Tizennyolc ágyhoz kötött év után, a hiperbár oxigénterápiának köszönhetően újra jár a Szatmár megyei lány

Izolda 1990-ben született, egészségesen. Iskolába járt, teljes életet élt, majd 11 éves korában ízületi reumát fedeztek fel nála az orvosok, amire gyógyszeres kezelést írtak fel. 13 évesen viszont megcsípte egy kullancs és hosszú időre kórházba került. Előbb Szatmárra, majd miután 5 nap alatt sem sikerült levinni a magas lázat, Kolozsvárra, ahol 54 napot tartották. Itt felmerült a leukémia gyanúja is, de végül a vizsgálatok negatív eredményt hoztak. Időközben elkezdődött egy erős antibiotikumos kezelés, az állapota viszont nem javult, sőt, egyre inkább csak romlott, olyannyira, hogy a kórházban töltött időszak végére annyi ereje sem maradt, hogy lábra állhasson. Az erőtlenséghez égő fájdalom is társult. Viszont ezt az állapotot több orvos is a Ciprofloxacinnal történő antibiotikumkezelés mellékhatásának tulajdonították, aminek el kellett volna múlnia. Mivel állapota nem javult, további vizsgálatoknak vetették alá és közel 2 hónap elteltével szisztémás lupus erythematosus krónikus autoimmun-betegséggel diagnosztizálva hazaengedték.

Az erre kapott kezelés szintén nem hozott eredményt, olyannyira nem, hogy 15 éves korától úgy leromlott egészségi állapota, hogy sem járni, sem érdemben mozogni nem tudott, fájdalmai voltak, sőt időszakos rángógörcsök is gyötörték. Ez utóbbi mai napig része az életének.

Izoldát 16 éves korában debreceni orvosok is vizsgálni kezdték, akik szerint a lupusszal történő kezelés fölösleges volt, ugyanis a lánynak nincs ilyen betegsége.

Időközben bizonyára több olvasóban is felmerült a kérdés, hogy „Jó-jó, de az esetleges Lyme-kórral senki nem számolt?” Jogos a feltevés, viszont Izolda 23 éves koráig ez nem volt kimutatható. Tehát 9 éve, azaz a 13 éves kori kullancscsípés után 10 évvel Budapesten diagnosztizáltak először nála Lyme-kórt, ami nagy valószínűséggel élete kálváriájának valódi okozója volt. Budapesten újabb kezelést írtak fel számára, és közben tudomást szerzett egy hiperbár oxigénterápia nevű kezelés létezéséről, viszont az egyelőre sem Romániában, sem pedig Magyarországon nem volt elérhető.

Izolda állapota nem javult, újabb ágyhoz kötött évek vártak rá, mígnem két évvel ezelőtt tudomást szerzett róla, hogy Kolozsváron és Marosvásárhelyen is van már hiperbár oxigénterápiás kezelésre lehetőség. Az öröm viszont korai volt: jött a koronavírus-járvány és nem jutott hozzá a terápiához. Egészen mostanáig.



Az idei évben Dr. Kovács Csaba és a szatmári Korall Klinika úttörő együttműködésének köszönhetően a hiperbár oxigénterápia elérhető közelségbe került. Amint ez Izoldáék tudomására jutott, azonnal felvették a kapcsolatot a Korall Klinikával, és megkezdődtek a kezelés előkészületei.

A kezelés sikeresnek bizonyult, olyannyira, hogy már a 4. alkalom után észlelhető javulás állt be a lány szervezetében. Izolda mára pedig már a 30. kezelésen is túl van és jár.

„Amikor először jöttem a Korall Klinikára, úgy hoztak be tolószékben, mint egy rongybabát. Nem bírtam tartani a fejem, alig tudtam ülni a székben. Viszont a 4. kezelés után azt éreztem képes vagyok tartani a fejem, javul az egyensúlyom, mozognak a végtagjaim. Ahogy telt az idő, állni is tudtam. Ha odaálltam valami mellé és kapaszkodtam, segítség nélkül is képes voltam rá. Ez pedig minden terápia után csak jobb lesz. A lábfejem 15 éves korom óta nem tudtam mozgatni, a 4. kezelés után ez volt az első testrészem, ami megmozdult” – mesélte szerkesztőségünknek boldogan Izolda.

Dr. Kovács Csaba 40 alkalmat javasolt Izoldának, aki a kezeléseket követően megkezdheti a fizioterápiát is annak érdekében, hogy izmai is megerősödjenek. Az orvos szerint nem meglepő az eredmény, ugyanis mielőtt megvásárolta volna a berendezést, sok fantasztikus gyógyulásról szóló beszámolót olvasott, számos erről szóló esetet tanulmányozott. „Reménykedtem benne, hogy sikert fogunk elérni, és a kutatások igazolják elvárásainkat.” – magyarázta a Szatmár.ro-nak Dr. Kovács Csaba.



Izolda pedig mindvégig hitt a gyógyulásban: „Amióta tudomást szereztem ennek a terápiának a létezéséről, az interneten is csak ez után kutattam. Vesztenivalóm, kockáztatni valóm nem volt, viszont hittem a gyógyulásban. Szavakkal ki sem tudom kifejezni, ez egy csoda! Nekem ez a mennyország. Az elmúlt 18 év a pokol volt. Ágyban feküdtem, fájdalmaim voltak. De hála Istennek hittem a gyógyulásban, és eljöttem. Idejöttem lógó fejjel, egy kerekesszékben, most pedig a lábamon megyek ki, látom a napot, fújja a szél az arcomat, hihetetlen. Ez a mennyország. Én akkor egy videófelvételben megígértem mindenkinek, hogy a terápia végére lábra állok. És még be sem fejeztük a kezelést és már járok. Ez egy csoda! Azért is vállaltam ezt a beszélgetést, hogy példát mutassak a hozzám hasonló helyzetben lévőknek: soha nem szabad feladni, főleg ha valaki fiatal. Nekem sokszor és sokan mondták a szemembe, hogy Izolda, itt a vége, nincs tovább. De én nem adtam fel. Mindig csak annyit kértem a Jóistentől, hogy annyira gyógyuljak meg, hogy ellássam magam, és úgy néz ki, most teljesül ez a kívánságom. Köszönöm a Jóistennek és köszönöm Kovács doktor úrnak” – zárta a beszélgetést Izolda.