Keresési találatok: DSVSA

Annak ellenére, hogy leginkább csak az afrikai sertéspestisről lehetett hallani, megyénk területén több egyéb kór is nehezítette az állattartók helyzetét.

Az ellenőrzések során felfedezett mulasztásokért összesen három esetben szabtak ki pénzbírságot, melyek összértéke eléri a 13.800 lejt.

Az igazgatóság közölte, Szatmár megyében már egyetlen afrikai sertéspestissel fertőzött góc sincs, és megtettek minden szükséges lépést, hogy ez így is maradjon.

Egy nagykárolyi élelmiszerüzletet azért bírságoltak meg, mert a bolt raktere nem felelt meg az alapvető élelmiszer-biztonsági előírásoknak.

A DSVSA az elmúlt héten 94 ellenőrzést tartott: ezek főként az élelmiszerek előállítását, feldolgozását, raktározását vagy épp kereskedelmi forgalomba hozását érintették.

Az ASP nem csak a vaddisznókra veszélyes, ugyanúgy megfertőzheti a házisertéseket is, ha érintkezésbe kerülnek a betegséggel.

Vasárnapig több munkaponton is várják a gazdákat az illetékes szakemberek.

A DSVSA ellenőrei nem hunynak szemet a szabálysértések felett.

Az Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság jelentése szerint újabb négy olyan vaddisznótetem került elő, melyeknek elpusztulását bizonyítottan az afrikai sertéspestis okozta. Biztonsági okokból zárva marad a megye minden állatvására.

Ezen a héten is több ellenőrzési akciót szervezett a DSVSA.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: