Keresési találatok: Avasfelsőfalu

A gázoló nem jelentette az esetet a rendőrségnek, inkább gyorsan elhagyta a helyszínt.

A mentőket maga a gázoló hívta ki.

A hatóságok szerencsére hamar az elkövetők nyomára bukkantak.

Éppen akkor sétált el a ház előtti járdán, amikor a baleset történt.

Megvesztegetési kísérlet vádjával állhat bíróság elé a pimasz autós.

A nem mindennapi közlekedési balesetben egy fiatal férfi is megsérült, kórházba került.

A fiatal férfit kétrendbeli kábítószer-kereskedelemmel vádolja a nyomozóhatóság.

Csúnyán eldurvult a helyzet a két egykori szerelmes között – bírósági ügy lesz belőle.

Kevesebb mint 24 óra alatt három tűzhöz riasztották a szatmári készenléti felügyelőség egységeit.

Az áldozat egy lányt próbált megvédeni, akit a vámfalui illetőségű férfi fenyegetett.

A férfit gyilkossággal és gyilkossági kísérlettel vádolják.

Újabb rettenetes közlekedési baleset történt Szatmár megyében, Sárközújlak határában, ahol két személygépkocsi frontálisan összeütközött. Négy személy a helyszínen életét vesztette.

A három férfi ellen nemzetközi elfogatási parancsot adtak ki az osztrák hatóságok.

Az elmúlt hét végén két alkalommal riasztották a szatmári tűzoltókat.

A tűzoltóság arra kéri a mezőgazdákat, ne égetéssel tisztítsák meg területeiket!

A felelőtlenül eldobott égő cigarettacsikk könnyen nagyon komoly bajt okozhatott volna.

A hétvégi, Avasfelsőfaluban történt baleset kapcsán új részletek láttak napvilágot: a balesetben érintettek agresszív ismerősei fenyegették és próbálták megverni a mentősöket.

A balesetben életét vesztette egy 23 éves ombodi illetőségű fiatalember.

Az avasfelsőfalui férfira több év börtön vár a Nagybányai Törvényszék döntése következtében.

Két lakóház is megsérült abban a tűzben, amely szerda hajnalban csapott fel Avasfelsőfaluban.

Avasfelsőfaluban hatoltak be egy házba és emeltek el pénzt a nagybányai nők.

Az avasi városban a délutáni és az éjszakai órákban lesz alacsonyabb a víznyomás.

Tragédia történt az avasfelsőfalui erdészeti hivatal erdejében, egy férfi életét vesztette.

A férfit hivatallal való visszaéléssel gyanúsítják az ügyészség és a rendőrség nyomozói.

Kamionnak ütközött a személygépkocsi, vezetője a helyszínen életét vesztette.

Vasárnap délután Szilágy megyében öt szatmári sérült meg egy közlekedési balesetben.

A portugáliai kisvárosban több mint 400 fős avasi közösség él már hosszú évek óta.

Az utóbbi hónapok legsúlyosabb szatmári közlekedési balesete történt szombat késő este.

Szatmár megyében több olyan rendezvény is lesz, amelyen elismert és kedvelt zenekarok lépnek színpadra.

Hihetetlen, de szinte semmi nem volt rendben az autós körül.

Craiova után Avasfelsőfaluban is gondot okoznak a fránya villanyoszlopok.

Az egészségügyi intézmény közleményben foglalt állást az ügy kapcsán.

Az ország kórházainak 17%-a a gyenge minőséségű fertőtlenítőszert használja.

A ház tulajdonosa hiúsította meg a rablást Avasfelsőfaluban.

A gyereket azóta már Kolozsváron ápolják.

A közegészségügyi igazgatóság vizsgálatai szerint semmi gond nem volt a tejjel.

A határrendészet két, összesen 14.400 euró értékű személygépkocsit foglalt le.

A tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk, hogy a tűz átterjedjen az egész tömbházra.

Sajtóértesülések szerint az áldozat megpróbált békíteni, ez volt a veszte.

Vita robbant ki két szomszéd között – egyikük életét vesztette.

Ismerkedj meg Avasfelsőfaluval és környékével, a turisztikai és gazdasági lehetőségekkel.

Nagyváradon kezelik az avasi férfit, akinek a teste 70 százaléka összeégett.

Négy napon belül a második férfit gázolták el Szatmár megyében, pontosabban az Avasban.

Szatmár megye két további településén is igényelhetsz útlevelet decemberig.

A román és az anyanyelvi ismeretek után szerdán a kötelező tantárgyak voltak terítéken.

Villám csapott egy csűrbe Oroszfalván, Avasfelsőfaluban ismét a tűzoltók biztosították az ivóvizet.

A hetek óta tomboló kánikula és a szárazság miatt drasztikus lépésre volt szükség

Három helyen is égett a növényzet szerdán Szatmár megyében.

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték a késelő férfit.

Az avasfelsőfalui férfit vasárnap délután állította meg a rendőrség.

Rövidzárlat okozta szombat reggel egy avasfelsőfalui épületben a tüzet.

Egy idős nőt súlyos zúzott és égési sérülésekkel mentettek ki a romok alól.

Péntek hajnalban kötötte a Volkswagent, szombatra már a rendőrség kezén volt.

Négy tagú család három tagja vesztette életét a balesetben, köztük egy ismert divattervező.

Előbb Avasfelsőfaluban, majd Pácfaluban riasztották a tűzoltókat.

Nem mindennapi esemény és mindenkép követendő példa a szatmári kisvárosban.

A több tíz hektárnyi száraz vegetációról szerencsére nem csaptak át a lángok az erdőre.

Komoly erőfeszítéssel sikerült megakadályozni, hogy nagyobb baj legyen belőle.

Ritkán tapasztalt mozgalmas délutánjuk volt kedden a Szatmár megyei tűzoltóknak.

A terepjárót vezető férfi azt állította, nem tudta, hogy a jármű lopott.

Kedden három közúti baleset történt a megyében, összesen hárman sérültek meg.

A hatóságok szerint a lebukott termesztő látta el Avasfelsőfalut és környékét kábítószerrel.

Vasárnap Szatmárzsadányban, hétfő hajnalban Avasfelsőfaluban volt tűz.

A rendőri akció az avasi illegális fakitermelést ellenőrző maffia ellen irányul.

Avasfelsőfaluban tartották a román ajkú ifjúság egyházmegyei találkozóját.

A kormánybiztosi hivatal akciótervet készít a város vízminőségének javítása érdekében.

Teherautónak aztán egy másik robogónak csapódott a motor – kisebb sérülésekkel megúszta.

A két barát között hirtelen kialakult vita gyilkossággal ért véget: a Padurii utcában találták meg a holttestet.

Az avasfelsőfalui határrendészek 15 ezer doboz ukrán csempészcigarettát foglaltak le.

Megújul az infrastruktúra, a teljes víz- és csatornahálózatot is cserélik.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: