Fontos, hogy Kijev megvédhesse magát az orosz agresszióval szemben - jelentette ki az uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben.
Vízágyukkal oszlatott fel a rohamrendőrség csütörtökön egy több ezer résztvevős szabadtéri partit, amelyet a koronavírus-járvány visszaszorítására bevezetett rendelkezések ellenére tartottak meg.
Az EB alelnöke szerint a büntetőjog alkotmányellenesnek bizonyult előírásait ki kell javítani, de úgy, hogy az ne akadályozza a korrupcióellenes harcot.
Az Európai Bizottság szerint Romániának mielőbb vissza kell térnie az igazságszolgáltatási reformok útjára.
Corina Cretu regionális politikáért felelős uniós biztos összeesküvés-elméletnek nevezte a megfogalmazott vádakat.
A támadót, akit fegyvercsempészet miatt már köröztek, a sérült társa lelőtte. Kórházba került a sérülttel együtt.
Kötelezettségszegési eljárás indulhat Brüsszelben Románia ellen.
A találmány egy mobiltelefonhoz csatlakoztatható okos szemüveg, amely mesterséges intelligencia segítségével dolgozza fel a környezet információit.
Az új kormány programja tele van olyan pontokkal, amelyek komoly aggodalmat okoznak Brüsszelben.
A Kölcsey diákjai még decemberben nyerték meg az Demokrácia 1x1 elnevezésű versenyt, most pedig elutaztak a nyeremény kirándulásukra.
A taxisok nehezményezik, hogy a miniszter négy éve nem ül velük tárgyalóasztalhoz.
Az Európai Bizottság a bejelentéssel párhuzamosan javaslatot tett a Brexit-tárgyalások második szakaszának megkezdésére.
Határozottan elítélte a NATO és az Európai Unió az Észak-Korea által helyi idő szerint szerdára virradóra végrehajtott újabb ballisztikus rakétakísérletet.
A cél az, hogy az unió gyorsabban és hatékonyabban tudja támogatni a természeti katasztrófák, árvizek, erdőtüzek, földrengések vagy járványok sújtotta országokat.
Megbízhatóan megállapítható lesz, hogy kik lépik túl az engedélyezett tartózkodási időt, s erősödni fog a belső biztonság is.
Iohannis: minden rendelkezésre álló alkotmányos eszközt fel fogunk használni a jogállamiság és az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmében.
A helyzet kezelésére egy úgynevezett európai hazatérési rendszer kiépítésére van szükség.
Egy robbanómellényt viselő támadót ártalmatlanítottak a helyi sajtó kedd esti jelentései szerint.
A felek megvitatják a tárgyalások menetét és felépítését is, majd összegzik a megválaszolandó kérdéseket.
A NATO tagországainak vezetői brüsszeli csúcstalálkozójuk alkalmával megegyeztek abban, hogy az észak-atlanti szövetség csatlakozik az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen harcoló nemzetközi koalícióhoz.
Három erdélyi kötődésű festő mutatkozott be nemrég az Európai Parlamentben.
Egy éve, hogy iszlamista merénylők terrortámadásokat hajtottak végre Brüsszelben.
A bukaresti pénzügyminisztérium közleményben reagált az Európai Bizottság múlt heti levelére.
Kisiklott egy vonat Belgiumban, Brüsszelhez közel.
Környezetbarát anyagokból készült, belga gyártmányú elektronikus autót mutattak be.
Brüsszel tíz éve kíséri figyelemmel a Románia és Bulgária igazságszolgáltatásának működését.
További rendőrautókat rendeltek egy sebezhetőnek vélt helyszínre.
A 22 méter magas jegenyefenyőt a szlovák állami erdőgazdaság választotta ki.
Nagyszerűnek nevezte a vasárnapi kvótanépszavazás eredményét Orbán Viktor.
Az épület még üres volt, ezért nem sérült meg senki - jelentette reggeli híradásában a belga RTL televízió.
Az 52 éves Fülöp-szigeteki nő egy buszon szóváltásba keveredett utastársaival, majd előrántott egy kést.
A fenyegetés elég komoly volt ahhoz, hogy vészhelyzeti intézkedéseket hozzanak.
Az Európai Parlamentet is felkeresték a szatmári diákok.
Minden nemzetnek joga van ahhoz, hogy a saját sorsáról ő maga döntsön.
Terrorellenes békefelvonulást tartottak Brüsszel belvárosában több ezer résztvevővel.
Franciaországban akartak robbantani, csak az ellenük indult nyomozás miatt változtatták meg tervüket.
Románia uniós csatlakozásának feltétele volt többek között az igazságügyi reform.
Arnaud Feist a L'Echo című belga lapnak adott keddi interjújában kifejtette, hogy a repülőtér működésének teljes helyreállítása akár hónapokig is eltarthat.
Az FBI a merényletek előtt informálta a holland hatóságokat az el-Bakraoui fivérekről.
Három embert őrizetbe vettek a Franciaországban meghiúsított terrortámadással kapcsolatban.
Az el-Bakraoui néven ismert két fivér egyik tagja a repülőtéren, a másik a metróban robbantott.
A belga hatóságok szerda délelőtt elfogták Najim Laachraouit. FRISSÍTVE.
A Belga hatóságok számítottak arra, hogy bosszú követi Salah Abdeslam letartóztatását.
Megcsonkított testek feküdtek mindenütt.
Vehemens tiltakozó akció előzte meg a görögországi török kisebbségről szóló konferenciát.
Halálos áldozatai is vannak a brüsszeli repülőtéren kedd reggel történt robbanásoknak.
A szombati eseményen a gyerekek jelmezes játszóháza mellett moldvai csángó muzsikusok táncházat tartottak.
Rendezvények maradtak el, nem nyitott ki az üzletek és az éttermek többsége.
Migrációs stratégiát fogadtak el a bevándorlási hullám megállítására és a schengeni vívmányok megőrzéséért.
Magyar-román közös projektek finanszírozását hagyta jóvá Brüsszel.
A Szatmár Megyei Tanács elnöke december 3-4-én részt vesz a bizottság 115. plenáris ülésén.
Az iskolák zárva maradnak, a metró nem közlekedik.
A hatóságok vegyszereket és robbanóanyagot is találhattak egy házkutatásnál.
Több helyen előkészített potenciális merényletkísérletről szereztek tudomást.
Biztonsági okokból elmaradt a Belgium – Spanyolország és a Németország-Hollandia meccs.
Szombatra virradóra 16 súlyos sérültet két katonai repülőgéppel Rotterdamba és Brüsszelbe vittek.
Többségi szavazással döntöttek Brüsszelben a menekültek elosztásáról a tagállamok között.
A brit főváros először végzett az élen, 2013-ban még Brüsszel vezetett.
A Szatmár Megyei Tanács elnöke részt vett a Európai Régiók Bizottságának újabb ülésén.
A Szatmár Megyei Tanács elnöke jelen volt az Európai Régiók Bizottságának legutóbbi ülésén.
Az EB kötelezettségszegési eljárást indít Németország ellen a külföldieket terhelő autópályadíj miatt.
Szerbia célja, hogy az Európai Unió tagja lehessen - jelentette ki Brüsszelben Aleksandar Vucic.
Az ülés fő témája az Unió 315 milliárd eurós beruházási terve.
Brüsszel szélesebb körű adatbázishoz férhetne hozzá.
A szalon egyik nagy slágere az első hallásra hihetetlennek tűnő, ibolyaillatú és -ízű csokoládé volt.
Az igazságszolgáltatás reformjáról közzétett jelentés többnyire pozitív.
Megkezdte munkáját a Jean-Claude Juncker volt luxemburgi miniszterelnök vezette új Európai Bizottság.
Az érdeklődők 2014. október 15-ig adhatják le jelentkezésüket.
Az Európai Tanács jóváhagyta Jean-Claude Juncker biztosjelölti listáját.
Az államfő úgy véli az igazságszolgáltatás már megfelelően működik a folyamathoz.
A legnagyobb csökkentést a külföldi mobilinternetezés esetében írják elő.
Tüzet nyitott egy férfi a járókelőkre Brüsszel belvárosában, a zsidó múzeum előtt. Hárman meghaltak.
Konzervatív Párt reformokat követel Brüsszeltől, különben a kilépést helyezte kilátásba.