Keresési találatok: Apple

A lista összeállítói szerint az Apple márkaértéke 355,1 milliárd dollár, ami 35 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest.

Az Európai Bizottság még 2014-ben indított eljárást az Apple ellen, miután olyan megállapodást kötött az ír adóhatósággal, amely alapján alacsony adót kellett fizetnie.

Nem fogynak olyan ütemben a legújabb modellek, mint ahogy arra számítottak.

Annyit segítünk, hogy nem Apple, nem Samsung és nem is Huawei készülékről van szó.

​Az Apple szokásához híven nem kommentálta a készülékterveiről megjelent értesüléseket.

Immár az ötödik egymást követő évben idén is az Apple és a Google bizonyult a világ legértékesebb márkájának.

Tim Cook két új okostelefont, megújított Apple-tévét és órát, valamint bővített szolgáltatásokat mutatott be.

Elhódíthatja a Huawei az Apple második helyezését az okostelefon-piaci rangsorban a harmadik negyedévben.

Az Apple az év folyamán később megjelenő új emodzsikat mutatott be honlapján hétfőn, az emodzsi világnapon.

A második legértékesebb márka az Apple, amelyet a Microsoft követ.

Az indiai Bangalore-ben kizárólag a helyi piacra gyártják az iPhone SE modelleket.

Tim Cook szerint globális felvilágosító kampányt kell indítani.

Megváltoztatta a korábbi döntést az Apple és a Samsung vitájában az amerikai legfelsőbb bíróság.

Az Apple részt venne a robotjárművek szabályozásának kidolgozásában.

Öt év alatt világelső kíván lenni a Huawei az okostelefon piacon.

Bár az új iPhoneSE kisebb méretű az iPhone6S-nél, technikailag gyakorlatilag ugyanazt nyújtja.

Az ESET kiberbiztonsági cég szakemberei az Apple védelmi technológiáját kijátszó vírust lepleztek le.

A Google, a Facebook, a Microsoft, az AT&T és a Mozilla is az Apple mellé ált.

Tavaly 1,44 milliárd okostelefont értékesítettek világszerte, 10,4%-kal többet, mint 2014-ben.

A McAfee számítógépes vírusirtó program megalkotója felajánlotta szolgálatait az FBI-nak.

Az orosz kormányzat megadóztatná a Google és az Apple szolgáltatásait.

A tavalyi negyedik negyedévben a gyártók összesen 399,5 millió készüléket értékesítettek.

Az Apple egy összegben szabadalmi díjat, majd folyamatosan jogdíjat fizet az Ericssonnak.

Eddig 13 millió darab iPhone 6s és iPhone 6s Plus okostelefont adott el az Apple, ami új rekord.

A cupertinói cég több mint egy évet töltött el a saját autógyártás lehetőségeinek mérlegelésével.

Az új iPhone-ok mellett más, új "almás" termékeket is be fognak mutatni.

Az Apple a második negyedévben 3,6 millió viselhető készüléket értékesített.

Továbbra is az iPhone az Apple sikerének fő hajtómotorja, az okostelefonokból 47,5 millió darab kelt el.

Az Apple ismét megelőzte a Google-t így újra első a világ legértékesebb márkáinak Top 100-as listáján.

Egyesek szerint drága és felesleges, de valószínűleg sikerre van ítélve, mert az Apple gyártotta.

Az Apple bemutatta legújabb mobil elektronikus eszközét, amely április 24-étől lesz megvásárolható.

Az Apple több száz fős mérnöki gárdával dolgozik egy titkos kaliforniai helyszínen.

Egyúttal bemutatták az első viselhető készüléket, az iWatch okosórát is.

Leszögezték, hogy együtt fognak működni a hatóságokkal a hackerek azonosításában.

Szeptember 9-én mutatják be, de csak 2015 elején lesz megvásárolható az új kütyü.

Az 5C egy olcsóbb iPhone 5, az 5S pedig annak továbbfejlesztése; jobb processzor, ujjlenyomat-olvasó.

A Gazprom pályázatot írt ki személyi használatú agyközpont elkészítésére.

A pletykák szerint a táblagép negyedik generációs tagja több helyet kínáló modellel bővül.

Okostelefon-piac 2012 negyedik negyedévében: Samsung, Apple, Huawei.

Embernagyságú iPhone-nal állítottak emléket Steve Jobsnak Szentpéterváron.

A kínai fogyasztók fogadtatása hihetetlen, az Apple eddigi rekordeladásait is felülmúlta.

Milliárdokat fordít a legnagyobb titokban fejlesztésekre és beruházásokra az Apple.

Az Apple sikertörténetét honosította meg Kínában a Xiaomi Technology.

A legnagyobb előrelépést az Apple, az Amazon, a Samsung, a Nissan és az Oracle érte el.

A legfrissebb hírek szerint már nagyon közel az Apple újabb várva-várt bemutatója.

A jelek szerint a kicsinyített tablet pontosan úgy fog kinézni, mint nagytestvére.

Az új operációs rendszer ingyenesen letölthető az iPhone és iPad készülékekre.

Minden eddiginél nagyobb az érdeklődés a legújabb okostelefon iránt - csúcson az Apple-részvény.

Az okostelefon legújabb generációja nagyobb kijelzővel és gyorsabb processzorral kerül forgalomba.

További befektetésekre készül Kínában az Apple amerikai számítástechnikai óriás - közölte Tim Cook.

Illegálisan gyűjtött adatokat Apple termékek felhasználóiról a Google.

NYT: veszélyes, egészségre ártalmas munkahelyeken gyártják az Apple-termékeket Kínában.

Rekordszámú iPhone-t, iPadet és Macet adtak el. A vállalat közel 100 milliárd dollár készpénzzel rendelkezik.

Nemcsak nagyobb felbontású kijelző, de négymagos processzor és LTE-vezérlő is lesz az új modellben.

Atrocitás, tojásdobálás volt az első pekingi Apple nagyáruháznál pénteken reggel.

Jövő ősszel jelenhet meg az Apple új nagy dobása, az Apple TV.

Az Apple táblagépéből így is kétszer annyit adnak el, mint a többi konkurensből összesen.

Szatmárnémetiben is Jobsnak öltözve emlékeztek az Apple-vezérre.

Kínaiak ezrei zarándokoltak el az ország Apple boltjaihoz, gyászolni Steve Jobsot.

Elhunyt Steve Jobs, az Apple alapítója - közölte szerdán az infokommunikációs hardvercég.

Bemutatta kedden az Apple legújabb, az előzőeknél gyorsabb és nagyobb tudású okostelefonját, az iPhone 4S modellt, amely GSM és CDMA rendszerben egyaránt működik.

Az elemzők szerint nagyobb felbontású kijelzőre és magasabb árazásra kell számítani.

A jogerős ítélet szerint a Samsung Galaxy Tab nem kerülhet forgalomba Németországban.

Heteken belül piacra dobja az iPhone4 egy olcsóbb változatát az Apple.

Az Apple kivételével minden vállalat túlbecsülte a felhasználói igényeket.

Az ítéletet kimondó német bíróság szerint az Apple iPad formaterv oltalmát sérti.

Az Apple megkezdte iPad kamerákkal felszerelt generációjának gyártását.

Az Apple fejlesztései motiválják a kínai hamisítványokat.

Augusztus közepén megkezdődhet az iPhone 5 sorozatgyártása.

Az Apple koppintással vádolja a HTC-t az új mobilok kapcsán.

A Microsoft kisebb profitot termelt, mint az Apple.

Csütörtökön indul a Las Vegas-i szórakoztatóelektronikai vásár.

Jelentősen csökkentette az Amazon online könyváruház a Kindle elektronikuskönyv-olvasó árát.

Több mint 600 ezer 4G iPhone-rendelés egy nap alatt.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: