Keresési találatok: Dakar-rali

A keddi, harmadiki futam sem lesz rövid: a 227 kilométeres összekötő szakaszhoz 403 kilométer mért szakasz társul Wadi Ad-Dawasir környékén.

Mani az utóbbi évek egyik legnehezebb Dakar-raliját tudja a háta mögött, azonban így is sikerült a 23. helyre befutnia.

A Dakar-rali szervezői nyilvánosságra hozták a 2017-es verseny útvonalát.

A Dakar-rali útvonalát idéző hatalmas tortával fogadták kollégái Gyenes Emánuelt.

Soha nem állt még ilyen előkelő helyen összetettben romániai Dakar-versenyző!

Nagyon jól ment Mani a szerdai napon, Maraton kategóriában is megerősítette első helyét.

Olyan hőség volt, hogy a motorosok mért szakaszát félbe is szakították.

Ismét az Andokban haladt a Dakar-mezőny - újra 3500 méter felett száguldottak.

Szerda reggelre nagyot változtak a keddi, harmadik futam eredményei.

Az Autonet Motorcycle Team versenyzője összetettben a 20. helyen áll.

Szombat éjszaka fejeződött be az idei Dakar-rali prológja.

A Dakar-rali hetedik futamán a motorosok és quadosok mezőnye több mint 700 kilométert tett meg.

A szatmári motoros az Autonet Motorcycle Team színeiben vág neki a világ legnehezebb versenyének.

Mani Gyenessel a mezőnyben elrajtolt a 30. Dakar rali, ezúttal Dél-Amerikában.

A motorosoknál Coma, az autósoknál al-Attijah nyert, Gyenes pedig készül haza.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: