Az ékszerek ősidők óta jelen vannak az emberiség történetében, egyes barlangrajzok bizonyítékul szolgálnak arra, hogy ékszert korábban viseltünk, mint ruhát.
Az ékszer, mint gyűjtőfogalom magába foglalja azokat a közkedvelt díszeket, melyeket nők és férfiak egyaránt előszeretettel viselnek: nyakláncot, gyűrűt, karkötőt, fülbevalót, medaliont vagy éppen brost. Szintén nagy népszerűségnek örvednek a különböző testékszerek valamint a piercing. Változatosságunkból adódóan bármelyik testrészünket ékesíthetik, hiszen ahogyan maga az „ék-szer" szó is sugallja, arra szolgálnak, hogy viselőjét „ékesítsék". Viselhetjük nyakban, karon, ujjakon, lábujjakon, bokán, fülben, derékon, köldökben vagy éppen a nemi szervek tájékán.
Az ősidőkben a testékszerek használata elsősorban az orra, a fülre és a szájra korlátozódott, majd fokozatosan kiterjed más testtájakra is. Jellemző, hogy az emberek korszakonként és kultúránként más és más ékszereket viseltek, illetve részesítettek előnyben. Az ékszereknek ugyanakkor jelzésértékük is volt. Társadalmi ragot, családi állapotot, a családban vagy törzsben betöltött rangot (szerepet) is jelképezték. Ugyanakkor a másvilággal és a halottak tiszteletével is szoros összefüggésbe hozták. Nem véletlen, hogy az ékszerek mind a mai napig a gazdagság jelképei. Természetesen az első ékszerek (növény és állati anyagokból) fogakból, kagylókból, kövekből, gyöngyökből, majd nemesfémekből és drágakövekből készültek. A fülbevalónak például sokáig babonás jelentőséget tulajdonítottak. Egyes törzsek úgy tartották, hogy viselőjét megvédi az ártó szándéktól. A fülbevaló népszerűsége aztán fokozatosan háttérbe szorult, virágkorát a XIX. században élte, amikor is a fényűzés egyik jelképévé vált.
Egyes törzseknél rituális és vallási okokból kötelező volt a „glans penis" vagyis a makk állati csonttal való átszúrása. Hitük szerint a hímvessző ékesítése hozzájárul a szexuális vágy fokozásához. A Káma Szutrában is említést tesznek a fityma átszúrásáról, amit a hímvessző ékesítéséül szolgáló egyik legjobb módszernek tartottak. Rómában például a férfiasság jelképének tekintették a mellbimbón átszúrt karikát. Nem új keletű megoldás a nők körében alkalmazott mellbimbó- vagy csiklóékszer sem. Az előbbiekkel ellentétben a köldökékszer társadalmilag jóval elfogadottabb testdíszítési módszernek számít. Egyiptomban például kizárólag a királynők viselhettek köldökékszert.
A napjainkban használt piercing szó, angol eredetű, melynek eredeti jelentése „áthatolás". A testékszer viselésének célja nem pusztán a díszítő funkció, sokan azért viselik, mert külsejüket valami újdonsággal szeretnék feldobni. A nemi szervek tájékán viselt ékszerek által sokan a szexuális vonzerő növelését remélik, vagy szélsőséges esetekben sokkhatás keltése valamint polgárpukkasztás a cél. Napjainkban valóságos testékszerdivatról beszélhetünk, hiszen bármelyik testrészünkön viselhetünk feltűnőbbnél feltűnőbb darabokat, az viszont nézőpont kérdése, hogy szűkebb vagy tágabb környezetünk ezt hogyan tolerálja. Tény az, hogy a média meglehetősen tág teret enged ennek a divatnak.
Az ősidőkben a testékszerek használata elsősorban az orra, a fülre és a szájra korlátozódott
