Keresési találatok: Autonet

Az Autonet Import kft. többségi részesedést szerzett a szerbiai Wagen International d.o.o. cégben.

Több száz szatmári indult el szombat reggel 8 órakor a szatmárnémeti Székesegyház elől, azzal a céllal, hogy támogassa a Varázskert felszerelését.

Büszke szülők, meghatódott tanárok és diákok töltötték meg a székesegyházat péntek délelőtt.

A cég hisz a diákok motiválásában és ösztönzésében a legmagasabb tanulmányi teljesítmények elérésére, ezért évente díjakat ad át öt szatmárnémeti gimnázium legjobb diákjainak.

Június 9-én startol a Caritas Charity Walk. Sétáljunk együtt a terápiás kezelésben részesülő szatmári gyermekekért!

Az Autonet Import szervezi az ország legnagyobb autós- háttéripari kiállítását.

Hozd 12000 lépéssel közelebb egy jobb jövő esélyét a terápiás kezelésben részesülő szatmári gyermekek számára!

Az expón a cég bemutatja az ország első robotizált raktárát, az AutoStore-t.

A gazdasági napilap által összeállított nívós kiadványban a 2016-os pénzügyi évre leadott mérlegeik alapján rangsorolják a cégeket.

A hagyományos eseményen a cég munkatársai és családjai közösen készülhetnek a közelgő ünnepre.

Csütörtök délután harmincnál is több kolozsvári közgazdász hallgató érkezett az Autonet Import szatmárnémeti székhelyére, hogy részletesebben is megismerkedjen a cégcsoport történetével.

Igazi ünnepi hangulat jellemezte az Autonet munkatársai számára megszervezett, immár 11.  Mikulás- és Karácsonyváró Ünnepséget.

Az alkalmazottak gyerekei a Mikulással való találkozás mellett kézműves foglalkozásokon is részt vehetnek.

A fiatal szatmári versenyző az Autonet támogatásával lépdel magabiztosan egyre előrébb a szamárlétrán.

Több mint 10 ezer négyzetméteren mutatták be az autós háttéripar újdonságait.

Ez lesz az idei év legnagyobb romániai autós háttéripari eseménye - 115 kiállító vesz részt a rendezvényen.

Magasan jegyzett, az idén egy motoros halálát is megkövetelő nemzetközi viadalt nyert a szatmári versenyző.

A vásárlás egyelőre csak online lehetséges, a színház jegyirodájában augusztus 14-től válthatók jegyek.

Tenni a közösségért, amelynek részei vagyunk, olykor csak abban áll, hogy lépünk-e ezirányba. A Caritas gyalogmaraton éppen erre buzdít idei mottójával: Minden lépésed törődés és szeretet.

Minden lépésed törődés és szeretet - ezzel a mottóval startol június 10-én a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet tizenegyedik alkalommal megszervezett szolidaritási maratonja.

Május 6-án indul a romániai autós háttéripar legnagyobb és legfontosabb kiállítássorozata.

Számtalan kivételes koncert, rendkívüli hangverseny helyszíne évről évre a Dinu Lipatti Filharmónia. A Liszt Ferenc Kamarazenekar fellépése viszont igazi szenzációnak, egyedülálló csemegének ígérkezik!

Színes kézművesfoglalkozások várták szombat délután az alkalmazottakat és gyermekeiket.

Jelentkezz az Autonet import Kft. álláshirdetésére és légy egy sikeres csapat tagja.

Összesítettben öt helyet lépett előrébb a szatmári pilóta az utolsó igazi versenynapon.

Az időjárási körülmények miatt törölték a 9. etapot a Dakaron.

Az özönvízszerű esőzések kedden is komoly gondot okoztak a versenyzőknek és a szervezőknek.

A Dakar mezőnye hétfőn folytatja útját, Gyenes Mani a 18. helyről vág neki a második félidőnek.

Néhány másodperc híján három óra alatt teljesítette a távot Gyenes Mani.

Gyenes mindent elkövetett, hogy ne kövesse az előtte haladó példáját.

Sivatagi kánikula után a mezőny megérkezett az Andok bércei közé.

A szerdai nap folyamán négyezer méteres magasságba ért a mezőny.

Elképesztő kánikulában versenyzett a mezőny, de gondot okozott a por is.

Az első nap a mérhetetlen mennyiségű sár nehezítette a mezőny dolgát.

Négy nappal a 2017-es Dakar kezdete előtt a szatmári motoros megérkezett a rajt helyszínére.

A mezőnyre most is közel 9 ezer kilométer és két hétnyi verseny vár.

Tizedik éve szervez ünnepvárót az Autonet Import Kft. az alkalmazottai gyermekeinek.

Még két kemény nap vár Gyenesre az év utolsó világbajnoki futamán.

Munkaadók kérésére szerveztek állásbörzét, mérsékelt volt az érdeklődés.

Pályafutása 18. bajnoki címét szerezte meg Mani – Magyarországon az elsőt.

A nyolccsapatos versenyen két külföldi páros is összemérte tudását.

Ha augusztus, akkor államalapítás. Ha államalapítás, akkor István, a király!

Az Autonet jóvoltából 18.00 óráig ingyen vizsgáltathatod meg autód paramétereit.

Tíz százalékkal volt nagyobb a részvétel, mint tavaly.

Június 11-én, immár tizedik alkalommal szervezik meg a Jótékonysági Maratont.

Látványos összefoglaló videó készült az Autonet Import saját expójáról és 20 éves jubileumi ünnepségéről.

Látványos összefoglaló videó készült az Autonet Import saját expójáról és 20 éves jubileumi ünnepségéről.

Június 11-én, immár tizedik alkalommal szervezik meg a Jótékonysági Maratont.

Száznál több cég kápráztatta el az autók szerelemeseit a 20 éves Autonet Mobility Show-ján.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: