Keresési találatok: Budapest

A vád szerint a férfi június 18-án éjjel a Krisztina körút és Csaba utca sarkán megszólította a hazafelé tartó sértettet, követte és egy lépcsősornál földre rántotta.

Igen látványosnak ígérkezik a falugazdászok standja, hiszen egy igazi parasztházat is felépítenek és berendeznek, illetve a szatmári hagyományos népi kultúrának egy szeletét is megmutatják az érdeklődőknek.

Megalakult a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus lebonyolítását felügyelő operatív törzs - jelentette be a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár Budapesten.

Pénteken avatják fel a magyar fővárosban a Puskás Arénát, ebből az alkalomból pedig Orbán Viktor miniszterelnök posztolt a Facebookon hangulatos videót.

Az esemény szónokai valamennyien azt hangsúlyozták, hogy a román csapatok történelmi tettet hajtottak végre azzal, hogy megszállták Budapestet.

A megmozdulásra több száz román népviseletbe öltözött, román nemzeti lobogót lengető résztvevő érkezett.

A rendőrség hivatalos közleménye szerint aggresszíven viselkedtek a felháborodott emberek. Sérültek is vannak, de nem csak civilek.

Izgalmas kirándulásokkal, programokkal és élményekkel gazdagodtak a Kölcsey diákjai. 

Élőszóban, improvizatív módon mesélő, népmese kedvelő személyeket várnak, lehet, hogy éppen téged! 

A kilencvenes évek sztárja a We love retro rendezvényen akasztotta ki a romániai publikumot.

Már több mint 8 millióan látták Will Smith Lánchíd-mászó videófelvételét, amellyel budapesti forgatásának utolsó napját koronázta meg a hollywoodi sztár.

A kötetet a Margit körúti ferences rendház könyvtárában helyezik el.

A Filharmónia eheti csodálatos koncertje mellett udapesti vendégek is érkeznek vársunkba, hogy elkápráztassák a közönséget.

Közel hetven középiskolás érkezett Budapestről, hogy megismerkedjenek városunkkal.

Csak a nagyszínpados fellépőkre egymilliárddal többet költhetnek mint tavaly! 

A foglalástól a kijelentkezésig mindent el tud intézni a vendég az applikáción keresztül magának.

A magyar kormány egymilliárd forintot hagyott jóvá a Budapest- Kolozsvár közötti vasútvonalterv megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére.

A szónokok igazságosabb, demokratikusabb, diákközpontú és modern, a tanulókat nem túlterhelő oktatási rendszert követeltek.

A repülőtéri hotel megépítését hiánypótló fejlesztésnek nevezték a turizmus szempontjából.

A 2016/2017-es színházi évad legsikeresebb előadásával, a Tévedések vígjátékával szerepel hétfőn, november 20-án a budapesti Nemzeti Színházban a Harag György Társulat.

Szélesi jobb mentalitást vár a játékosoktól , akik közül többen is kidőltek a luxemburgi szégyent követően.

Folytatódik a világszerte hatalmas sikert aratott Trónok harca televíziós sorozathoz kapcsolódó koncertshow.

A szatmári tehetségeket az olimpiai ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok dzsúdós hívta meg.

Ismét a Ferencváros vendégei lehettek a szatmári kézilabdaedzők.

Életének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő. 

A szatmárnémeti lány először vett részt a fesztiválon, ezt kapta ajándékba a szervezőktől.

Hírességek és rajongók fogtak össze, hogy segítsenek a színművésznek.

Nemsokára újra munkába áll itthon - ez hiányzott neki a legjobban.

Sütő András a romániai magyar kulturális és politikai élet kiemelkedő alakja volt.

Hagi szerint tudatos szakmai munka és türelem kell a sikerhez.

Elöntötte a budapesti utakat, fákat csavart ki és ágakat tört le a heves eső.

A tantárgyversenyeken legjobban szereplő diákok Budapesten nézhették meg a Csongor és Tündét.

A szatmári kiválóság elmondta, miért „szurkolt” az ellenfélnek a döntő pillanatban.

A legendás amerikai heavy metál zenekar nyolc év után tér vissza Magyarországra.

Március 15. a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc kezdete.

A gimnázium több mint 300 diákjának van bérlete az Északi Színházba.

Aggasztó körülmények között él az ország Lópici Gáspárja.

Álmai otthonát keresi és mindenképpen a magyar fővárosban képzeli el az otthonteremtést?

A XXI. Lovagavató ceremónia díszvendége január 22-én Budapesten a Partium-Szatmár vidéke volt.

Higyed Gyöngyit a kultúra lovagjává ütötték.

A budapesti gimnázium diákjai sítáborból utaztak hazafelé.

A dokumentumot a székelyudvarhelyi önkormányzati testület ünnepi, rendkívüli ülésén írták alá.

A 11. osztályos diákok idén is részt vehettek az 1956-hoz kötődő hagyományos kiránduláson.

Két rendőr megsérült, a hatóság a lakosság segítségét kéri.

Kokainnal és marihuánával kereskedtek a férfiak.

Leszállt egy Cessna kisrepülő hétfőn az M1-M7-es autópálya budapesti bevezető szakaszán.

Az Európai Labdarúgó Szövetség budapesti kongresszusának legfontosabb kérdése Koszovó tagfelvétele volt.

Gyalog tette meg a Budapest-Amszterdam utat a World Press Photo 2016 fődíját elnyerő ausztrál fotós.

A József Attila Színház meghívására a magyar fővárosban vendégszerepel a Harag György Társulat.

Harmadik helyen végzett a Kölcsey csapata a Raoul Wallenberg Alapítvány vetélkedőjén Budapesten.

1   |   2   |   3   |   4      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: