Keresési találatok: AJOFM

Az AJOFM az áprilisi hónapban összesen 4411 állástalan személyt tartott nyilván, ebből azonban csak 457-en voltak munkanélküli támogatásra jogosultak.

A Szatmár megyei cégek szám szerint 216 betöltésre vonatkozó állásról tájékoztatták a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökséget.

Ebből 9-hez szükséges felsőfokú végzettség, 90-hez középfokú és 110 helyre nem kérnek semmilyen oklevelet.

A Szatmár Megyei Munkaerő-ügynökség hivatalos jelentése alapján 2019 májusában ekképp változott a megyében a munkanélküliségi ráta.

Az újkeletű kezdeményezésnek köszönhetően nem csak a cégek járnak jól, hanem a diákok is.

A munkaerőpiaci integrációban segít a munkaerő-ügynökség

A pályakezdők elhelyezkedését támogatja a Munkaerő Foglalkoztatási Ügynökség

Majdnem 2000 szabad munkahely van az EU-ban, a legtöbb munkaerőre a spanyoloknak lenne szükségük.

394 szabad munkahely várja, hogy lecsapjanak rá. 

A legfrissebb jelentések szerint van miből válogatniuk a munkakeresőknek.

Nem csak munkahely, de jobban fizető munkahely kell a szatmáriaknak – itt lehet válogatni.

Az AJOFM adatai kiábrándítóak: három cégből kettő úgy érezte, nem érdemes részt vennie az általános állásbörzén.

Félszáznál több cég félezernél több munkahelyet hirdetett meg az idei általános állásbörzén. Érdeklődőből nem is volt hiány – legalábbis első ránézésre ezt gondolhatja az ember.

Alaposan megnőtt a kínálat, háromszorosára ugrott a meghirdetett munkahelyek száma.

Továbbra is várják a cégeket az állásbörzére. Eddig alig több, mint egy tucatnyian jelezték: munkatársakat toboroznának az állásbörzén.

A tavaly mintegy ezren vettek részt az állásbörzén, jelentős érdeklődésre lehet idén is számítani.

Gyakorlatilag nem változott a munkanélküliségi ráta a megyében januárhoz képest.

Regisztrált munkanélküliek jelentkezését várják a szervezők.

A munkahelyek mustráján természetesen nem csak a frissen végzettek vehetnek részt.

A munkahelyek mustráján természetesen nem csak a frissen végzettek vehetnek részt.

Munkaadók kérésére szerveztek állásbörzét, mérsékelt volt az érdeklődés.

Munkaadók kérésére szervez állásbörzét a munkaerő-ügynökség Szatmárnémetiben.

Nagyobb, mint tavaly, de kisebb, mint tavalyelőtt.

Országosan 2,7%-kal magasabb a munkanélküliségi arány, mint Szatmár megyében.

Minden második személyt sikerült kenyérhez segíteniük.

A hagyományoknak megfelelően idén is áprilisban lesz az általános állásbörze.

Több száz (új) munkahelyet kereső személyt vár képzéseire az AJOFM.

A kártya a könnyebb elhelyezkedést hivatott segíteni.

Az előző esztendőben Szatmár megyében közel ötezer munkanélküli talált munkahelyet.

A munkanélküliek alig 12,3%-a kap szociális támogatást.

Nem csak az előző hónaphoz, de tavalyhoz képest is több a munkanélküli.

A munkával nem rendelkezők 86,2%-a csak alapfokú végzettséggel büszkélkedhet.

A szokásosnál kevesebben vettek részt péntek az állásbörzén.

Augusztusban leállt a munkanélküliségi ráta csökkenése.

A megyei munkaerő-ügynökség idén is megszervezi Szatmárnémetiben a végzősök állásbörzéjét.

Augusztus első péntekén a Sváb Házba várják a munkahelyet keresőket.

Keresd a megyei munkaerő-elosztó ügynökséget és akár az Azori-szigetekre is mehetsz!

Idén nagyszabású akcióra készül a Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség.

Szatmár megyében közel 2%-kal kisebb a munkanélküliségi ráta, mint országosan.

Az idei esztendőben közel ötezer személy jutott munkahelyhez az AJOFM közvetítésével.

Az AJOFM közvetítésével 69 vendéglátóipari munkást alkalmaznának Németországban.

Szatmár megyében csökkent a munkanélküliek száma.

Több mint 200 személy lett a tömeges elbocsátások áldozata.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: