Keresési találatok: évforduló

Románia európai uniós csatlakozásának eredményeit sorolta Klaus Iohannis államfő és Nicolae Ciuca miniszterelnök szombaton, a csatlakozás 15. évfordulóján közzétett üzeneteikben.

A Visky Ferenc centenárium részeként szakmai konferenciára kerül sor a Szatmár Megyei Múzeumban.

Szent István napja a magyarság egyik legnagyobb ünnepe.

A központi rendezvényen a Szatmár Megyei Mentőszolgálat képviselői is részt vettek.

A könnyűzene egyik legnagyobb alakjának három csillaga is van a Hírességek Sétányán.

A májusi bál keretében a Reménység Nappali Idősközpont 25 éves fennállását is megünnepelték csütörtök délelőtt.

Szerdán elismerő oklevélben és pénzjutalomban részesültek az arany- vagy gyémántlakodalmukat ünneplő párok.

Jurij Gagarin ötven éve, 1968. március 27-én vesztette életét egy repülőgép-balesetben.

Centenáriumot készül ünnepelni Szatmár és környéke. Olyan évfordulót, amit illene méltó képpen megtartani.

A találkozó alkalmával tisztújítást is tartottak, továbbá beszámoltak jövőbeli terveikről.

Sokan gyűltek össze a református templomban Szigetlankán, ahol Póti Eduárd tartott történelmi előadást.

Hatvan éve született a hazai popzene királyként tisztelt sztárja, akinek életéről musical is készül.

II. Erzsébet királynővel koronázásának közelgő 65. évfordulója alkalmából készített a BBC televízió személyes riportműsort.

A 2. magyar hadsereget német követelésre, kormányközi egyezmény alapján küldték ki a keleti frontra.

Hillary számos könyvet írt, filmeket forgatott, az ezekből és előadásaiból származó bevételek jelentős részét a nepáliak megsegítésére, iskolák, kórházak építésére fordította.

Négyszázötven éve, 1568. január 6-án kezdődött és január 13-ig tartott Erdélyben a tordai országgyűlés.

Eseményekkel teli hetek a reformáció 500. évfordulójának alkalmából a szamoskrassói Bem József Általános Iskola életében. 

XXVIII. alkalommal kerül sor az  „ÉRMINDSZENTI ZARÁNDOKLAT” elnevezésű novemberi Kárpát-medencei  Ady-megemlékezésre, a költő születésének 140. évfordulója alkalmából. 

Négy terrorista a szomáliai Mogadishuba térítette a Lufthansa német légitársaság Frankfurtba tartó járatát.

Az aranylabdás, világbajnok angol labdarúgó a fair play-szellem megtestesítője.

Hetvenötödik születésnapját ünnepli október 7-én Halász Judit Kossuth-díjas színésznő, énekesnő.

Kétnapos rendezvénnyel ünnepelte alapításának 20. évfordulóját a PrimaGym edzőközpont. 

1842. október 5-én kezdték meg az egyik legnépszerűbb sör, a pilzeni előállítását.

Húsz éve, 1997. szeptember 15-én jegyeztették be az Egyesült Államokban a Google domainnevet.

A Reformáció 500 éves évfordulóját ünneplő programsorozat részeként sok százan vonultak a Református Gimnáziumtól az új főtéren tartott istentiszteletre.

1942. szeptember 5-én hunyt el a 20. századi magyar realista próza egyik legnagyobb alakja.

A gyermekeket is hívjak a Szatmári Református Egyházmegye MEGÚJULÁS - Együtt az egyházmegye nevű programsorozatára.

Szombaton, szeptember 2-án szabadtéri istentiszteletet fognak tartani Szatmárnémeti új főterén.

Húsz éve, 1997. augusztus 31-én vesztette életét autóbalesetben Diana hercegnő, Károly brit trónörökös volt felesége.

Hetvenöt éve, 1942. augusztus 21-én kezdődött meg a világtörténelem legvéresebb és leghosszabb csatája Sztálingrádnál.

1977. augusztus 16-án halt meg a rock and roll Királya, minden idők egyik legnagyobb hatású és legsikeresebb előadóművésze.

Július 30-án lesz hetvenéves az ausztriai születésű amerikai testépítő, filmszínész, Kalifornia állam volt kormányzója.

Tóth László nyugalmazott matematikatanárral készít nyilvános életút-interjút csütörtökön Kereskényi Sándor.

Július 13-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Han Solo és Indiana Jones megformálója.

Alig tizenhét évesen kapta meg a Nobel-békedíjat a gyermekek jogainak védelmében folytatott harcáért.

Július 4-én lesz kilencvenéves Gina Lollobrigida, az ötvenes-hatvanas évek egyik legnagyobb olasz filmcsillaga.

Összesen 12 alkalommal jelölték Oscar-díjra, hármat meg is kapott.

Április 16-án lesz kilencvenéves XVI. Benedek nyugalmazott pápa, aki 2005 és 2013 között volt a római katolikus egyház feje.

A fegyveres konfliktus Ukrajna keleti részén az elmúlt három évben állóháborúvá alakult.

Kilencven éve, 1927. április 1-jén született Puskás Ferenc, minden idők legjobb magyar labdarúgója.

A Café Comercial idén ünnepli alapításának 130. évfordulóját.

Istenes verseket szavaltak a Szatmári Református Gimnázium dísztermében.

Március 4-én ünnepli 75. születésnapját Sztevanovity Zorán Kossuth-díjas előadóművész, énekes, zeneszerző.

A 17. században Massachusettsben letelepedő angol puritánok hittek a boszorkányságban.

1992. február 29-én hunyt el Budapesten Karinthy Ferenc Kossuth-díjas író, drámaíró, dramaturg.

1928. augusztus 6-án Andrew Warhola néven született Pittsburgh városában.

1877. február 12-én született Louis Renault francia autótervező, autógyáros.

Százharminc éve, 1887. február 1-jén jegyeztette be birtokát Hollywood néven Harvey Wilcox.

1   |   2   |   3   |   4   |   5      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: