Keresési találatok: Bákó

Olyan diákoknak kívánnak helyet biztosítani benne a tanév második félévétől, akik a moldvai magyar oktatási program részesei voltak.

Magyar kutatók 30-40-ezerre becsülik azoknak a moldvai katolikusoknak a számát, akik beszélik a magyar nyelv valamely nyelvjárását.

A korszakos alkotásból sajnos nem lesz turistalátványosság, tulajdonosa ugyanis már eltávolította a remekművet.

A hétvégi verseny az országos enduró bajnoki és Európa-bajnoki futam is volt.

Gazdát keresnek egy a javítónál felejtett utasszállító repülőgépnek Romániában.

Csík nem aggódik a pénteki vereség miatt, szombaton újabb meccs vár a fiúkra.

Csík Tibor csapata esélyt sem adott a korábban szebb napokat is megélt ellenfelének.

Június 7-9.között rendezik meg a vetélkedő országos szakaszát.

A szatmári motoros hatodik bajnoki címére hajt mindkét szakágban.

A VSK még bízik a csodában, kétszeresen kulcsszereplő a Bákó is.

Az utolsó percekben kapott gólokkal hét gólos lett a VSK veresége.

Öt hetes pihenő után megkezdődik a tavaszi szezon a VSK kéziseinek.

Az uniósok három érmet szereztek Bákóban, a hétvégén otthon mérik össze tudásukat.

A VSK végig futott az eredmény után a tabella harmadik helyezettje ellen.

A VSK kézi-csapata a tabella harmadik helyezettjét fogadja.

A VSK kézi-csapata Bákóban tíz pontos vereséget szenvedett.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: