Transzszexualitás, mint pszichoszexuális rendellenesség
Gyakran hangoztatjuk, hogy modern, civilizált világban élünk, amikor is mindenről nyíltan kell beszélnünk. Mégis sok a tabunak számító, kellemetlen beszédtéma. Ide sorolható többek között a transzszexualitás is. Annak ellenére, hogy a legtöbb transzszexuális felvállalja nemi hovatartozását, a kívülállók mégis elítélik, vagy ferde szemmel néznek azokra, akik „mások".
Bizonyára sokan eljátszadoztak már a gondolattal, hogy milyen lenne az életük, ha éppen nem férfinak vagy nőnek születtek volna. Sokan kíváncsiságból kipróbálnák, milyen lenne legalább egy napig az ellenkező nem bőrébe bújni, és így megtapasztalni a világot. Míg pszichoszexuálisan normálisnak nevezhetők körében ez egy futó gondolat vagy szerepcsere, a transzszexuálisok körében ennek jóval nagyobb hordereje van. Kevesen tudják, hogy a transzszexualitás fogalmát a német Magnus Hirschfeld alkotta meg, nézzük mit is jelent ez pontosan.
A transzszexualitás egyre gyakoribb pszichoszexuális rendellenességnek számít, ami leginkább férfiaknál jelentkezik. Annak ellenére, hogy az illető férfi elsődleges és másodlagos nemi jellegekkel rendelkezik, mégis nőnek érzi magát, ezért ennek megfelelően viselkedik és öltözködik. Ennek a pszichoszexuális rendellenességnek, a téves nemi azonosulás a lényege. A szakemberek azt feltételezik, hogy kialakulásáért a születést megelőző időben a mellékvesekéregben nagyobb mennyiségű androgén hormon termelődése okolható (vagy, amennyiben a terhes édesanya androgén hatású gyógyszert kapott), és ez befolyással lehetett a normális pszichoszexuális fejlődésre. Természetesen ehhez a szülők nevelési hibái valamint a káros környezeti hatások is hozzájárulhatnak.
A transzszexuálisok élete egyáltalán nem nevezhető gördülékenynek. Hosszútávon, a nemi azonosság zavara depresszióhoz, lelki összeomláshoz, és sok esetben öncsonkításhoz vagy éppen öngyilkossághoz vezethet. Éppen ezért kezelése meglehetősen körülményes, mivel rengeteg türelmet, kitartást igényel mind az érintett, mind pedig a hozzátartozók részéről. Nem utolsó sorban szükség van az illető együttműködésére ahhoz, hogy a pszichoterápiás üléseken részt vegyen.
Ez a munka meglehetősen nehézkes és időigényes, mivel a pszichoszexualitással kapcsolatban a nemi azonosság és hovatartozás tudata már három éves korban kezd kialakulni. A transzszexuális egyének teljesen beleélik magukat a téves nemi azonosulásba, amin nem is akarnak változtatni. Anatómiai neműk megváltoztatása érdekében inkább műtéteknek vetik alá magukat. Ez hüvelyplasztikából vagy kasztrálásból áll, de ennek pozitív kimenetele kétes, mivel a műtét eredményessége nem garantált. Ugyanakkor meglehetősen kockázatos sebészeti beavatkozást igényel. A lényeg ebben az esetben is az elfogadás és a tolerancia lenne, nem pedig a kiközösítés.
