárnémeti utcái: hatott a magnézium-klorid.

Az időjárástól és a havazás mennyiségétől függően 2-3 millió lejbe kerülhet a tél a városnak.

Szatmárnémetiben közel másfél évvel ezelőtt vezették be a duális szemétgyűjtést.

A polgármester és a frakcióvezetők ellenőrizték a Florisal telepét.

A Florisallal való további együttműködésről és Florin Gazdac menesztéséről is beszélt a polgármester.

További hat évvel meghosszabbították a köztisztaságért felelős vállalat szerződősét.

A polgármester szerint "néhány százmillió régi lejjel" szeretnének kevesebbet átutalni.

Hétfőtől rakhatják ki növényi eredetű hulladékaikat a szatmárnémetiek.

Az improvizált kuckók környékéről több köbméter szemetet gyűjtöttek össze.

A szelektív szemétgyűjtés május elsején kezdődik, május 7.-től a szemetes-autók kettesével járják a várost.

Ilyés: a lakosság jóindulatára van szükség ahhoz, hogy uniós szinten kezelhessük a hulladékot.

A közterület-fenntartó vállalat elutasítja és cáfolja az egyik polgármesterjelölt vádait.

A Florisal köszöni az együttműködést és kéri a lakosság segítségét.

Ilyés: a lakosság jóindulatára van szükség ahhoz, hogy uniós szinten kezelhessük a hulladékot.

Különválasztva fogjuk gyűjteni a száraz és a nedves hulladékot - a konténerek többségét már felcímkézték.

Minden feltétel adott ahhoz, hogy május első napján elinduljon a szelektív szemétgyűjtés.

Április huszadikáig tart a szemétgyűjtési akció Szatmárnémetiben.

A Florisal szállítaná el a város területén elhullott állattetemeket.

Új földbe új fű és új virágok kerülnek a város központi parkjának szélére.

36 hólapátos és több gépkezelő dolgozik a megyeközpont útjain.

Folyamatosan próbálták felvenni a harcot a havazással a Florisal gépei.

A fertőzésektől védő maszk kereslete többszörösére nőtt az elmúlt napokban.

Kevesen vallották be, hogy nem fizetnek a hulladékszállításért.

A Florisal az egész megyében vállalná a szemétszállítást.

A szelektív gyűjtésről tartanak három napos tanácskozást Konstancán.

Idén a Florisal Rt. tartja rendben a korzó mentén lévő zöldövezetet is.

A tavaszi nagytakarításig tilos növényi hulladékot tárolni a közterületeken.

Március elsejétől még biztosan nem lesz speciális szemétszállítási illeték.

Március elsejétől életbe lép a speciális szemétszállítási díj.

Január 30-ig kell leadni a szemétszállításra vonatkozó nyilatkozatot.

Január 8. és 15. között folyik a kidobott karácsonyfák begyűjtése.

Reggel hat óra óta dolgoznak a Florisal Rt. munkatársai a szatmárnémeti utcákon.

A közszolgáltatásokért felelős bizottság gyűlésén újabb vitákat szült a szemétszállítási díj.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: