Helyi és zarándok hívek együtt imádkoztak május 17-én, Boldog Scheffler János emléknapján a szatmárnémeti Székesegyházban, a vértanú püspökért és a vértanú püspökhöz. Este hét órától kezdődött a szentmise, amelyet Schönberger Jenő püspök több paptestvérével közösen mutatott be - Szatmár első boldogáért, ezen a napon ugyanakkor az egyházmegye minden templomában szentmisében adtak hálát.
A megyéspüspök, bevezetőjében a "Szűzanya koszorújába" illesztette a vértanút: "A Boldogságos Szűzanya, a vértanúk Királynőjének gyönyörű koszorújába egy csodálatos ékkövet, egy piros rózsát adott az egyházmegyénk, Boldog János püspökünk vértanúsága által. Büszkék vagyunk rá, imádkozunk érte, hogy minél hamarabb a szentek sorában tisztelhessük, de hozzá is imádkozunk már. Még a pünkösd vonzásában vagyunk. Imádkozzunk ebben a szentmisében Boldog János püspökünkhöz, hogy esdje ki Istentől azt a kegyelmet, hogy mi is tudjunk ilyen lánglelkű hős apostolok lenni."
A szentbeszédet Kühn Pál tiszteletbeli kanonok mondta, emlékeiben felidézve a vértanúval való utolsó találkozás képét: "A szentek nem az Egyház külső díszei, hanem egy fa virágai és gyümölcsei, amelyek kinyilvánítják a fát átitató, kimeríthetetlen életnedvet. A szentek nem díszek Isten országának terebélyes fáján, hanem az Isten szeretetének a jelei, amelyekkel elárasztja az ő gyermekeit, s az ember részéről a kegyelemmel való együttműködésnek a bizonyítékai. Szentnek lenni nem keveseknek a kiváltsága, hanem Isten egész népének egyetemes hivatása. Nagy püspökünk, Boldog Scheffler János az imádság és a szemlélődés, valamint a cselekvés embere volt, akinek Jézus Krisztus iránti szeretete az Egyház és a világ fáradhatatlan szolgálatában mutatkozott meg, s ugyanakkor a szenvedések vállalásában és a vértanúhalál elfogadásában is kifejeződött. Kicsi gyermek voltam, amikor 1946-ban vagy talán '47-ben Erdődön bérmált. Lovas szekérrel jött Béltekről és a hívek serege ott várta a templom mellett, fogadta az érkező püspököt. Amikor az országútról befordult a plébánia felé a szekér, levette kalapját és áldást osztva ment be a plébánia udvarára. Délután pedig, mint mindig, hittan vizsgát tartott, vizsgáztatta a bérmálkozókat. Ott láttam még egyszer magas, méltóságteljes alakját, az iskolások körében. De azóta nem csak fizikai nagysága, hanem hátrahagyott művei, írásai alapján mind jobban kirajzolódik előttem az ő nagy, kiemelkedő alakja, a lelki nagysága."
Kühn atya rámutatott, Boldog Scheffler János tudott egészen égő áldozattá lenni, Isten akaratában: "Testvéreim, a nagy fizikumú embernek földi részéből nagyon kevés, amit megtaláltak ott, a Jilava-i temetőben és ami itt (a Székesegyházban) várja a feltámadás napját - koponyája és két lábszárcsontja csupán. De élete, vértanúságának története, másrészt pedig a vértanú iránti tiszteletünk rendkívüli jelentőségű hatást kell, hogy elérjen a jelenre, a jövőre és egész hitéletünkre. Élete minden szakaszában hangoztatott célja Isten akaratát keresni, felmérni az adott helyzetben, és teljesíteni. Ez a legfőbb célunk és feladatunk! Lelki életének fő célkitűzése az igazi felebaráti szeretet megvalósítása volt. Azt vallotta, hogy a szeretet próbája, mértéke, fokozója a másokért hozott áldozat. Egészen elégő áldozattá kell lennünk - mondotta. Ezért akart vezeklő, engesztelő lélekké válni - mert másképp az egységet nem lehet megteremteni. Amit az Atyától is kér isteni Üdvözítőnk, azt másképp nem lehet megvalósítani. A bűn ugyanis nagy veszélyt jelent az egységre nézve. (...) A mi boldogságunk azon múlik, hogyan élünk. A világ csábítását vagy pedig Jézus igazságát követjük az életünkben? Az igazság képessé tesz, megengedi, hogy összhangban, harmóniában éljünk Istennel és embertársainkkal."
A szentmise záró áldását követően Schönberger Jenő püspök az asszisztenciával Boldog Scheffler János síremlékéhez vonult, ahol közösen elvégezték a tiszteletére szerkesztett litániát, imádkoztak a szentté avatásáért. A papság kivonulását követően a kálmándi zarándok hívek még hosszan imádkoztak a vértanú püspök földi maradványai mellett.