Keresési találatok: EP-választás

A PSD május 26-án történelmi mélypontnak számító 22 százalékos eredményt ért el, koalíciós partnere, az ALDE pedig be sem jutott az európai törvényhozásba.

Klaus Iohannis államelnök többször is lemondásra szólította fel Teodor Melescanu külügyminisztert és Carmen Dan belügyminisztert.

A harmadik mandátumát kezdő Winkler Gyula mellett, a töredékvoksok újraosztása nyomán az RMDSZ-lista második helyén szereplő Vincze Lóránt is mandátumhoz jutott.

Az államfő szerint a két tárcavezető viseli a politikai felelősséget azért, hogy az EP-választáson sok román állampolgár a rossz szervezés miatt nem tudott élni választ

Lettországban, Máltán, Szlovákiában és Csehországban szavaztak az EP-választás harmadik napján.

Mindkét ország törvényei is egyértelműen tisztázzák, hogy mindegy, kinek hány állampolgársága van, mindenki csak az állandó lakhelyén szavazhat.

Általános gyakorlatnak számít az, hogy az állam számos szociális jellegű szolgáltatás biztosítását a civil és egyházi szervezetekre ruházza át.

A szavazási levélcsomagot a választópolgár kérheti postai kézbesítéssel, de átveheti az általa megjelölt külképviseleten is május 11-étől.

Erdélyi oktatásfejlesztés, infrastrukturális beruházások és modernizálás: pályázati támogatások nélkül nehezen valósulhattak volna meg.

Az érintettek árpilis 12-ig fellebbezhetnek a BEC határozata ellen, a listák április 16-án válnak véglegessé.

Kötelességünk az őshonos nemzeti kisebbségek kulturális örökségét európai törvénnyel védeni – nyilatkozta Hegedüs Csilla az Európai Bizottság fórumán.

A büntetőjogot és az igazságszolgáltatást érintő sürgősségi kormányrendeletek tilalmáról is megkérdeznék a lakosság véleményét.

Kelemen Hunor szerint a Szövetségnek eddig soha nem sikerült ennyi aláírást összegyűjtenie a választásokra. A támogatásért köszönetet mondott.

A sajtó úgy véli, Iohannis május 26-ára akarja kiírni a korrupcióellenes harc folytatása ügyében két éve bejelentett népszavazást.

A listán Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, és Vincze Loránt, a FUEN elnöke szerepel a befutónak számító két első helyen.

Országos szinten a falvakban volt nagyobb a szavazókedv.

A megye az országos átlaghoz hasonló részvételi arányt produkálja.

Öt évvel ezelőtt az Európai Parlament tagjainak választásán az európai szintű részvétel 43%-os volt.

Vasárnap Szatmárnémeti piacain kampányolt a helyi RMDSZ szervezet csapata.

Az RMDSZ a voksok 6 százalékára és két EP-mandátumra számíthat.

A májusi EP-választáson használnak először elektronikus választói névjegyzéket.

"Olyan lenne a PRM nélkülem, mint Loch Ness szörny nélkül!" - mondta.

Belpolitikai közvélemény-kutatásnak tekintik a voksot.

Elindította európai parlamenti (EP) választási kampányát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség.

Kedden Szatmár megyében járt Vincze Lóránt, az RMDSZ EP-listájának harmadik helyén szereplő jelölt.

Az RMDSZ hivatalosan bejegyeztette EP-jelöltlistáját a központi választási irodában.

A választásokat május 25-én tartják, a jelöltlistán pedig négy Szatmár megyei személy szerepel.

Kelemen Hunor, a szövetség elnöke volt a kétszázezredik aláíró.

A kettős állampolgárok csak egy listára szavazhatnak május végén.

Kelemen Hunor is részt vett az Állandó Bizottság csütörtökön megtartott gyűlésén.

Az EP-választások miatt szigorúan fogják ellenőrizni a megyék közötti buszjáratokat.

Távol marad az MPP az európai parlamenti választási kampánytól.

Szatmár megyében 1,149 millió lejt költenek az EP-választásokra.

Vita az EP-választás és az elnökválasztás összevonásáról.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: