"Az afgán nőt mindenfelől erőszak fenyegeti: az apától vagy a testvértől, a férjtől, az apóstól, de az anyóstól és a sógornőtől is" - magyarázta Safika Eanin, a herati kórház plasztikai sebésze. Az egészségügyi intézményben rendszerint egyidejűleg legalább tíz olyan nőt kezelnek, aki felgyújtotta magát. Az orvosok, a nővérek és az emberjogi aktivisták egyöntetű véleménye szerint a legsúlyosabb esetekben öngyilkosságnak álcázott gyilkosságokról van szó. Arif Dzsaláli, a kórház fősebésze elmondta, hogy több olyan nőt is kezelnek, akit saját rokonságuk égetett meg. Először férjük vagy sógoruk olyan súlyosan bántalmazta őket, hogy elvesztették eszméletüket, és csak a kórházban tértek magukhoz égési sebekkel, mert kemencébe lökték vagy felgyújtották őket.
Amerikai közeledés: két világ találkozása
A megpróbáltatást túlélő kevés nő számára vízválasztó, ami történt velük. Egyesek a kórház által ajánlott ügyvédek révén válópert indítanak, ám a többségük nem próbálkozik ezzel.
Sűrűsödtek a verések
Farzána, akit 8 éves korában jegyeztek el és 12 éves korában ment férjhez, akkor gyújtotta fel magát, amikor apósa azt mondta neki, olyan gyáva, hogy még ezt sem meri megtenni. Tizenhét éves volt ekkor, és már évek óta tűrte a veréseket férje és annak családtagjai részéről.
Az ENSZ statisztikái szerint az afgán nőknek legalább 45 százaléka még nincs 18 éves, amikor férjhez megy, igen nagy részük pedig még a 16-ik évét sem töltötte be. Sok lányt adósságtörlesztésként adnak férjhez, ez egész életükre szolgaságra kényszeríti őket, szinte minden esetben büntetlenül bántalmazzák őket rokonaik.
Farzána iskolásként rajongott a költészetért, és maga is tanítónő szeretett volna lenni. Csakhogy családja eljegyeztette annak a famíliának egyik fiával, amelynek lányát Farzána testvére vette feleségül. Amikor 12 éves lett, az akkor alig 14 éves vőlegény családjának követelésére megtartották az esküvőt. Férje már a menyegző napján megverte.
Négy évvel később Farzána saját testvére egy második nőt is feleségül vett, amit férjének családja sértésként értékelt, és rajta töltötte ki haragját. Saját anyjával sem találkozhatott, és a verések sűrűsödtek. Aztán nem bírta tovább, és apósa lekicsinylő megjegyzésére válaszul bebizonyította, hogy képes felgyújtani magát. Amikor egyik rokona kocsijával kórházba indult vele, férje azt sziszegte felé: "ha bárki kérdez, ne említsd a nevem, mondd azt, hogy nekem semmi közöm sincs a történtekhez!".
Afgán nők a szokásos viseletben
Az asszony 57 napos kórházi kezelés után visszakerült édesanyja otthonába, de saját lányát férjének családjánál kellett hagynia. Nem engedik meg neki, hogy találkozzon vele. "Öt évet töltöttem azokkal az emberekkel, házasságom másokat szolgált. Sohasem lett volna szabad gyermekházasságba kényszeríteni engem" - mondja ma Farzána.
Dzsaláli szerint a nők részben azért választják a tűzhalált, mert tévesen azt hiszik, hogy az azonnali lesz. Heratban és Nyugat-Afganisztánban talán azért gyakoribb ez az öngyilkossági forma, mert közel van Irán, ahol szintén hagyománya van az önégetésnek.
Másoktól eltérően Gul Záda családi élete harmonikusnak tűnt, kétségbeesett tettének a nyomor is oka lehetett.
Részes arató férje mellett napközben mások házát takarította, éjjel a sajátját, hogy gondoskodhasson a gyermekeiről. A kórházban állapota előbb javulni látszott, felnőtt fia már reménykedett. De az orvosok tudták: a legnagyobb veszély a sebfertőzés, hacsak a család nem szerez be olyan drága antibiotikumokat, amelyek valamelyes esélyt nyújtanak a túlélésre.
Ám mire Dzsuma Gulnak sikerült elegendő pénzt összekoldulnia és kölcsönöznie, a fertőzés már túlságosan elterjedt. Két héttel azután, hogy felgyújtotta magát, az asszony végleg lehunyta a szemét.
