2010-08-11 14:55:36• hírek • Szatmar.ro

Tataran és Csiszár Szingapúrban

A két szatmári sportember az Ifjúsági Olimpiai Játékokon vesz részt.

Kedden útnak indult eddigi rövid pályafutása leghosszabb útjára a szatmárnémeti vívósport legnagyobb reménysége, Amalia Tataran. A fiatal sportoló bronzérmet szerzett a bakui ifjúsági világbajnokságon, ezzel pedig kivívta magának a jogot, hogy részt vehessen az első alkalommal megrendezésre kerülő Ifjúsági Olimpiai Játékokon, amelynek Szingapúr ad otthont augusztus 14. és 26 között.

Tatarannal tartott klubedzője, Csiszár Ferenc is, aki egyben a három tagú román vívócsapat (a craiovai Lucian Ciovica párbajtőröző és a jászvásári Dragos Sirbu kardozó a másik két tag) vezetője. Tataran versenye augusztus 17-én kezdődik, a párbajtőröző ekkor lép ugyanis pástra, ottani idő szerint 13 órakor, ami hazai időszámítás szerint 7 órát jelent.

„A hatórás időeltolódás eleinte biztosan szokatlan lesz, de lesz időnk akklimatizálódni. Korábban Bakuban volt a legtöbb, kétórás időeltolódás, amit átéltünk. Az esélyekről nagyon nehéz nyilatkozni, ugyanis a pástra lépő 13 párbajtőrözőből akár tízen odaérhetnek a dobogó legfelső fokára" -nyilatkozta az elutazás előtt Csiszár.

Az olimpián lesz csapatverseny is, de nem a megszokott rendszerben, hanem - a kísérletezgetés jegyében - vegyes kontinens-csapatok küzdenek majd egymás ellen, összesen tízen. Egy együttes 3-3 lányból és fiúból fog állni, mindenki a saját fegyvernemében vív majd.

Az Ifjúsági Olimpiai Játékok ötletét 2001-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Jacques Rogge vetette fel, és a 2007 júliusában megtartott guatemalavárosi 119. közgyűlésen a NOB engedélyezte a játékok megrendezését. Ezen 14-18 év közötti fiatalok vehetnek részt, a korosztályokat az egyes sportágak szövetsége határozta meg, vívásban a 16-17 évesek léphetnek pástra. A seregszemlét abban a huszonhat sportágban rendezik meg, amelyek a 2012-es londoni nyári játékok programján is szerepelnek, bár kevesebb versenyszámban. A 26 sportágban 201 számban avatnak bajnokot és összesen 3594 fiatal sportoló vehet részt a Játékokon. A NOB célja az olimpiai eszme megismertetése, a nevelés, a kultúra, a dopping-  felvilágosítás rendkívül fontos szerepet tölt be majd be.

A női párbajtőr mezőnye: Amalia Tătăran, Alberta Santuccio (olasz), Lee Hye Won (dél-koreai), Lin Sheng (kínai) Katherine Holmes (amerikai), Julia Bakareva (orosz), Amy Radford (brit), Isabel Di Tella (argentin), Wanda Matsaia (dél-afrikai), Martyna Swatowska (lengyel), Pauline Brunner (svájci), Jaqman Damyan (palesztin), Rania Rahardzsa (szingapúri).

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: