2011-06-30 15:02:27• hírek • Balog Anita

Utakat újít, hidat épít a Megyei Tanács

Több út felújításáról és egy Kraszna-híd felépítéséről döntöttek.

Gyors, ám annál pörgősebb volt a Szatmár Megyei Tanács júniusi ülése: először kivettek majd hozzátettek a határozati pontokhoz, ezt követte a javaslatok megvitatása. A tanács több olyan döntést is hozott, amelynek eredményét a megye lakosai a saját bőrükön - pontosabban autójuk állapotán érezhetnek majd. Több megyei út javítását szavazták meg ugyanis, azaz elfogadták a műszaki dokumentációkat.

Megjavítják, modernizálják majd egyebek mellett a burkolatot a 109H jelzésű úton Turc és Batarcs között, a 109L jelzésű úton Kisgérce, Nagygérce, Turc és Kisbábonyi között, a 196B jelzésű utat Nagykároly és Mezőfény között, a 195D jelzésű utat Tasnád és Érkőrös között.

Szóba került és a megyei tanácsosok pozitívan szavaztak  annak a hídnak a megépítéséről is, amely a Kraszna folyón épülne meg, s gyakorlatilag összekötné Domahidát a "külvilággal". Csehi Árpád elnök elmondta: a vizsgálatok kiderítették, hogy a jelenleg használatban levő híd életveszélyes állapotban van. A híd javításának a gondolatát a tanács elvetette és egy új híd megépítése mellett döntött, aminek a licitjét hamarosan ki is fogják írni. Erős és tartós hídra van itt szükség, ugyanis a domahidai lakosok gyakran használják majd, hiszen csak ezen tudnak átkelni a Krasznán.


Döntött a Megyei Tanács
Döntött a Megyei Tanács


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: