„Harmatozzatok egek, hullassátok közénk az Igazat! Jöjj el édes Üdvözítőnk!”Krisztusban Szeretett Testvérek! Karácsonykor, a betlehemi Kisded arcát szemlélve, vajon eszünkbe jut-e, hogy bennünk is egy Isten-arc van – talán eltemetve? Az ókor híres bölcselője, Szókratész mondja, „ismerd meg magadat!” Amíg magunkat nem ismerjük, nem tudjuk megérteni életünket, rendeltetésünket, elfogadni sorsunkat. Igen, ma Isten Fia emberi születése kapcsán magunkról is kell szólnunk, az emberről, aki test és lélek. Akit Isten saját képére és hasonlatosságára teremtett, vagy ahogyan a hittanórákon tanultuk: szellemi és halhatatlan lélekkel, értelemmel és szabad akarattal ajándékozott meg.
De van még valami nagyon fontos, ami Isten ajándéka bennünk, mélyen a szívünkbe vésve: a VÁGY, hogy látni akarjuk Őt. Ez a bennünk lévő vágy a bizonyítéka annak, hogy rendeltetésünk az Isten. Ezzel a vággyal „áldott” a szívünk, Testvérek! Nem leli a helyét, és nem tud megnyugodni, amíg vágya be nem teljesül, és meg nem születik az Isten-látás. Talán éppen ilyenkor, Karácsonykor, érezzük ezt legerősebben.
Advent folyamán buzgón ismételgettük az ószövetségi próféták szavait: „Harmatozzatok egek, hullassátok közénk az Igazat! Jöjj el édes Üdvözítőnk!” Tudjuk, Isten nem hagyta magára népét, hiszen sok ízben és sokféle módon szólt egykor az atyákhoz a próféták szavával, és közölte ígéreteit. Mintegy adósunkká tette önmagát, nem azzal, hogy kölcsönt vett fel tőlünk, hanem azzal, amit ígért nekünk, s mert Ő hűséges, teljesíti is! Heródes király napjaiban, Augustus császár uralkodása idején, elküldte Fiát, aki asszonytól született, mint a bűnbeesett emberek Megváltóját és Üdvözítőjét, hogy az egyházba összehívja, s a Szentlélek tevékenysége által fogadott fiaivá és a maga örök boldogságának örököseivé tegye őket. Mindebből mit sem sejtettek a pásztorok, akik sietve mentek csodát látni, de még szent József, vagy akár a Szűzanya sem. Csak tették, amit tenni kell egy újszülött gyermek körül, és örömmel szemlélték, imádták a Kisdedet.
Kedves Testvérek! Azóta eltelt 2000 év, de ma sem csillapult az Isten látásának vágya bennünk. Ma – még inkább, mint bármikor – mindenki látni akar. Ezért is van oly nagy keletje az Internetnek, a televíziónak és a videónak. De ezek sohasem lesznek képesek vágyainkat betölteni. Pedig sokat nézzük, s a különböző műsorok, filmek, híradások igencsak változatosak. Ezzel szemben, milyen egyszerű az, amit a betlehemi barlang istállóban látunk. Mégis itt van emberi méltóságunk szerzője, az ószövetségi ígéret – „a szűz fogan, és fiút szül, Emánuelnek nevezi, ami annyit jelent: velünk az Isten” – beteljesítője. Ez az örömhír, amit senki és semmi nem képes túlszárnyalni! Szent János evangélista erről az örömről így ír: „Az Ige, az igazi világosság a világba jött, hogy megvilágítson minden embert, … testté lett és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét”.
Nézzétek Testvérek, mennyi csillogással, mennyi pompával vesszük körül a Karácsonyt. Néha belém hasít a kérdés, vajon Érte és Miatta van mindez? Mert ha nem Miatta és Érte csillognak a karácsonyfák, gyúlnak a fények, hiábavaló, értelmetlen minden erőlködésünk. Lehetnek gazdagon kivilágított utcák, kirakatok, házak, ha ezek nem Őt, a betlehemi Gyermeket juttatják eszünkbe, lelkünkben nem gyúl fény, sötétben maradunk, mert azok közé tartozunk, akikhez eljött ugyan, de nem fogadták be. Karácsony fényei szerények. Mégis ennél a fénynél meglátjuk Isten arcát egy mosolygó Gyermekben, és szívünkbe fogadhatjuk. Sőt testvérünkként ölelhetjük magunkhoz, mert mindazoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek.
Kedves Testvérek! Istengyermekségünk tudatában ünnepeljük Jézus születését, aki által ezt a nagy ajándékot kaptuk. Testvéri szeretettel imádkozom mennyei Atyánkhoz paptestvéreimért, híveimért, s kérem, adja nekünk azt a kegyelmet, hogy Szent Fia arca felragyogjon bennünk. Legyen boldog Karácsonyunk, melynek öröme és békéje töltse el mindnyájunk szívét az Imádság Évében, az újesztendőben.
Szatmárnémeti, 2007 Karácsonyán.
Főpásztori áldásommal:
Jenő püspök
