2012-11-19 13:56:03• hírek • Szatmár.ro

Párbajozott az egyik szatmári srác az X-faktorban

A szatmári Tudor Todutnak párbajoznia kellett az Antena1-en futó X-faktor vasárnapi adásában.

A második élő show-t tartották meg vasárnap este az Antena1-en futó X-faktorban, amelyben két szatmári fiú is érdekelt. Surányi Botond a NordX nevű csapatban énekel, a show-ban pedig a Nirvana együttes talán legismertebb dalát, a Smells like teen spirit-et adták elő. Bár a csapatok  hullanak a romániai X-faktorban is - a magyarországi szériában szombaton esett ki az utolsó - Surányi csapatának nem volt félnivalója.

A romániai X-faktor szabályai szerint a legkevesebb közönség-szavazatot kapó előadó azonnal kiesik a versenyből - ez volt most a 2B nevű formáció, melynek fiú és lány tagját azzal próbálták népszerűbbé tenni, hogy folyton a vitáikat helyezték a középpontba.

A következő két legkevesebb szavazatot begyűjtő előadó párbajozik, ebbe a mozzanatba került bele a szatmári diák, Tudor Todut, illetve a fiúcsapatnak alapított Station4. Tudut, Dan Bittman versenyzője Christina Perritől énekelte a Jar of Hearts című dalt, a csapat pedig Carly Rae Jepsen slágerét a Call Me Maybe-t adta elő. A döntést a továbbjutó személyéről Cheloo hozta meg, ő pedig - bár bevallotta, nem rajong Todutért - a számára már jó ideje unszimpatikus Station4-t küldte haza. 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: