Szatmáriak a hargitai Bogátalján
Csaknem húsz fiatal látogathatott el a Communitas és az RMDSZ együttes támogatásának köszönhetően Székelyföldre. Az alábbiakban a fiatalok beszámolója olvasható.
A tavalyi évben indított együttműködés keretén belül csíkrákosi és göröcsfalvi fiatalok látogattak el Szatmár megyébe, most pedig szatmáriak juthattak el Hargita megyében Marosfőre és az előbb említett két településre. A Magyar Ifjúsági kezdeményezés, valamint a Szatmári Magyar Diákszövetség szerepeltek idén is partnerként ebben a projektben, így juthattunk el olyan fiatalok is Székelyföldre, akik eddig nem jártunk arra, sőt még a megye határát sem hagytuk el a korábbiakban. A vendéglátóink, a Bogátalji Mozgalom fiataljai igazán tartalmas és élményt adó programot szerveztek, hiszen híresek arról, hogy a legkisebb együttlétüket is nagy kreativitásba csomagolják bele. Így kerülhetett sor egy mesehős találkozóra az utolsó estén, de ha nem akarunk elébe szaladni a történéseknek, akkor kezdjük azzal, hogy községük kicsinysége nem teremtett lehetőséget arra, hogy csaknem ötven fiatal aludjon és szórakozzon egy helyen, így a marosfői Ceausecu villában szállásoltak el minket.
A villa önmagában is gyönyörű volt, de a táj nyűgözött le minket igazán. Az első este még csak négyen voltak ott a vendéglátók közül. Mivel velük már korábban találkoztunk, nem okozott gondot a hangulat megteremtése. Másnap pedig ismét buszba ültünk, és csatlakoztunk a többiekhez a mozgalom székhelyén, ahonnan gyalogosan indultunk el felfedezni a göröcsfalvi templomot, amely kezdetben védelmi célokat szolgáló őrtorony volt, s csak később nyerte el templom jellegét, de máig megvannak rajta a táltosok által használt jelek. Innen szintén gyalog érkeztünk vissza Csíkrákosra (egyébként a két település szinte egybenőtt), ahol a Cserey-kúria történetét hallgathattuk meg, majd a híres székely vendéglátás egy kis morzsáját tapasztalhattuk meg a Császár családnál, ahol frissen sült pánkóval (fánk), pálinkával és friss vízzel vártak minket. 
A pihenés után felkerekedtünk, és felmásztunk a Bogátban található kis, dombtetőn elhelyezkedő kápolnához, ahol ki-ki kipihente a gyaloglás fáradalmait vagy letette magáról a lelki terheket. A gyalogolás után természetesen ebéd következett, s ennek különlegessége abban rejlett, hogy minden szatmárinak volt egy hargitai párja, aki neki hozott ebédet, s ő is készített el. Végül azonban egy össznépi eszem-iszom lett a mezőn az ebédből.
A bátrabbak vasas borvizet kóstolhattak, s a délutáni szunnyadozásból kora délután indultunk vissza Marosfőre. Este csatlakoztak hozzánk a bogátaljaiak is, ahol két megyére szóló mulatsággal ünnepeltük meg a barátkozásunkat. Másnap reggel kissé álmosan ébredtünk, de a hangos zene és a reggeli torna sokakon segített. S erre szükség is volt, miután csapatépítőnek szánt, de eléggé fejtörősre sikeredett játékokkal szórakoztattak minket, amíg el nem eredt az eső. Ez az eső azután majdnem elmosta a pillangó túrát is,amelynek lényege az volt,hogy a különféle mesehősnek beöltözött alakok különféle csapatfeladatokat kellett megoldjanak. Végül mégsem az eső miatt szakadt félbe a játék.
A villában ekkorra már különféle mesealakok rohangáltak, s az esti búcsőbuli is ebben a hangulatban zajlott. Közben más játékok keretén belül is lehetőségünk volt ismerkedni és barátkozni, így mindannyian élményekkel megrakodva értünk haza Szatmár megyébe, s alig várjuk, hogy a következő egész hétvégés találkozásra megint elhívhassunk közülük egy újabb csoportot. Ezúton is köszönjük a támogatóinknak, a sofőrnek, aki végigbírta velünk az utat és a Bogátalji Mozgalomnak, akikkel egyre szorosabb a kapcsolatunk.
