Keresési találatok: Európai-Unió

Az Európai Unió Oroszország elleni korlátozó intézkedéseinek negyedik csomagja tovább növeli a Kremlre nehezedő gazdasági nyomást, és ellehetetleníti az ukrajnai orosz invázió finanszírozását.

Közös nyilatkozatban szorgalmazták az együttműködést a külső fenyegetésekkel szemben európai jobboldali pártok, amelyek Madridban tartott kétnapos konferenciájuk végeztével adták ki nyilatkozatukat.

Lord Frost lemondásának hírét először a Mail on Sunday című vasárnapi konzervatív brit tömeglap online kiadása közölte, kormányzati forrásokat idézve.

A kedden közzétett eredmények szerint tavasz óta jelentősen csökkent azok aránya, akik úgy vélik, hogy Romániának inkább előnye származik az EU-tagságból.

Az EMA május elején kezdte meg a gyógyszer jelenleg is tartó folyamatos felülvizsgálatát.

A célzott gazdasági korlátozások a fehérorosz olaj-, műtrágya- és cigarettaipart érintenék, és kiterjednének a távközlésre, az energia-, olaj- és vegyiparra is.

Az átmeneti időszak lejárta azt jelenti, hogy az EU egységes belső piacán és vámuniójában is megszűnik a brit tagság, és az Európai Unió szemszögéből az Egyesült Királyság külső országgá válik.

A Downing Street által péntek este ismertetett 34 oldalas kivonat példátlannak nevezi, hogy a megállapodásban foglalt kereskedelmi egyezményben százszázalékos vámliberalizáció szerepel.

Egybehangzó brit médiaértesülések szerint csütörtökön megszülethet a megállapodás az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről.

A hét végére döntés születik az Európai Unió és az Egyesült Királyság jövőbeli kereskedelmi kapcsolatáról, noha a két fél álláspontja továbbra is messze eltérő.

​A megállapodást még az uniós tagállamoknak, az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának, majd pedig az EP plénumának is el kell fogadnia.

Az EU-tagságot előnyösnek főleg a 30 év alattiak és a 60 év felettiek tartják, akik iskolázottabbak és magasabb jövedelemmel rendelkeznek.

A filmesek, köztük a román Cristian Mungiu figyelmeztetése szerint Európa az Egyesült Államok és Kína gyarmatává válik, ha kultúráját nem védi meg a nem európai digitális óriásoktól.

London célja egy átfogó szabadkereskedelmi megállapodás aláírása az EU-val, a két fél között azonban máris vita van arról, hogy ez elérhető-e a rendelkezésre álló tizenegy hónap alatt.

Az Európai Bizottság a munkavállalók mobilitása kapcsán készíttetett felmérést.

A romániai régiók közül az erdélyi önkormányzatok hívtak le a legnagyobb összegben európai uniós forrásokat 2011–17 között.

A petíció megfogalmazói szerint a brit kormány rendre azt állítja, hogy a kilépés az Európai Unióból a nép akarata, ez azonban nem igaz.

A sikeresen pályázók a megítélt összeget korszerű wifi-berendezések közterületeken történő beüzemelésére fordíthatják.

A holland miniszterelnököt a román államfővel közösen tartott sajtóértekezletén kérdezték: fennáll-e a veszélye annak, hogy Románia ellen is szankciókat kezdeményezzen az unió.

Az amerikai elnök szerint az EU igazságtalanul bánik az Egyesült Államokkal a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokban.

Az EU legszegényebb országa már négy éve tartja sereghajtó pozicióját.

Legtöbben attól tartanak, hogy nem vásárolhatnak majd meg mindent, amit szeretnének.

Az Európai Unió tagállamainak mezőgazdasági termése 2016-ban elérte a 405 milliárd eurót, derül ki az Eurostat legfrissebb adataiból.

Az Európai Unió lakosságának 23,4 százalékát, 117,5 millió embert fenyegetett tavaly a szegénység vagy a társadalomból való kirekesztettség.

Az utasok száma mintegy 6 százalékkal bővült az előző évhez képest és megközelítette az egymilliárdot.

Az Európai Unióban Romániában a legalacsonyabb az egy főre jutó egészségügyi ellátás összege.               

    Az alkoholos sörök kétharmad részét az EU hat tagállamában gyártották.

Az EU támogatásával teszik újra hajózhatóvá Romániában és Szerbiában is a Temesvárt a Tiszával összekötő Bega-csatornát.

Romániában gyújtanak rá az Európai Unió minden tizedik csempészcigarettájára.

Az Egyesült Államok pedig a világ első számú gépjármű-importőre.

Az értékelés a 2000 és 2016 vége közötti időszakot öleli fel.

Majdnem háromszoros az árszintkülönbség az EU-tagállamok között.

Luxemburg volt az Európai Unió leggazdagabb tagállama tavaly is.

Csütörtöktől megszűnnek a roamingdíjak az EU-n belül.

Romániában háromszor nagyobb a szegény gyerekek aránya, mint az Európai Unióban.

Az Európai Unió támogatásával készült jelentés szerint a romániai sajtó gyakran válik bizonyos kereskedelmi és politikai érdekek szócsövévé.

Romániában az EU-átlagnak megfelelő számú öngyilkosság történik.

Évente mintegy 88 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik az Európai Unióban.

Az árfolyamkockázat kivédése érdekében az Európai Bizottság (EB) euróban fizettetné meg az Egyesült Királysággal a szigetország uniós kilépésének költségeit.

A pénzügyminisztérium adatai szerint Romániának 39 millió eurót kell törlesztenie áprilisban az Európai Unió (EU) fele a 2009-ben felvett készenléti hitel kamataiként és illetékeiként.

Iohannis Rómában: Az államfő és a kormány ugyanazt az álláspontot képviseli az EU jövőjét illetően.



 

  Románia a 24. helyet foglalja el Európában a kábítószer-fogyasztás elterjedését illetően.

Bild: német becslés szerint csaknem 6 millió menekült akar bejutni Európába.

Szatmárnémetiben tartott sajtótájékoztatót Daniel Buda, a PNL egyik EP-képviselője.

Kern az Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi megállapodás körüli helyzetet bírálta.

Padoan: ha az EU nemet mond az olasz költségvetési csomagra, az Unió "a végét kockáztatja".

Az előző brit EU-biztos számára azonban egyértelmű, hogy a brit EU-tagság meg fog szűnni.

A zikavírus kutatásaira hagyott jóvá támogatást az EU.

Romano Prodi volt olasz miniszterelnök szerint nem szerencsés a Brexitet követő tétlenkedés.

Az Európai Unió 200 millió eurót ajánlott fel az afganisztáni reformfolyamat támogatására

A kancellár szerint lépéseket kell tennie annak érdekében, hogy az EU visszanyerje a lakosság bizalmát.

Közel 160 milliárd euró adóbevételtől estek el az uniós országok 2014-ben.

A brit kormány nem áll készen a távozásról szóló tárgyalások megindítására.

Brüsszel ismét elhalasztotta az uniós csatlakozási fejezetek megnyitását.

Meghaladta a kétmilliót az új népszavazást követelők száma.

A dpa német hírügynökség összeállítása szerint elméletben a következő modellek jönnek számításba.

További szakadások előtt? Skócia és Észak-Írország Nagy-Britanniából lépne ki!

A brit választók arról döntenek, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unió tagja maradjon-e.

Óriási a különbség az Európai Unió leggazdagabb és legszegényebb országa között.

Az uniós alapokért felelős miniszter aláírta az erről szóló szerződést.

A bárpincérnők az Unió maitt nem hordhatnak mélyen dekoltált ruhát?

A miniszterelnök szerint az Európai Unió külső határainak védelmét kellene biztosítani.

Radikális szigorítások várnak a dohányiparra az Európai Unióban.

Több mint kétezer riasztást adott ki az unió veszélyes termékekre tavaly

Jelentősek a különbségek a tagállamok között.

Megközelíti a háromszázat az Európai Unión kivülről érkezettek száma.

Londoni stratégiai elemzők helyzetértékelése a keddi brüsszeli merényletek kapcsán.

Hajnalban életbe léptek az új szabályok, amelyekről a brüsszeli csúcson egyezett meg az EU Törökországgal.

Az Európai Parlament elnöke vad populizmussal vádolja Trumpot.

Az Észak-Korea ellen elrendelt szankciók szigorításáról döntött az Európai Unió.

1   |   2   |   3      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: