Keresési találatok: Cannes

A szomorúság háromszöge című svéd vígjátéknak, Ruben Östlund rendezésének ítélte az Arany Pálmát szombat este a 75. cannes-i fesztiválon a Vincent Lindon francia színész által vezetett nemzetközi zsűri.

Ukrán filmesek valamennyi orosz filmre nemzetközi bojkottot kértek a 75. cannes-i fesztiválon, beleértve Kirill Szerebrennyikov alkotásait.

Az 1976-ban született Mantas Kvedaravicius a 2016-ban ostrom alá került Mariupolban forgatott, s a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatott dokumentumfilmjével vált ismertté.

A horror és a pszichológiai thriller határán mozgó film főhőse egy sorozatgyilkos pszichopata táncosnő és egy, a tíz éve eltűnt fiát kereső tűzoltó találkozásáról szól.

A holokauszt traumájának átörökítésével és az emlékezés témájával foglalkozó Evolúció Mundruczó nyolcadik nagyjátékfilmje.

Csaknem egy év után a filmes világ legjelentősebb eseményének ígérkezik a 74. cannes-i filmfesztivál, ahova július 6. és 17. között több világsztár is hivatalos a vörös szőnyegre.

Életművének elismeréséül Arany Pálma díjban részesül Jodie Foster amerikai színésznő, rendezőnő a 74. cannes-i filmfesztiválon - jelentették be szerdán a szervezők.

Lezárult Cannes-ban az a három napos minifesztivál, amelyet a pandémia miatt májusban elmaradt filmfesztivál helyett rendeztek meg a Cote d'Azurön.

A fesztivál idén a kortárs társadalmi problémákra, mindenekelőtt a nők helyzetére koncentrál. 

A hét évvel ezelőtt kitiltott rendező filmjét csak versenyen kívül mutatják be.

A Good Time című krimi egy rosszul sikerült betörést követő őrült éjszaka történetét meséli el.

A seregszemlét Lily-Rose Depp francia-amerikai színésznő és Aszgar Farhadi iráni filmrendező nyitotta meg.

Philippe Pradal polgármester augusztus 19-én hagyta jóvá a burkini viselését tiltó rendeletet.

A legjobb rendező díját nyerte el a román rendező Cannes-ban.

Jim Jarmusch amerikai rendező Paterson című filmjének kutyaszereplője, a Marvint alakító Nellie kapta meg posztumusz a legjobb kutyaalakításért járó Palm Dog-díjat (Kutya Pálma-díjat) a 69. cannes-i filmfesztiválon.A film harmadik főszereplője, a néhány hónappal ezelőtt elpusztult Nellie kifejező mimikájával győzte meg a kritikusokat.

A sajtóvetítésen kihuhogták, az első kritikák pedig egyöntetűen lehúzták a filmet Cannes-ban.

A magyarországi mozik alig fele tűzte műsorra a Cannes-ban taroló filmet.

Jacques Audiard filmje kapta az Arany Pálmát.

Az újságírók egy része hatalmas tapssal, mások búgással fogadták az Ifjúság című filmet.

Kifütyülték, az első kritikák pedig lehúzták a cannes-i fesztivál egyik leginkább várt alkotását.

A cannes-i fesztivál igazgatója szerint a szelfizés "elképesztő rendetlenséget" okoz a díszbemutatókon.

George Miller futurista alkotását versenyen kívül mutatják be május 14-én.

A cannes-i rendőrség nem is tudott arról, hogy a városban ékszerkiállítást rendeznek.

Az Adele élete című filmnek ítélte a zsűri az Arany Pálmát a 66. cannes-i filmfesztiválon.

Végéhez ért a 66. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál.

Egy túlélésért küzdő hajóst alakít Robert Redford a magyar származású J. C. Chandor All is lost című filmjében.

A zsűrit Steven Spielberg vezeti, tagjai között pedig olyan művészek kaptak helyet, mint Nicole Kidman és Ang Lee.

A nagy Gatsby című 3D-s filmmel nyílik meg május 15-én a 66. cannes-i filmfesztivál.

Osztrák film lett a legjobb, két román színésznő és román forgatókönyv is díjat nyert.

Megosztotta a tudósítókat a szombaton bemutatott román versenyfilm - Cristian Mungiu filmjét vegyesen fogadták.

Nyitott a verseny a vasárnapi díjkiosztó előtt.

A Cannes-i Filmfesztivál egyik szenzációja egy 1902-ben készült film lesz.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: