2009-09-25 13:24:44• hírek • Parajdi Andrea

Szobrot kap a neves festőművész

Szobrot kap Szatmár megye neves szülöttje Aurel Popp. Ebben az évben a festőművész születésének 130. évfordulójára ily módon emlékezik a Szatmár Megyei Múzeum.

A Szatmár Megyei Múzeum szeptember közepén kérvényezte Szatmárnémeti helyi tanácsától, hogy hagyják jóvá Aurel Popp mellszobrának elhelyezését a város valamelyik közterületén, ugyanis idén nagyszabású emlékünnepséggel készülnek, hiszen immár 130. éve annak, hogy megszületett a neves festőművész.

A Szatmár Megyei Múzeum szerint négy lehetséges helyszín jöhetett volna szóba: a Coposu sétány, a Szépművészeti Múzeum udvara, a Divatház előtti park, illetve a Transilvania sugárút és a Mircea cel Batran utak kereszteződésénél lévő Tiriac Bank előtti park. A városi tanács szeptember 24-i ülésén úgy határozott, hogy a festőművész mellszobrát az utóbbi helyszínen, vagyis a Romana téren lehet elhelyezni, ennek közelében található a festőművész emlékműhelye, illetve pár méterrel odébb egy utca is viseli a nevét.

Aurel Popp egyébként 1879. augusztus 3-án, Érkáváson született az akkori Osztrák-Magyar Monarchiában, egy görög katolikus pap fiaként. Általános iskoláit szülőfalujában, illetve Királydarócon és Nagykárolyban végezte. Nagykárolyban ismerkedik meg Ady Endrével, aki nagy hatással lesz rá, éppen ezért egész életében elszántan küzd a költő emlékének ápolásáért. Főiskolai diplomát 1903-ban a Budapesti Képzőművészeti Egyetemen szerzett, majd visszatért Szatmárnémetibe.

1907-ben kinevezik rajztanárnak a Szatmárnémeti állami főgimnáziumba, ugyanekkor feleségül veszi Madzsar Irén tanítónőt- akivel 3 fiút neveltek fel - Ebben az évben állt ki először a budapesti Műcsarnokban, majd ezt követően majdnem minden évben szerepelt itt, s innentől kezdve egyre másra zsebelte be az elismeréseket. Aurel Popp világszerte tartott kiállításokat, bármennyire is ragaszkodott Szatmárnémetihez, városunkban életében egyetlen egyszer 1913-ban mutatta be tárlatát.


Aurel Popp mellszobra a Romana téren kap helyet
Aurel Popp mellszobra a Romana téren kap helyet


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: