Keresési találatok: Ebola

A hatalmas kiterjedésű országban legutóbb 11 ember kapta el a kórt, közülük hatan bele is haltak a betegségbe.A hatalmas kiterjedésű országban legutóbb 11 ember kapta el a kórt, közülük hatan bele is haltak a betegségbe.

Matshidiso Moeti, a WHO Afrikáért felelős igazgatója roppant aggasztónak nevezte az ebolavírus megjelenését a több mint négymillió lakosú Abidjánban.

A legsúlyosabb ebolajárvány legalább 11 ezer ember életét követelte 2014-ben és 2015-ben Nyugat-Afrikában.

Az ebolavírus már egy egymillió lakosú nagyvárosban is megjelent.

Terjed az "olajfák ebolájának" nevezett gyógyíthatatlan növénybetegség.

Tíz hónappal gyógyulttá nyilvánítása után ismét válságos állapotban kezelnek Londonban egy skót ápolónőt.

Gyógyultan távozott a kórházból a Londonban ebolafertőzéssel kezelt ápolónő.

Válságosra fordult az ebolafertőzéssel Londonban kezelt skót ápolónő állapota - közölte a kórház.

Egy brit ápolónőt a betegség már jelentkező tünetei ellenére továbbengedték a londoni Heathrow repülőtéren.

A fertőzött egy ápolónő, aki az ebolajárvány sújtotta nyugat-afrikai Sierra Leonéból tért haza.

Maláriás az a szatmári férfi, akit csütörtökön Ebola-fertőzés gyanújával láttak el a kórházban.

A francia idegenlégióból hazatérő szatmári férfit a járványkórházban tartják megfigyelés alatt.

A kormánybiztos maximális szigort kér valamennyi érintett intézmény részéről.

Az észak-olaszországi bázison eddig 11 katonát különítettek el.

A zsarolók egymillió eurót követelnek az államtól azért, hogy elálljanak tettüktől.

Megjelent a betegség már Maliban és New Yorkban is.

Az emberi részvétellel végzett klinikai tesztek október végén, november elején indulnak.

72 órán belül az Államok bármely pontján kezelésbe vehetik majd a betegeket.

Koszovóban az eboláéhoz hasonló tünetekkel került kórházba egy beteg.

Techonínben üzemképes állapotba helyezik az ottani katonai kórház speciális részlegét.

Az orosz egészségügyi miniszter szerint a vezető orosz virológusok három oltóanyagon is dolgoznak.

Európában számos óvintézkedést léptettek életbe a járvány feltartóztatására.

Gátat szab a magas európai közegészségügyi és járványügyi felkészültség

Egy dallasi kórházban pozitív eredménnyel zárult egy páciens Ebola-vizsgálata.

Arra figyelmeztetett, hogy a helyzet még rosszabbodni fog, mielőtt ismét jobbra fordul.

Egészségügyi rendszereket korszerűsítenek,közszolgáltatások színvonalát javítják a pénzből.

A WHO szerint akár a 20 ezret is meghaladhatja a jövőben az Ebola-vírussal fertőzöttek száma.

Áfija Sziddiki Ebola-vírussal akart az USA-ra támadni.

Eddig egyetlen szer sem lépett a kipróbálás második klinikai fázisába.

A román külképviseletek figyelemmel követik az Ebola-járvány terjedését.

Ebola-fertőzés gyanújával kezelnek egy férfit a dél-romániai Ploiesti-ben - közölte vasárnap a Mediafax.

Az eddigi vizsgálatok nem erősítették meg a fertőzésgyanút a Németországban kezelt betegnél.

Vészhelyzet az immár 961 halálos áldozattal járó nyugat-afrikai Ebola-járvány miatt.

Legutóbb 2009-ben, a H1N1 influenzajárvány idején rendeltek el hasonló készültséget.

A kanadia gyógyszergyár által fejlesztett szert eddig csak majmokon tesztelték.

Az eddig meghirdetett 1,9 millió euró mellé még kétmillió euró támogatás odaítéléséről döntött az Európai Bizottság az afrikai Ebola-járvány megfékezésére.

Az Ebola mellett félő, hogy megjelenik a malária gyógyszereknek ellenálló válfaja is.

Emberre is veszélyes lehet a sertésekben felfedezett Ebola vírus.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: