Újabb kollégát veszítettünk, elhunyt Sike Lajos

Hajdanán szigorú büntetés járt a rossz hír vivőjének, manapság az internet személytelen világában már e-mailen érkezik az is, amire gondolni sem akartunk. Szerda délután e-mailen érkezett az a szomorú hír is, hogy  hajnalban örökre letette a tollat Sike Lajos. Az Öreg Firkász fél évszázadon keresztül szolgálta a sajtót, ismerte a régmúlt és a mai modern világot egyaránt.

„A jó riporter olyan, mint egy minőségi anyagokból varrt cipő. Elnyűhetetlen. Sike Lajos, aki jó fél évszázada, hogy elkötelezte magát az újságírás mellett (...) minden műfajban, minden témában otthonosan mozog. Ha kell, a tényfeltárásban erős, máskor a humor eszközével él, megint máskor elgondolkodtatni igyekszik. És amit még illik elmondani róla: ízig-vérig szatmári lokálpatrióta, akiben erősen munkál a társadalmi igazságérzet és az okos nemzeti elkötelezettség", jellemezte őt két évvel ezelőtt kollégája és barátja, Szűcs László.

Laji bácsi, ahogy mi, fiatalabb kollégái hívtuk, Kőszegremetén született 1938. június 25-én. Középiskoláit Szatmárnémetiben, a Faipari Műszaki Középiskolában végezte (1955), majd Nagyváradon a bútorgyárban, mint bútoripari technikus dolgozott 1961-ig. Egy tehetségkutató verseny eredményeként 1965-ben lett az Előre munkatársa, majd 1981-től főmunkatársa. Közben 1974-ben elvégezte a Stefan Gheorghiu Társadalompolitikai Akadémián a történelem szakot. Az 1990. után újraindult Romániai Magyar Szó, majd annak utódlapja, az Új Magyar Szó, mellette az Erdélyi Riport, a Szatmári Friss Újság és a Szatmári Magyar Hírlap munkatársa volt.

Első írásait a nagyváradi Fáklya közölte (1959). Közéleti riportjai, a néphagyományokat bemutató és elemző írásai a Szatmári Hírlap, a Falvak Dolgozó Népe, A Hét, a Művelődés, az Új Élet és az Ifjúmunkás hasábjain jelentek meg. Riportokat közölt az Előre Kiskönyvtárában.

Sike Lajos azon régivágású újságírók közé tartozott, aki a közéletből is alaposan kivette a részét. Az Országos Széchenyi Kör szatmári szerevzetének elnöke, 1991 óta aktív tagja s egyik kiváló előadója volt a szatmárnémeti Szent István Körnek.

Sike Lajos munkásságára jellemző volt az igazságérzet, fontos témája volt a környezet védelme, illetve Széchenyi István alakja, emlékezete. A legnagyobb magyarnál már csak egyetlen dologért dobogott hevesebben a szíve: szűkebb értelemben vett szülőföldjéért, Kőszegremetéért. Amikor tehette, idejét ott töltötte és Kőszegremetéről szólt utolsó könyve is.

Laji bácsi komoly szívműtéten esett át az elmúlt években, egészsége az utóbbi hetekben rohamosan romlott. Ennek ellenére az utolsó napjaiban is tevékeny és termékeny volt: az Erdélyi Riportban egy héttel, a maszol.ro oldalon négy nappal halála előtt jelent meg utolsó írása. Nagy álma, hogy Szatmárnémetiben ismét szobor állítson emléket Széchenyi Istvánnak, életében már nem valósulhatott meg...

Sike Lajos halálával újabb csapás érte a szatmári magyar sajtót, nem feledhetjük ugyanis, hogy Romász János kollégánkat és barátunkat napra pontosan két hónappal ezelőtt kísértük utolsó útjára.

„Első alkalommal ismerte el a szülőföldem, hogy munkásságommal tettem valamit az itteni emberekért", mondta Sike Lajos három évvel ezelőtt, amikor átvehette a Fodor István Emlékdíjat. Bizony, Laji bácsi, sokat tettél szülőföldedért és sajnos eljött az a szomorú nap is, amikor már szülőföldednek kell bizonyítania, hogy mindezt nem felejti el neked.

Sike Lajos temetése szeptember 25-én, pénteken lesz Szatmárnémetiben, a vasút melletti református temetőben 12 órai kezdettel.

A Szatmár.ro szerkesztősége nevében ezúttal szeretnénk kifejezni mély együttérzésüket és őszinte részvétünket Sike Lajos gyászoló családjának, hozzátartozóinak, szeretteinek.