2009-10-08 15:07:23• hírek • Szatmar.ro

Vereséget szenvedett a VSK Győrött

Nem sikerült a legjobban a lányok utolsó felkészülési mérkőzése.

Szerda este Győrött lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését a Szatmárnémeti VSK női kosárlabda-csapata, ám nem sikerült valami fényesen -és még enyhén fogalmaztunk-, hisz a hazaiak több mint magabiztos, 74-36-os győzelmet arattak.

Némileg mentségül szolgálhat a csúfos vereségre, hogy a gárda több fontos emberére sem számíthatott sérülés miatt, így Graham is csak öt percet tudott vállalni. Rajta kívül a bejrúti Frankofón Játékokról visszatérő Monica Urse-Ivan és Claudia Pop sem léphetett pályára: előző egy térdsérülést szedett össze a válogatottal, utóbbit a szeme alatt ütötték meg, négy öltéssel kellett összevarrni.

„Elnézést szeretnék kérni a klub vezetőségétől a kidobott pénzért, de az adott körülmények között számomra értékelhetetlen volt a mérkőzés" - mondta Éles Péter menedzser.

A győri mérkőzés után csak remélni tudjuk, hogy az október 17.-én, hazai pályán esedékes bajnoki rajton jobb eredményt sikerül majd elérni. Könnyű dolga nem lesz a lányoknak akkor sem, az szent, mivel az elmúlt két kiírás ezüstérmese, a Sepsiszentgyörgy látogat Szatmárra.

Győr - VSK 74-36
A szatmári pontszerzők: Povilonyte (12), Pricop (7), Pavel (6), A. Pop (6), Nemeş (3), és Graham (2)
játszottak még: Drăgoescu és Mészáros Izabella

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: