Napjainkban a legtöbb helyen még él a húsvéti néphagyomány, így a hímestojás festés szokása is.
A páros tojás ajándékozásán kívül a tojásírás jellegzetes mintái is fellelhetők távolabb, Románia és Kárpátalja felé, de a Zemplénhez tartozó bodrogközi községig, Cigándig is. Az elmúlt században már a kezdeti tojásgyűjtések is a mentés jegyében zajlottak. Azt hittük mindig, hogy elérkezett, az utolsó pillanat, hiszen csak az öregek tudták még, s velük úgy tűnik kipusztul a népi hagyomány. Napjainkban is él az ősi szokás, és lehet eredeti, népi hímestojás-írást találni mégy olyan helyeken, ahová eddig nem jutottak el a gyűjtők.
Annak ellenére, hogy egyes vidékeken babonának bélyegezték a tojással való termékenységvarázslást, a falusi ember mégis ezzel a rítussal várta a természet megújulását, a fiatalok az életük kibontakozását: „párban adjuk a tojást, mert páros az élet". Egyes falvakban még mindig viasszal, írókával írják a mintákat, és hagymalében festik vörösbarnára. Nagypénteken írták régen a tojást. A legtöbb a virágminta a tojáson. Megkülönböztetnek hóvirágosat, búzavirágot, őszirózsát, bazsarózsát, kis és nagy tulipánt. A hagyományos tojásminták között vannak szigorúan osztott, geometrikus szerkezetek is (kis életfákkal, levélke-vonalakkal jelezve csak a „virágosságot").
Az embereknek azonban Húsvét a vallásoktól függetlenül a tavasz ünnepe maradt, akárhogy változott is a világ.
Forrás: Makoldi Sándorné: Másfél-ezredéves tojásírás a Tisza-mentén