Zala György szobrászművész 75 éve halt meg

Hetvenöt éve, 1937. július 31-én halt meg Zala György, a magyar neobarokk egyik legtöbbet foglalkoztatott emlékműszobrásza. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:

1858. április 16-án született Alsólendván (ma Lendava, Szlovénia). Apja porcelángyáros volt Pápán, Zala itt és nagybátyja városlődi kőedénygyárában szerzett mintázási tapasztalatokat. Érettségi után a műegyetemre, majd a Mintarajziskolába iratkozott be.

A festőnek indult Zala tanára, Huszár Adolf javaslatára kezdett szobrászattal foglalkozni, és már első kísérlete, A sziklához láncolt Prometheus jutalmat és állami ösztöndíjat hozott számára. A Bécsi Akadémián töltött egy év után 1880-tól a müncheni akadémián képezte magát tovább, megélhetését különmunkákkal, oktatással fedezte. Példaképeinek a francia és a belga akadémista szobrászokat tekintette, akiktől átvette a 19. századi naturalizmus megoldásait alkalmazó neobarokk stílust.

1884-ben tért vissza Budapestre, Epreskert utcai műtermében kiváló alkotások sora került ki a keze alól. A témát egészen új felfogásban ábrázoló Mária és Magdolna című szoborcsoportja általános feltűnést keltett a müncheni képzőművészeti akadémia kiállításán, ahol a jutalom mellett megkapta a tanári kar külön elismerését, a budapesti Műcsarnok kiállításán a képzőművészeti társulat 200 aranyas művészi díját nyerte el. Huszár Adolf halála után őt kérték fel az aradi vértanúk emlékének szentelt Szabadság szoborcsoport befejezésére. Az emlékművet 1890-ben avatták fel, egyik alakja, a Harckészség elnyerte a Trefort Ágoston miniszter által alapított művészeti nagy aranyérmet. Zala másik nagyszabású alkotása, a Budapest legszebb lovas szobrának tartott Andrássy Gyula emlékmű 1893-ban készült el.

A művészt 1895-ben bízták meg a Millenniumi Emlékmű megtervezésével és kivitelezésével, a munkát azonban a világháború és a gazdasági nehézségek miatt hat szobrász bevonásával is csak a 1929-re sikerült befejezni. A Budapest városképét alapvetően meghatározó, monumentális alkotás építésze Schikedanz Albert volt, szobrainak többségét Zala készítette. Így az ő műve a kolonnád párkányát díszítő négy allegorikus szoborcsoport (Háború, Béke, Tudás és Dicsőség, Munka és Jólét), az oszlopsor előtti magas oszlopra állított Gábriel arkangyal (amelyet az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjjal tüntettek ki), valamint az oszlop tövében álló hét vezér figurája. A kolonnád oszlopközeibe helyezett királyszobrok közül négy (Nagy Lajos, Hunyadi Mátyás, Mária Terézia és Ferenc József) ugyancsak az ő alkotása volt, és ő mintázta meg a szobrok talapzatát képező, frízszerűen körbefutó domborműveket is.

Zala György emlékműveinek sorát gazdagítja a nagykőrösi Hősi emlékmű (1925) és Erzsébet királynénak a pesti Eskü (a mai Március 15.) téren 1932-ben felavatott szobra. Ezt az 1950-es évek elején a fölötte lévő kis kupolás épülettel együtt lebontották, majd 1986-ban az Erzsébet híd budai hídfőjénél ismét méltó helyet kapott. Zala utolsó nagy budapesti megbízása 1934-ben az Orbán Antallal közösen készített Tisza István emlékmű volt, a Kossuth téren, az Országgyűlés előtt felállított monumentális bronzalak később Sztálin szobrához szolgált alapanyagul.

Zala kitűnő portrékat is készített, megmintázta Erzsébet királynét, Ferenc Józsefet, Jókai Mórt, Deák Ferencet, Andrássy Gyulát, Blaha Lujzát és Benczúr Gyulát. Gazdag portrésorozatának kiemelkedő darabja az idős Ligeti Antal festőművészt megörökítő mellszobor. Síremlékei közül legjelentősebbek a hírlapíró Csukássy Józsefé és a költő Komócsy Józsefé a Kerepesi temetőben, Csernoch János hercegprímásé az esztergomi székesegyházban, valamint József nádor fehér márványból faragott kétszeres életnagyságú térdelő alakja, amelyet a budavári királyi palota Szent Zsigmond-kápolnája altemplomában lévő nádori kriptába mintázott meg 1896-ban.

Alkotásaira a külső mozgalmasság, a belső túlfűtöttség, a szobrászat mesterségének biztos ismerete és a kitűnő arányérzék jellemző. A művész, aki számos kitüntetést, díjat, aranyérmet nyert, és akit 1930-ban a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választott, élete végéig hű maradt a 19. század utolsó negyedében divatos neobarokk reprezentatív, dekoratív stílusához.

A Magyar Nemzeti Galéria ma harminc szobrát őrzi. A művész 1937. július 31-én halt meg Budapesten, síremléke a Fiumei úti sírkertben látható. 2011-ben utcát neveztek el róla Budapesten, szülővárosában tér viseli a nevét.